2011. szeptember 6. - Génmanipuláció-párti tudósok uralják a terepet A Magyar Tudományos Akadémia IV. Agrártudományok Osztályán a biotechnológusok élik a virágkorukat, közülük gyakorlatilag mind a génmanipulált vetőmagok pártján állnak – állítja lapunknak írt publicisztikájában Alvincz József, a közgazdaságtudomány kandidátusa, egyetemi tanár. „Célszerű e neves grémium háza táján körülnézni. (…) Az említett tudósok nem tekinthetők pusztán tudományos életünk vadhajtásainak, sőt: értékrendjüket megpróbálják az agrártudományok egyéb területein is érvényre juttatni” – írja Alvincz. Emlékezetes, hogy többször is megfogalmazódott a vád, hogy az Akadémiára az ország elemi érdekeire fittyet hányó, a GMO-lobbi oldalán álló tudósok férkőztek be, ám az MTA minden esetben kikérte magának a gyanúsítást. A vádakat erősítette, hogy az MTA martonvásári kutatóintézete szerződést kötött a génmanipulált vetőmagok legnagyobb előállítójával, a Monsantóval a magyar fajták génmódosítási lehetőségeinek feltárására.
GMO - akadémiai lobbi
A nyári GMO-skandalum végső soron a kérdéskör leglényegesebb részéről szólt. Nevezetesen arról, hogy a genetikailag módosított növényekből, illetve az azokkal takarmányozott állatokból mint élelmiszer-alapanyagokból előállított termékek fogyasztása tudományos ismereteink mai szintjén nem kizárható módon jelentős egészségügyi kockázati tényező lehet. Mindezek miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium, a kormány teljes körű támogatását élvezve, határozottan fellépett – és a jövőben is fel kíván lépni – a GM-növények bármilyen formában történő hazai előállítása ellen. E célkitűzések megvalósítása természetesen szükségessé teszi a szakhatóságok részéről a folyamatos éberséget, amely elsősorban a laboratóriumi vizsgálatok lehető leggyorsabban történő elvégzésében kell hogy testet öltsön.
Multinacionális érdekek
A genetikailag módosított növényi szervezetek termesztéséhez a multinacionális vetőmag-előállító és -forgalmazó cégek részéről óriási érdekek fűződnek. Ezért is lesz nehéz idehaza a génmanipulált növények elterjedésének útját állni. (E területen elvileg ellenérdekeltek a nagy növényvédőszer-gyártó cégek – a GM-növények termesztése esetenként kevesebb vegyi anyag felhasználást igényel –, az ő ellenkező irányú motiváltságuk azonban nagyságrendekkel elmarad a másik fél érdekeitől.)
Olyan vetőmag-előállító – elsősorban amerikai – multinacionális cégek a fő zászlóvivők e területen, mint a Pioneer és a Monsanto. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy a hazai helyzet tisztázásában a nyár folyamán az Egyesült Államok budapesti nagykövete is szerepet vállalt.
A GM-növények termesztése mellett lándzsát törők legfőbb érveként egyes mezőgazdaságilag termesztett növényfajok – elsősorban a kukorica – vonatkozásában a nagyobb és biztonságosabb terméseredmények elérése említhető meg. A magas hozamokat a kukorica esetében a produktumot közvetlenül befolyásoló gének, valamint e növényeknek a kórokozókkal, kártevőkkel szembeni erőteljesebb ellenálló képessége révén érik el. Ez utóbbit a mesterségesen megváltoztatott növényi génszerkezet – például inszekticid hatású (méreg-) anyagok termelésével – biztosítja. A humán- és az állat-egészségügyi kockázatot a GM-növényeket ellenzők ez utóbbival hozzák elsősorban kapcsolatba.
A növényi génszerkezet módosításának célja esetenként – például a kukoricánál – a gyomirtószer-tűrőképesség fokozása is lehet. (A GMO kérdéskörével – beleértve annak agrárgazdasági vonatkozásait is, elsősorban a génmódosított növények termesztésének előnyeire helyezve a hangsúlyt – részletesen foglalkozik az MTA hivatalos lapjának, a Magyar Tudománynak a 2007/4. száma.)
A GM-növények pártján állók általában megfeledkeznek arról a közgazdasági szóhasználattal járadék jellegűnek nevezhető előnyről, amelyhez egy térség – esetünkben Magyarország – az előbbiektől való mentességének a fenntartása révén juthat. Ez a piacon elsősorban az elérhető magasabb értékesítési árakban nyilvánul meg, és amíg teljes biztonsággal nem bizonyítható, hogy az aggályok alaptalanok, addig ez így is lesz. Ezért is elemi érdekünk a génmanipulációtól mentes állapot fenntartása. Ugyanakkor a GM-növények termesztésének a vetőmag-előállító és -forgalmazó cégeken túl csak egy szűk mezőgazdasági termelői kör a haszonélvezője, egyidejűleg tönkretéve a hagyományos termelők piaci pozícióit (lásd például a spanyol ökológiai gazdálkodók ellehetetlenülését).
Kísért a múlt
A témával kapcsolatos hullámverés látszólag nem kavarta fel a tudomány – elvárásunk szerinti – oly tiszta vizét. Csak az új alkotmánynak hazánk GMO-mentességét deklaráló része ellen volt némi – az ellenzéki sajtó által generált – felzúdulás. A témakör legfőbb tudományos gazdája a Magyar Tudományos Akadémia IV. Agrártudományok Osztálya volna. Ezért is célszerű e neves grémium háza táján kissé körülnézni. Az Akadémiának ez a legnagyobb létszámú osztálya, s annak egyik legrégebbi tagja szerint a tudóstestületen belül a pária kategóriába tartozik. Az osztály az általa képviselt tudományterületek számát illetően messze a legösszetettebb, és a műszaki területektől az állatorvos-tudományon keresztül az agrárgazdaságig számtalan diszciplínát fed le. Talán ennek is betudhatóan egyes szakterületek elvtelen alapú belső összefogása révén egy „újratermelési folyamat” keretében némely tudományág, legtöbbször mások rovására, előtérbe kerül. A „rendszerváltást” megelőzően az osztályon belül az állatorvosok dominanciája volt a meghatározó. Az ő presztízsük még most sem csökkent. Olyannyira nem, hogy a szóbeszéd szerint az egyik pártállami akadémikus a jelentősebb tudományos teljesítménnyel nem rendelkező lányát is az akadémikusok sorába kívánja juttatni. „A gyengébbek kedvéért” – mondta hajdanában a szentendrei ferences gimnáziumban Töhötöm atya. Aktualizálva az ő hajdani szavait, az MTA-tagsággal összefüggésben kevésbé járatosak kedvéért: a „rendszerváltásig” MSZMP hatásköri listába tartozott az akadémikusi cím odaítélése. És az így „megválasztott” akadémikusok közül jó néhány még jelenleg is havi szinten a minimálbér tizenkétszeresét kitevő tiszteletdíj mellett – ha van mögötte tudományos teljesítmény, ha nincs, és általában ez utóbbiról beszélhetünk – tagja a magyar tudóstársaságnak.
De térjünk vissza az agrártudományok osztályához. Ott most a biotechnológusok élik a virágkorukat. Olyannyira, hogy közülük a „rendszerváltás” óta öt-hat – zömmel agrár- vagy kertészmérnök végzettséggel rendelkező – egyén jutott be a neves tudóstestületbe, míg például a magyar vidék és azon belül a mezőgazdaság jövője szempontjából oly nagy jelentőséggel bíró agrárgazdaságtannal foglalkozók közül egy sem. Egyes diszciplínák – mint például a növénytermesztés – kiszorultak.
Kórjelenségek
Említett biotechnológusok gyakorlatilag mind GMO-pártiak, a szakterület művelői: impakt faktorok és citációs indexek bűvöletében élnek. (Azt, hogy GMO-val kapcsolatos kutatásokhoz való vonzódásukat a viszonylag könnyen elérhető tudományos előmenetelen kívül mi más is motiválja, csak sejtésünk lehet.) Értékrendjüket természetesen az agrártudományok egyéb – így az agrárgazdaságtannal foglalkozók – tekintetében is érvényre kívánják juttatni. Ez pedig a már említett akadémikusi cím elnyerésének a feltételein túl az MTA doktora fokozat és az egyetemi tanári kinevezés megadásában jut a leginkább fajsúlyosan érvényre. (Csak emlékeztetőül: az impakt faktort mint a tudományos teljesítmény egyik mérőfokát, a természettudományokra, valamint azok alkalmazott területeire találták ki, és nem a társadalomtudományokra.)
Az említettek azonban teljes mértékben nem tekinthetők pusztán tudományos életünk hazai vadhajtásainak. Azok ugyanis sajnos részben kor- és kórjelenségek is, amelyek lényege a legtöbbször a valódi tudományos értékkel nem bíró, gyakorlati hasznosságot nem tartalmazó mutatós látszatteljesítményeknek a piedesztálra emelése. Mindez természetesen a globalizálódó – gyakran áltudományos – kutatási eredmények kölcsönös eladhatósága és megvétele révén ölthet testet.
Alvincz József, a közgazdaságtudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár
