2011. március 29.- Érdemes lenne újragondolni energiatermelésünk forrásait Érdeklődéssel olvastam a Karátson Gábor és Bárdos Deák Péter szerzőpáros Szakértők a Duna mentén című cikkét (Magyar Nemzet, Hétvégi Magazin, március 26.). Nem titkolom, hogy szemléletem eltér az övéktől, de talán érdemes az általam felvázoltakat is megfontolni. Nagymaros a rendszerváltás szimbóluma lett. A Duna Kör, és akik ellenezték, valójában az emberek beleszólási jogáért, azaz a demokráciáért harcoltak, és ezért minden elismerést megérdemelnek. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán. Korszerűsödött a technika, változott az energia ára, és új, nemzeti kormányunk az ország jövőjét tervezi. Ezért itt az ideje, hogy a vízerőművek kérdését újra megvizsgáljuk, előítéletek nélkül, politikától függetlenül.
A gátellenesek rossz példaként sokszor hivatkoznak az asszuáni erőműre. A gátak megépülése előtt a Nílus termőképes iszapot rakott le Egyiptom földjére, ami a gátak megépülése óta a tározó tóban rakódik le, és nem jut el a földekre. Ez hátrány, de megoldják műtrágyával. Ezzel szemben előny, hogy a tározó tóból a vizet egész évben a földekre tudják engedni. Ezért a termelési idő, ami a gátak megépülése előtt évente öt hónap volt, utána tizenkét hónap lett. Így évente két termést is be tudnak takarítani. Egy olyan országban, ahol kilenchavonta egymillióval több ember él, ez mindennél fontosabb. Másik híres példa a Három Szurdok erőmű, amelyet 2009-ben helyeztek üzembe Kínában, a Jangce folyón, és jelenleg a világ legnagyobb teljesítményű vízerőműve. Az építés idején az erőmű előtti tó helyéről 1,3 millió embert kellett kitelepíteni, amit sokan méltán kifogásoltak. Ezzel szemben áll a pusztító áradások mérséklése. A gátak megépülése előtt, 1954-ben az árvíz 33 000 halottat és kilencmillió összedőlt házat követelt, az 1998-as árvíz 1500 halottat és 2,3 millió házat. Az erőmű megépülése után, 2010-ben is érkezett egy jelentős árvíz, de ekkor „csak" 701 ember halt meg és „csak" négyszázezer ház dőlt össze. Az adatok jelzik, hogy az erőmű fő célja, az áradások mérséklése teljesült.
Itthon a tiszalöki erőmű ötvenhárom évig kitűnően üzemelt, és a duzzasztás révén a Keleti-főcsatornán keresztül vizet juttatott az Alföld vízszegény területeire. 2009-ben modernizálták, újabb ötven évre biztosítva a működést. A vízerőművek egyik fontos előnye a hosszú élettartam.
A kiskörei erőmű megépítésével létrejött a Tisza-tó. Ez kellemes üdülőövezet, és jelentős vízi madárvilágnak ad otthont. A tónak nagy szerepe volt a Tisza ciánszennyezése idején is, ugyanis nagy részét zsilipkapukkal lezárták, és ott a folyó élővilága átvészelhette, amíg a szennyezés a folyón levonult. Így a folyó a vártnál rövidebb idő alatt regenerálódott. Újabb tiszai vízerőművek építése további madárparadicsomokat és halrejtekeket hozhatna létre.
A bős-gabcikovói erőműről készült Dunaszaurusz című film az egész létesítményt negatív színben tüntette fel. A vélt hátrányok nem valósultak meg, az erőmű kitűnően üzemel. A filmben a legjelentősebb ellenérv talán az volt, hogy az üzemvíz-csatorna töltésének szakadása óriási víztömeget szabadítana a környékre. Azonban az ilyen töltések szakadása nagyon ritka. Hogy mi történne, ha mégis átszakadna, csak számítógépes vizsgálat tudná feltárni. A víz nagy részét bizonyára azonnal az öreg Dunába irányítanák, korlátozott mennyiségű víz ömlene ki, és ezért a hatása valószínűleg csak olyan lenne, mint a nálunk megszokott árvizeké. Hazánk területének majdnem fele a közelben lévő folyók árvízszintje alatt van, mégsem rettegünk a védelmi töltések szakadásától.
A Szigetköz vízpótlása ma már nagyrészt megoldott, kiépült a hullámtéri erdők talajvízszintjét tartó rendszer.
Élő probléma a víz tisztasága, noha nem a vízerőmű szennyezi. Tárgyalásokkal el kellene érni, hogy Szlovákiában tisztítsák a Dunába és mellékfolyóiba ömlő szennyvizeket, és ezt nálunk is meg kellene tenni. A győri tisztító ugyan elkészült, de még vannak lemaradásaink. A cél az lenne, hogy a Duna vize legalább olyan tiszta legyen, mint Ausztriában.
Összességében a bős-gabcikovói erőmű hátrányai eltörpülnek az energiatermelés nyeresége mellett. A nagymarosi erőmű ugyan nem épült meg, de néhány ellene felhozott érvet felidézünk. Nagy hátrányként a Nagymaros előtti Duna-szakasz duzzasztását említették. A megemelkedett vízszint csökkenti a víz sebességét, hordaléklerakódást és szennyeződést eredményezhet, a víz biológiai öntisztulása sérülhet. Azonban ezek a feltételezett hatások nehezen számíthatók, lehetséges, hogy a víz biológiai egyensúlya a korábbinál előnyösebb állapotban áll helyre. Ha a folyók kis vízsebességű szakaszain katasztrofális körülmények keletkeznének, akkor ez a Duna alföldi szakaszán és az Al-Dunán eddig is mutatkozott volna. Ott azonban panaszt sosem emeltek. Továbbá, ha a szennyvizeket megfelelően tisztítanák - ahogy előbb javasoltuk -, akkor jelentősen csökkenne a szennyezés veszélye.
Ugyanez vonatkozik az ország területe alatti vízkincsre is. Ezzel kapcsolatban azt is meg kell kérdeznünk, hogy ezt egy esetleges vészhelyzetben meg tudnánk-e védeni? A szennyeződéstől természetesen óvni kell, a felszíni vizek tisztítása ezért is lényeges.
Komoly hátrányként említették Budapest ivóvizének romlását. Bár a nagymarosi erőmű nem épült meg, ez a hátrány mégis megvalósult. Ugyanis az 1980-as években jelentősen kotorták a Duna Nagymaros alatti medrét. A kotrás célja az volt, hogy az alvíz szintjét csökkentve az erőmű megépülése után a teljesítménye nagyobb legyen. A kotrással kitűnő minőségű folyami kavicsot nyertek, amit értékesítettek is. Így végül a Duna átlagos vízszintje Nagymaros és Budapest között mintegy egy méterrel csökkent. Ennek következtében a Szentendrei-szigetnél a Budapestet ellátó világhíres parti szűrésű kútjaink alacsonyabb vízszintről szívnak, és a kavicsrétegben a vízsebesség nagyobb lett. A vízben egészségre ugyan ártalmatlan, de csúnya elszíneződés jelent meg. A Fővárosi Vízművek szakemberei a problémát rövid idő alatt megoldották. Ha a medret nem mélyítjük tovább, akkor a budapesti ivóvíz romlásától nem kell tartanunk.
A nagymarosi vízerőmű megépítése a hajózás szempontjából azzal az előnnyel járna, hogy az elkészült Rajna-Majna-Duna-csatorna révén az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel összekötő vízi út egyetlen szűk keresztmetszete megszűnne. Jelenleg ugyanis kis víz idején a mélyebb merülésű hajók esetenként hónapokat vesztegelnek, amíg itt át tudnak haladni.
A vízerőművek egyik nagy előnye, hogy csúcsra járatással akkor szolgáltatnak villamos energiát, amikor a legnagyobb szükség van rá. A biológusok ezt kedvezőtlennek tartották a feltételezett nagy vízszintingadozás miatt. Valójában azonban Nagymaros fölött a tározó térfogat akkora, hogy a csúcsra járatás megoldható kis vízszintváltozással is. Az elmúlt évtizedben Kisköre és Bős is csúcsra járt a vízjogi engedélyben előírt szűk vízszintkorlátokon belül, és semmiféle káros hatás nem jelentkezett. Sokan a Dunakanyar szépségét féltették Nagymarostól. Ezzel persze nem lehet vitatkozni, de mégis megkérdezzük: hogyan lehetséges az, hogy a híd szép, de az erőmű csúnya?
Ausztriában az 1980-as években egy dunai erőművet terveztek a szlovák határhoz közeli Hainburgnál. A lakosság népszavazáson elvetette. Néhány évi felvilágosító munka után újabb javaslatot tettek az erőmű felépítésére Bécs Freudenau nevű külvárosánál. Ezt a népszavazás elfogadta, és fel is épült, modern üdülőövezettel. Az osztrák közvélemény az előnyöket fontosabbnak ítélte, mint a hátrányokat. Világszerte sok vízerőmű épül árvizek mérséklésére, a hajózás lehetővé tételére, víztárolásra és energiatermelésre.
Hazánkban a Dunán vízerőműveket lehetne építeni Nagymarosnál, Adonynál és Fajsznál, a Tiszán pedig Csongrádnál, Dombrádnál és Vásárosnaménynál. Ezeket Lakatos Károly egyetemi docens is ismertette a Magyar Tudományos Akadémia megújuló energiák albizottsága ülésén, említve, hogy hazánk évi 5000 GWh villamos energia termeléséről mond le, ha nem foglalkozik a vízerőművek építésével.
A felsorolt erőművek közül Nagymaros a legkedvezőbb. Az építést 2009-ben 320 milliárd forint költségűre becsülték. Ez nem olyan nagy összeg, amit az ország az előnyök érdekében ne vállalhatna, de ha kedvezőbb tárgyalások révén hozzájutunk a bősi energiatermelés nekünk járó feléhez, akkor ingyen van. Mivel egy ilyen vízerőmű építése hosszú idő, 10-20 év, ezért, ha a közvélemény támogatja, minél előbb hozzá kellene fogni.
Azzal fejezem be, amivel Martin Luther King kezdte híres beszédét: „Van egy álmom." Az én álmom az, hogy a vízerőműveket ellenzők az ország érdekében megváltoztatják nézeteiket, és korábbi lelkesedésükkel a megvalósításukat fogják támogatni. Dr. Fáy Árpád - A szerző nyugdíjas gépészmérnök, egyetemi docens
