2011. február 2. - Válasz Lányi András levelére Duna-ügyben - A vízenergia-hasznosítás nem lehet tabutéma
Lányi András levelet intézett Pálinkás Józsefhez, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökéhez, amelyben több vonatkozásban bírálja az MTA energiastratégiai munkabizottsága által kiadott Megújuló energiák hasznosítása című tanulmány vízenergia-hasznosításra vonatkozó részét. Megállapítja, hogy 1. „a magyar környezetvédők értetlenül, megdöbbenten fogadták az iratot"; 2. szerinte „tárgyi tévedések és csúsztatások" alapozzák meg a „szerzők hibás következtetéseit". Végül nem dönti el, hogy 3. „elfogultság, rosszhiszeműség vagy csak hanyagság késztette az MTA energiastratégiai programjának szerzőit"; és véleményezését azzal zárja, 4. „a füzet megjelentetése az Akadémia hitelét kockáztatja, s rossz, igen rossz ügyet szolgál". Tiszteletben tartva Lányi úr aggódását a Dunáért, magunk is minden energetikai javaslatunkban a környezet, köztük a folyóink védelmét szorgalmazzuk, és a tanulmány összeállítójaként és szerkesztőjeként szeretnénk erről meggyőzni őt. De vegyük sorra kifogásait:
1. Azt természetesen nem ismerjük, hogy a magyar környezetvédők hogyan fogadták tanulmányunkat, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy abban nincs olyan állítás (ilyet konkrétan Lányi úr sem említ), amely szakítana, jelesen szembehelyezkedne az említett és tisztelt akadémikusok vezette kutatások eredményeivel. Nem foglaltunk állást a
nagymarosi erőmű építése mellett, és nemzeti érdekeink követését szorgalmazzuk, nem pedig a másik fél szempontjait. Mintha szövegünket olvasva Lányi András ezt nem vette volna észre.
Lányi úr felfogásunkat túlhaladottnak, az Európai Unióban érvényes környezetvédelmi normáknak egyértelműen ellentmondónak minősíti. Itt sem említ konkrétumot, az általános vádat pedig annak tükrében kell értékelni, hogy az energetikai szempont mellett a vízgazdálkodás, a természetvédelem és a vidékfejlesztés szempontjait is hangsúlyozzuk. Nem hinnénk például, hogy jó lenne, ha hagynánk, hogy a Duna-Tisza köze tovább sivatagosodjék, még akkor sem, ha ez csak a természet ügyeibe való beavatkozás árán akadályozható meg. Azt hisszük, ezek a szempontok az erőművek felé billentik a mérleget, de természetesen lehet, hogy tévedünk. Úgy véljük azonban, hogy e kérdésekről tárgyilagosan és nyíltan kell beszélnünk, hogy konkrét vizsgálatok dönthessék el, így van-e.
2. Ügy tűnik, hogy tárgyi tévedést és csúsztatást Lányi úr a Bős-Nagymaros ügyével kapcsolatban tételez fel, de konkrét tévedést itt sem nevez meg.
Tanulmányunk két tervezési hibára utalt (a Duna elterelését eredményező oldalcsatornás megoldásra és a csúcsra járatásra), ezekre Lányi úr levele
egyáltalán nem tér ki. Tanulmányunk utal rá, és Lányi úr is idézi, hogy politikai aspektusokkal és a hágai perrel nem foglalkozunk, levelében mégis csak erre vonatkozó észrevételeket tesz. A politikai aspektussal és a hágai perrel most sem kívánunk foglalkozni, ez politikusok és jogászok feladata. De hangsúlyozzuk, hogy a múltbéli tervezési hibák megfelelő szintű (kormányzati, országgyűlési) feltárása és feldolgozása a jövő szempontjából elkerülhetetlenül fontos. Ezzel összefüggésben utalunk a tanulmány 104-105. oldalán található megállapításunkra: „A hazai energetika történetében több példát találunk arra, hogy megfelelő, minden hazai és nemzetközi szempontot körültekintően figyelembe vevő előkészítés a nemzeti energiafejlesztés szempontjából jó döntést eredményezett, de arra is vannak példák, hogy nem megfelelő előkészítés alapján rossz döntés született. Jó példaként biztonsággal hivatkozhatunk a paksi atomerőmű előkészítésére és létesítésére, az ellenkezőjére viszont Bős-Nagymarost említhetjük. Az összevetés azért is jogos, mert mindkét előkészítés és döntés azonos időszakban, ugyanazon politikai feltételek között alakult ki".
Kulcskérdésnek az oldalcsatornás megoldást és a csúcsra járatást tartjuk, mert ennek következménye volt a Duna elterelése, és ezért bíráltuk a korabeli magyar tervezést és döntést. A 47 megépült dunai erőmű közül 46 - a bősit kivéve - a folyómederre van építve, pedig ezek egyike sem határfolyószakaszon épült. A magyar fél a végzetes hibát azzal követte el, hogy a nemzeti érdeket feladva belement az oldalcsatornás megoldásba. E nélkül csak magyar beleegyezéssel lehetett volna a bősi erőművet befejezni. Az oldalcsatorna kialakítását csak a csúcsra járatás indokolta, amelyről Hágában már Szlovákia is lemondott.
Lányi úr félreérti megegyezéspártiságunkat Bős-Nagymaros ügyében. Mi nem azért nem foglalkozunk a hágai perrel, mert azt megkerülhetőnek tartjuk, hanem azért, mert az egy másik könyvet és más szerzőket kívánna. Lehetséges ugyan korrekt megegyezés peren kívül is, de ennek is tekintettel kell lennie a hágai döntésre. Természetesen a megegyezés előkészítése kizárólag az államvezetés feladata, és ebbe végképp nem volna helyes kívülről beleütni az orrunkat.
Ami a Bős-Nagymaroson kívüli vízenergia-hasznosítási lehetőségeket illeti, tanulmányunk erre lehetőségeket említett, és az energetikai mellett további szempontokra utalt. Ez egyrészt a megújuló energiák hasznosítására vonatkozó tanulmánynak természetes, megkerülhetetlen része, másrészt komplex vizsgálatukat, köztük megfelelő energetikai hasznosításukat érdekünknek és kötelességünknek tartjuk. A világon a megújuló forrásokból előállított villamos energiának 87 százalékát, a teljes villamos energiának pedig közel 20 százalékát vízerőművek termelik. Néhány, főleg gigantikus vízerőmű joggal váltott ki ellenzést, de a vízerőművek zömét a környezetvédelem szempontjainak betartásával valósították meg. Sajnos a villamosenergia-termelés minden módjának vannak káros környezeti hatásai (por-, kén-, nitrogénoxid- és szén-dioxid-kibocsátás, erdőirtás stb.), a teljes összehasonlításban a vízenergia-hasznosítás tekinthető az egyik legtisztább energiatermelésnek. Ezért kötelességünknek tartjuk, hogy a vízenergia-hasznosítás lehetőségeit is előítélet-mentesen vizsgáljuk. Néhány konkrét észrevételre viszont választ kell adnunk:
A vízenergiát „megújulónak sem nevezhetjük, … mert kiaknázása maradandó pusztítást végezne s végzett már...", írja Lányi András. A vízenergia nem használódik el, tehát megújuló. Bizonyára nem csupán pusztít, mert különben nem volna világszerte, még a szigorú Európai Unióban is oly népszerű. Jó és rossz hatásainak súlyát minden esetben és mindenütt, így Magyarországon is össze kell hasonlítani.
„A Duna magyarországi szakasza természetesen hajózható", de az igények növekedésével a dunai hajózás fejlesztése is szükséges, mint minden közlekedési forma (pl. közút, vasút) esetén.
Az „elfogultság, rosszhiszeműség vagy csak hanyagság" felettébb nem hízelgő lehetőségei miatt virgácsot kaptunk. Pedig a tanulmány készítőit és a munkabizottság tagjait a meggyőződés, többségüket több évtizedes szakmai gyakorlatuk, a szakma szeretete, a nemzeti energetika
feltétlen segítése és ennek érdekében a nemzeti együttműködés szándéka vezérelte. Ebben követendő példaként állt előttünk Lévai András akadémikus tevékenysége, akinek tanulmányunkban is utaltunk A Duna Pozsony alatti magyar szakaszának tragédiája című könyvére, amely tételesen tárta fel a magyar fél sorozatos hibáit, és arra is utalt, hogy az elkövetett hibákat el kell ismerni, és a kiút érdekében megegyezésre kell
törekednünk.
Úgy véljük, hogy tanulmányunk „az Akadémia hitelét" akkor kockáztatná, ha a tabutémákról hallgatna. Szerencsére a Magyar Tudományos
Akadémián létezik a gondolkodás szabadsága. Ebben megerősít bennünket a sorozat borítóján olvasható szöveg: „A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Stratégiai Programjai az egészet látni kívánó nézőpontból, az egészet szolgáló tudományossággal, az egészhez hozzáadni kívánó szándékkal dolgozzák fel az ország jövőjét meghatározó kérdésköröket, fórumot teremtve a különféle meggyőződések és szakterületek képviselői között zajló méltányos és előítélet-mentes szakmai párbeszédhez." Tanulmányunkat ebben a szellemben igyekeztünk összeállítani. De abban is biztosak vagyunk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia semmilyen hivatalos határozatát és állásfoglalását nem sértettük.
Tovább idézve: „A Köztestület tagjai részt vállalnak abban, hogy értékközpontú tervek szülessenek, és kezdeményezik a válaszadás termékeny körének kiszélesítését.... Nincs kívülálló közöttünk. Nincs olyan, akire ne tartoznának ezek a kérdések, és aki ne tartozna felelősséggel értük. A kötetek közreadásával azokat is szeretnénk bevonni a megoldáskeresésbe, akik eddig kívülállónak hitték magukat, akik úgy vélték, nem tartozik rájuk, és nem tartoznak érte felelősséggel. Hiszen közös ügyeinkről van szó. Beszéljünk róluk. Tegyünk értük."
Az idézett mondatokat mintha kifejezetten a bírált tanulmányunkra, a Bős-Nagymaros-kérdésre, a hazai vízenergia-hasznosításra találták volna ki. A hazai vízenergia-hasznosítás nem lehet tabutéma, erről írni és beszélni kell, és - főleg - tenni kell érte!
Lányi András tüskés levelét nem tekintjük feljelentésnek, és kérjük, válaszunkat ő se tekintse mosakodó-igazoló jelentésnek. A Duna közös ügyünk, és a szóváltás után jó lenne, ha szót tudnánk érteni is róla.
Büki Gergely, az MTA doktora, a tanulmány összeállítója; Lovas Rezső akadémikus, a tanulmány szerkesztője
