2011. november 28. - Kell-e védeni a vadat? Vajon szükség van-e vadvédelemre? A vadon védelmére? Szelídeké a föld, bajban a vad. Éden mindenütt, ez maga a pokol. Hát már hogyne volna szükség a vadság védelmére akkor, amikor Indonéziában, Malajziában, Brazíliában a törzsi népek pusztulása változatlanul és menthetetlenül folytatódik! Embert enni tilos, embert ölni szabad. ímhol, egyetlen tömör tőmondatban összefoglalva az új világrend. Szelídeké a föld, már nem a vadembereké, s a folyók sem vadulhatnak immár. Vadvízország mindenhol veszít. Az egyik legnagyobb természetvédelmi szervezet eredeti neve: WWF, World Wildlife Fund, Vadvédelmi Világalap. Amíg a vadakat lelövik, ugye, addig bizony szükség van vadvédelemre. Nyugat-Afrikából minap érkezett a hír: a keskenyszájú orrszarvú kipusztult. Az „alternatív" gyógyászat szerepkörében tetszelgő mágia áldozata lett, merthogy a „természetgyógyászok" szerint az orrszarv állítólag növeli a férfierőt. Miheztartás végett amúgy a médiában egy állatfaj kipusztulása „kis színes". A teknősök közt valamelyik őrült amerikai kisvárosban megrendezett futóverseny és az illető teknősfaj kipusztulása nagyjából ugyanazzal a hangsúllyal van elővezetve a médiában. Mintha egy állatfaj kipusztulása valamiféle szokatlan Guinness-rekord volna.
Kell-e védeni a természetet? A természet és a vadság rokon értelmű szó, majdhogynem szinonimái egymásnak. Természetvédelemre is nyilván nagy szükség van. Valaha művelt földjeink voltak mintegy kiragadva, kiszakítva a sztyepp vagy az erdő végtelenéből, mára megfordult a helyzet: a préri töredéke van kirabolva a kukoricaföldek végtelenéből, s az őserdő foltjait a pálmaültetvény vigasztalan végtelenje veszi körül. Régen a fehér holló volt ritka, ma még ritkább a fehér folt. Új szó hódít: az antropocén, a geológiai emberkor. Egyre több ökológus gondolja úgy, hogy az emberiség átlépte a geológiai nagykorúság határát, az általa gyakorolt hatás nagyságrendje és időskálája messze túlnyúlik a történelmi időhatárokon. Ahogy a dinoszauruszok kipusztulásáért felelős aszteroida is visszafordíthatatlanul avatkozott bele az evolúció sorsvonalába, egyszer s mindenkorra átírva a rá következő mintegy hatvanmillió év történetét, az emberiség is jó úton van afelé, hogy nagymeteorként csapódjék a bioszférába, egyszer s mindenkorra megváltoztatva annak jövőbeni történetét. A népirtás a modern jog szerint emberiség - avagy emberiesség - elleni bűncselekmény, mely sohasem évülhet el. A nagyarányú és tudatos természetpusztítás, ha következményeitől a jövő egésze fog szenvedni, vajon miféle bűn, és miképp vonhatók felelősségre az elkövetők? Az antropocén hatásait ma kizárólag a természetvédelem képes valamelyest tompítani, tehát felettébb nagy szükség van természetvédelemre. És állatvédelemre?
Szükség van-e állatvédelemre? Míg a természet egyszersmind egyfajta vadság, és a vadság egyfajta természet, addig az állat már korántsem bizonyosan vad, lehet éppenséggel szelídített is. Létezhet félig-meddig a természeten kívül is. Állatok tömegét szakítottuk ki természetes környezetükből, örökítőanyaguk és etológiái programjuk durva manipulációjával. A vad és öntörvényű természet, illetve a magát a vadságból mintegy saját hajánál fogva kihúzó, azaz önmagát megszelídítő ember közt egyfajta pufferzónaként helyezkednek el a haszonállatok. Némelyik közülük valóban szelíd, mások csak érdekkörünkbe vannak vonva, vonzva. Tegyük hozzá: a vadgazdálkodás állattartás, puskavégre. Mind a vadállatok, mind a haszonállatok kiszolgáltatottak az emberi önkénynek, így nagy szükség van állatvédelemre. A radikális állatvédők az állatvilág bármiféle kizsákmányolását ellenzik, sok köztük a vegetáriánus. Mások kiegyeznek a húsevéssel, de szeretnék, ha a vágóállatoknak legalább a halál előtti élet minőségi élet volna. Ez az animál welfare, az állati jólét elve. Kompromisszum a brutalitás és a naivitás között. Az állatvédelem ma már az uniós joganyag része. Mindenképp szükség van tehát állatvédelemre. És növényvédelemre?
Hétmilliárd ember nem tartható el növényvédelem nélkül, hangzik a józan válasz, mindazonáltal hadd jegyezzem meg, gyermekkoromban hosszú időbe telt felfognom e szó valódi jelentését! Fogalmam sem volt arról, hogy a növényvédelem valójában vegyszeres gyomirtás, lényegében a természetes vegetáció, növénytakaró pusztítása. Ép ésszel ember nem gondolna ilyet. Olyat, hogy a növényt a növények ellen kell megvédeni. Ehhez már nyilván gazdának kell lenni - és éhesnek. Ha nem szeretnénk éhen veszni, valamiféle növényvédelemre tehát szükség van, ugyanakkor állhatatosán keresni kell a természetközeli mezőgazdaság technikáit.
Láthattuk, szükség van vadvédelemre, természetvédelemre, állatvédelemre és növényvédelemre. Vagyonvédelemre szintúgy. Amikor éjnek évadján kis öregeket kínoznak halálra két kiló szárított húsért, akkor bizony égető szükség van vagyonvédelemre. Honvédelemre is nyilván szükség van, hisz bármikor veszélybe kerülhet a haza. Nem kell, hogy ez a veszély okvetlenül hagyományos háború legyen, lehet ez a veszély akár egy váratlan katasztrófa is. A honvédelem keretén belül épp ezért kiemelt fontosságú a terrorelhárítás és a katasztrófavédelem. Főképp a katasztrófavédelem. Védeni kell a katasztrófákat, igen, hisz veszélyeztetettek szegények. Mi történne a világtengerrel, ha senki sem védené meg az olajkatasztrófákat a víztől? Kipusztulnának. Mármint szegény olajkatasztrófák. Ha senki se védené a katasztrófákat, mi lenne vajon velük? Őrület, ám határozottan van benne rendszer. Merthogy a magyar nyelv szabályai szerint a katasztrófavédelem a katasztrófák védelmét jelenti. Ha a vagyonvédelem nem a vagyon elleni védekezés, hanem a vagyon védelme, a természetvédelem nem a természet elleni védekezés, hanem a természet védelme, és így tovább, akkor miért is jelentse a katasztrófavédelem a katasztrófák elleni védekezést és nem a katasztrófák védelmét? Miért jelentse? És miért jelenti? Miképp jelentheti? Vegyük észre most, ez a szó egy szemantikai abszurdum, de annyian használják, hogy senkinek sem tűnik föl abszurditása. Vagy valójában nagyon is azt jelenti, amit jelent? Mármint a katasztrófák védelmét? Hisz foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz a létmódhoz, ahhoz a világgazdasági rendhez, ahhoz a globális életvitelhez, amely egyre több jel szerint nyilvánvalóan katasztrófa felé vezet, abba fog torkollani. Mi más ez, ha nem szó szerint katasztrófavédelem? Nem kell, hogy megszólaljon a sziréna, és - amint az új törvény előírja, tizennyolc éves kortól egész nyugdíjaskorig - mindannyian kötelező jelleggel mehessünk árkot ásni, nincs szükség erre. Íróasztal mögött ülve is valamennyien katasztrófavédők vagyunk. Sebeők János
