2011. június 21. - Fajgyilkos erdőgazdálkodás? Vagy mégis? Nem újdonság, hogy a gazdasági és természetvédelmi érdekek sokszor ellentétesek. Vajon létezik-e az érdekellentétre megoldás, ha erdőgazdálkodásról van szó? – kérdeztük az ökonómia és ökológia közötti kompromisszum megtalálásán fáradozó Jörg Müllert, a Bajor-erdő Nemzeti Park erdész-zoológusát, aki munkatársaival 2007 tavasza óta dolgozik a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány (DBU) projektjén. Céljuk, hogy meghatározzák a középhegységi elegyes erdők védelmének irányelveit.
Az erdőkkel kapcsolatban kialakult általános elképzelés, miszerint a korhadékfa nélküli erdők egészségesek, és csak ezek lehetnek esztétikusak, valójában tévhit. Gazdasági szempontból az ilyen erdő kedvező, de ökológiailag csupán egy sivatag. Ezt bizonyítja, ha számba vesszük az erdőket jellemző adatokat, amelyek begyűjtéséhez a terepen az erdészzoológus vezetőtől gyakorlati oktatást is kaptunk.
Az ökológusok és erdőgazdálkodók közötti egyik fontos vitapont az erdő kora, ami a benne található legidősebb fa korával egyezik meg. A legtöbb állatfaj csak idősebb erdőkben telepszik meg. A kis légykapónak például legalább háromszáz éves környezet szükséges, az ipar viszont fiatalabb fákat igényel.
Hasonló kifogások merülnek fel az odvas fákkal szemben. Rengeteg állatnak adnak otthont, kidőlésük után pedig korhadéklakó fajok telepednének meg rajtuk, ha az erdészek nem „takarítanák el” az emberi szemnek lehangoló látványt nyújtó fatörzseket. A szú apró mérete ellenére igen nagy hatékonysággal korhasztja el a fákat, négyezer szú akár egy termetes lucfenyőt is ki tud dönteni. Érdemes bizonyos területeket a szútól védeni, hiszen egy egészséges erdei juhar akár 35 ezer eurót is érhet. Ezért jelent problémát a német–cseh határ vidékén megfigyelhető szúinvázió. A korhadások elértéktelenítik a fákat – az odvas fák az iparban kevésbé hasznosíthatók –, ezzel szemben a faji sokszínűség (biodiverzitás) megőrzése érdekében nélkülözhetetlenek.
Akárcsak a tisztások: az erdészek szemében kihasználatlan területek, növényzetük és állatviláguk miatt viszont lényeges részei az erdőnek, és a fénykedvelő fajok csak itt kapnak elegendő napot.
Fontos környezeti tényező a lombhullató és tűlevelű fák aránya is. Utóbbiak gyorsabban nőnek, így kitermelésük hamarabb hoz hasznot, viszont kevesebb fajt tartanak el, és jó részük nem őshonos Európának ezen a táján. Bár nehéz kompromisszumra jutni, a Bajor-erdő Nemzeti Park lelkes alkalmazottainak, Müllernek és munkatársainak talán sikerül megalapozni a hosszú távú együttműködést erdőgazdálkodók és természetvédők között. Miután összegyűjtötték az erdő fajgazdagságát és egyensúlyát biztosító lényeges természetvédelmi szempontokat, az említett környezeti tényezőkre olyan küszöbértékeket határoztak meg, amelyeket betartva a faji sokszínűség fennmaradása is biztosítható, és az erdőtulajdonosok számára is elfogadhatók. „Az optimális erdőnek minimum kétszáz évesnek kell lennie, hektáronként öt odvas fával és harminc köbméter korhadékkal. A fák 60 százalékát kell kitenniük a lombhullatóknak, és szükséges több, legalább félhektáros tisztás is” – tudtuk meg a projektvezető erdőkutatótól.
Amennyiben az erdészek eleget tennének ezeknek az ajánlásoknak, az általuk kezelt erdők nemcsak az embereknek, de a természetnek is hasznot hajtanának. Rohály Sára, Unger Ágota
Időigényes állapotfelmérés
A vizsgálati módszerek alapja lényegében a szorgos, kitartó számolás, becslés és az egyszerű hagyományos eszközök: mérőszalag (egy 60 méter sugarú kör – nagyjából hektárnyi terület – kijelölésére, amelyet felmérve képet kaphatunk az egész erdő állapotáról), colstok, vízhatlan csizma, melyben az év bármely szakában ki lehet menni a terepre, no és éles szem, mely észreveszi az odúkat, kifürkészi a fényfoltokat a lombkoronában. Olyan adatokra van szükség, mint a lombkorona fényáteresztő képessége, a tűlevelű és a lombos fák aránya, valamint az odvas és a korhadékfák kora és hektáronkénti mennyisége. (Kapolcsi-Szabó Lilla)
