2012. június 9. - Miért hordjuk a hulladékot közterületeinkre, és hogyan lehetne felszámolni az országos szemétdombot? Mi, magyarok szeretjük az erdőt, a mezőt, a patakot. Teletömni szeméttel. Ennek kulturális és anyagi okai egyaránt vannak. A hulladékmentes ország illúzió, ám a terület új szabályozása elősegítheti, hogy ne fulladjunk bele abba, amit kidobunk, sőt hosszabb távon anyagi hasznunk származzon belőle.
Az nem is olyan vészes! - fordulunk egymás felé fotós kollégámmal, akivel a múlt szombaton részt vettünk a Te szedd! névre keresztelt, idén másodszor megrendezett országos szemétgyűjtési akcióban. Bár tartózkodási helyünknek a főváros XII. kerületét jelöltük meg, a szervezők Csepelre, a Weiss Manfréd út Pesthez közeli részére osztottak be bennünket. Kedves dolog, gondoljuk, miközben a megadott találkozási ponthoz igyekszünk: a budaiakat a XXI. kerületbe meg Pestre küldik, a pestieket pedig nyilván a jobb parti hegyek közé. Ismerjük meg jobban fővárosunkat!
Ám a Weiss Manfréd útra érve hamar kiderül, hogy inkább tévedésről lehet szó. Rajtunk kívül csupa csepeli lokálpatrióta gyülekezik, hogy - az idén másodszor megrendezett akció szlogenjének megfelelően - összefogjon a tiszta Magyarországért.
A helyszínválasztást azonban csöppet sem bánjuk. A Duna-part szép, az önkéntesek kedvesek. Kesztyűs kezünk zsákot markol, lassan araszolunk a nem túl forgalmas szakaszon, ahol - már csak a mellettünk futó HÉV-sínek közelsége miatt is - jóval több eldobált holmira számítottunk. Jó húsz percbe telik, mire megtöltjük zsákjainkat műanyag palackkal, cigarettásdobozokkal, papírfélékkel. Semmi rendkívüli. Szinte csalódottak vagyunk, és épp azon tanakodunk, hogy az első adag leadása után - már csak a jobb fotók kedvéért is - átmegyünk a város egy másik pontjára, ahol valamirevaló sitthalmok magasodnak. De a türelem rózsát terem.
Egy trafóház tövében végre-valahára nagyobbacska szemétmezőre bukkanunk. Fosztó férfipizsamák, légfrissítő spray-k flakonjai és egy kórházi kacsa alkotják a lelet zömét. No meg hat-hét festékesvödör. Nagyok, nehezek. Elszaladunk az autóért, hogy ne kelljen többször fordulva hurcolnunk őket a jó pár száz méterre lévő gyűjtőhelyre. Miután visszatérve megfogom az egyik vödröt, megbillen, fedele félrecsúszik. Nagyot szökellve sikerül megúsznom, hogy tartalma a cipőmre és nadrágomra loccsanjon. Rózsának épp nem rózsa: a tartályok emberi fekáliát rejtenek. Az ilyesmi valószínűleg nem csak kezdő szemétszedőknek jelent megrázkódtatást. Aztán magunkhoz térünk, majd a találkozási pontra visszatérve közöljük a szervező hölggyel a csöbrök feltalálási helyét. Talán majd elkanyarodik értük a kukáskocsi.
Leletünk csupán néhány kilót tesz ki abból a hozzávetőleg ötezer tonna hulladékból, amelyet ma egy hete az országszerte ezerötszáz helyen szorgoskodó százhúszezer önkéntes szedett össze. A gyűjtés, közölte a fő szervező, a Vidékfejlesztési Minisztérium, nagy siker.
Attól függ, honnan nézzük. Mennyiségét tekintve csak csepp a szeméttengerben. Hogy mielőbb feledjük az iménti élményt, a többieket követve inkább mi is a nem messze lévő erdős-ligetes terület felé vesszük az irányt. Távolról nézve ártatlan, kellemes vidék, még akkor is, ha tudjuk, hogy nemrég errefelé derült fény a szörnyű csepeli gyilkosságsorozatra. A fű zöldell, a fák leveleit enyhe szellő rezegteti. Ám az elhivatott szemétgyűjtőt ilyesmi nem téveszti meg. A burjánzó bokorcsoportok mögé nézve csakhamar olyan hulladékhegyek tűnnek elő, amelyek pillanatok alatt elhomályosítják az előbbi sokkot. Az embernek az az érzése, hogy ahová valamiféle út vezet, ott szemét is terem. Autógumik halmai, háztartási hulladék és építési törmelék minden mennyiségben. Akkora szeméttömeg, amelyet tizenöt lelkes önkéntes fél nap alatt véletlenül sem képes zsákokba pakolni. Harminc ember, napokon át, markolókkal - talán.
Hazánkban nem működik olyan forródrótrendszer, amelyen keresztül az állampolgár bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot talál. Először a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t keressük meg, ám kiderül, hogy a cég a főváros „szilárd, hézagmentes burkolattal ellátott" útjait, a hidakat, az aluljárókat, körülbelül 26 millió négyzetméternyi felületet tart tisztán. Felhívjuk a csepeli önkormányzatot is, ahol hosszas tanakodás után a kerületi közterületesekhez irányítanak. Itt egy nagyon kedves hölgy elmondja, sajnos tudják, hogy az Eperföldre - ez a terület közkeletű elnevezése - sok szemetet hordanak, de nem tudnak mit tenni. „Majd küldöm a fiúkat" - nyugtat meg végül.
Azért megkeressük a Csevakot is. A mozaikszó jelentése: Csepelért Vagyunk. A zrt. a kerületi lakás- és parkállomány, a játszóterek fenntartását végzi. Ami- kor beszámolunk a hét végén tapasztaltakról, egy kedves hölgy közli, hogy „meg fogják nézni" a területet.
A Csepel határában lévő vidék tisztán tartása láthatóan nem számít prioritásnak a kerületben. Persze a hulladékukat illegálisan lerakókkal szemben nagyon nehéz felvenni a harcot. Az országban legalább ezer nagyobb illegális hulladéklerakó van, ahová valakik rendszeresen hordanak közepes vagy nagyobb meny-nyiségű szemetet, véli Jánócsik Béla, az Öko-tudat internetes magazin szerkesztője. Emellett tízezer kisebb szemétkupac lehet, amelyeket általában alkalmi szemetelők hagynak maguk után. S hogy milyen a szemetelés lélektana?
- Mint minden társadalmi probléma, ez is összetett - mondja a szakember. - Nálunk a lakosok többségé
ben gyengébb a tulajdonosi szemlélet, ha az országról, annak értékeiről van szó, ellentétben például Németországgal. A magyar néplélekben véget ér a tulajdon a lakás falánál vagy a kertkapunál, míg amott az egész települést folyamatosan csinosítgatja a lakosság. Szemetel bárki azon a területen, amelyet maga gondoz?
Szemetelési kedvünkben szerepet játszik még a sokakra jellemző civilizálatlanság, az, hogy nem értjük, miért fontos a szelektív gyűjtés, a gyávaság - az emberek sokszor akkor sem szórnak rá valakire, ha az épp az orruk előtt teszi le a szemeteszsákot egy patak partján -, valamint a szigor hiánya.
- Az illegális szemétlerakásnak nagyon kicsi a kockázata - magyarázza Jánócsik. - Hacsak nem áll az er
dőben épp egy erdész vagy rendőr pont a cselekmény helyszínén és pillanatában, az elkövető megússza a
dolgot. Van olyan eset, hogy a hulladékban talál a rendőrség valamit - egy autóroncs alvázszámát, egy
borítékot -, ami elvezet a tetteshez, de ez ritka: a sitt nem árulkodik. Bár a törvények mostanra szigorúak e
tekintetben, nincs kapacitás, pénz az ellenőrzésre, betartatásra. Ha egy-egy durva szemetelés láttán már
mindenki tudná, hova kell fordulni a bejelentéssel, és nem a jóhiszemű bejelentőnek kellene órákat ülnie a ' kapitányságon, hogy felvegyék a bejelentést, hogy aztán néhány hónap múlva kapjon egy levelet azzal, hogy megszűnt az eljárás - életből vett példa! -, talán az együttműködési készség is erősebb lenne a hatósággal.
És végül, de nem utolsósorban természetesen ott van a pénzhiány. Többek közt ez az indíték sejlik fel Zomba ügye mögött is. A Tolna megyei település egy hónapja azzal került a hírekbe, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 138 millió forintra büntette illegális hulladéklerakó fenntartása miatt, amit később visszavont. Szűcs Sándor, a kétezer-ötszáz lakosú község polgármestere szerint úgysem tudták volna kifizetni a horribilis hulladékgazdálkodási bírságot - Zomba éves adóbevétele körülbelül negyvenmillió forint -, és miután felhívtuk telefonon, nem tűnt úgy, mintha bűntudat gyötörné.
- Miután a környék településeihez hasonlóan felszámoltuk az addigi illegális lerakót, 2005 óta működött a lerakó egy használaton kívüli agyagbányában - mondja a falu első embere. - Azzal követtünk el hibát, hogy nem kértünk rá engedélyt. Építési hulladékot és zöld hulladékot, nyesedéket tároltunk benne. Ha nem nyitjuk meg, az emberek a falu határába, a környező utak mellé hordják ki a szemetüket. Mióta be kellett zárnunk a bányát, megint megszaporodtak a környéken a hulladékkupacok. Sajnos a magyar ember még nem nőtt fel annyira agyilag, hogy tudja, a szemetelés rossz dolog. Az elszállítás pedig drága: a legközelebbi lerakó huszonöt kilométerre van, a legkisebb konténer is húszezer forint.
A zöld hulladék ügye azóta megoldódott: a kommunális hulladékot begyűjtő közszolgáltató cég kéthetente a nyesedéket, a lekaszált füvet is elviszi. Sitt pedig, lévén válság, így kevés építkezés, eleve jóval kevesebb van. Szűcs, aki szerint a remek talajzáró réteggel megáldott agyagbányánál jobb helyet a környezetvédelem sem találhatott volna törvénytelen kis lerakójuknak, állítja: hasonló egységek az ország szinte minden településén működnek.
És egy darabig várhatóan még fognak is. Igaz, Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár épp a Te szedd! akció után jelentette be, hogy minisztériuma a január óta működő Országos Hulladékgazdálkodási Üevnökséeen (OHÜ) keresztül olyan, legalább 51 százalékban állami tulajdonban lévő cég létrehozását tervezi, amely a jelenleginél többet fizetne a bontási törmelékért. Míg ma kilónként 29 forintért lehet eladni egy kiló sittet, az új vállalat 49-et is fizetne érte. Utána 79-ért adná tovább az autópálya-építő vállalkozásoknak, amelyeket köteleznének, hogy az utak alapjába 30 százalék építési törmeléket tegyenek az eddigi kavics helyett. Ám a tervezett cég egyelőre csak Budapest környékéről szedné össze a törmeléket.
Kérdés, hogyan érhető el, hogy a fél országot már most beborító szemét eltűnjön a rétekről, erdőkből, patakpartokról. Ebben nagy szerep juthat a közmunkásoknak: a Belügyminisztérium önkormányzatokra szabott, százszázalékos támogatással finanszírzott kistérségi programjaiban az egyik választható elem éppen az illegális hulladéklerakók megszüntetése. Sokan tartanak tőle ugyanakkor, hogy épp az így elért eredményeket ronthatja a parlament előtt lévő új hulladékgazdálkodási törvény egyik passzusa. E szerint a hulladékot begyűjtő cégeknek jövőre három-, 2014-ben hat-, egy évre rá kilenc-, 2016-tól pedig 12 ezer forint lerakási járulékot kell fizetniük egy tonna szemétért. A tervet kritizálok szerint ezzel arra ösztönzik majd a begyűjtőket, hogy illegálisan helyezzék el a szemetet.
Illés Zoltán másképp vélekedik a kérdésről.
- Budapesten évente 400-500 ezer, a vidéki városokban több tízezer tonna szemét keletkezik - nyilatkozta lapunknak az államtitkár. - Ennyit nem lehet illegálisan elhelyezni. A cégek nyilván a lakosságra terhelnék a díjat, ám ennek kivédésére egy központi árhatóság, az energiahivatal megszabja a kukánkéni kérhető szemétszállítási díj felső határát 650 forintban. Ez most néhol kevesebb, máshol több. Mivel Í cégnek így nem éri meg a lerakás, ezzel arra kényszerítjük, hogy szelektíven gyűjtse a hulladékot, amit viszont kilogrammonként 80 forinttal támogatunk.
Jól jelzi a terv az új, 2013. január elsejétől életbe lépő hulladékgazdálkodási törvényre jellemző hangsúlyeltolódásokat. Az első jelentős lépést már tavai) megtették: az Illés vezette államtitkárság hosszú évei huzavonájára pontot téve bevezette - és be is szedte -a csomagolóanyagok, akkumulátorok, elektronikus eszközök, mobiltelefonok, hűtőszekrények után fizetendő termékdíjat. Ebből az idén hatvanmilliárd forint bevétel származik, amelyet az államtitkár jövőre új termékek bevonásával és egyes - például az alumíniumdobozok vagy az egyszer használatos műanyag palackok után fizetendő - díjak megemelésével 85 milliárdra szeretne emelni. (Az akkori vám- és pénzügyőrség még a Bajnai-kormány regnálása idején számolta ki, hogy az akkortájt a nem megfelelő ellenőrzések miatt a költségvetésbe csak nehezen becsordogáló tízmilliárd helyett körülbelül ennyi lenne a termékdíjakból befolyó elvárható összeg.)
Biztatóak az új törvény további lényeges elemei is. Az egyik fő szempont, hogy a keletkezett hulladékot anyagában hasznosítsák újra, vagyis papírból papírt, műanyagból műanyagot készítsenek.
- A termékdíjból származó bevétel növelésével a mostani 15 helyett harmincmilliárd forint jutna az OHÜ-nek, amely ebből már nemcsak a szelektív gyűjtést tudná ösztönözni, hanem állami tulajdonú cégek létrehozására is képes lenne - mondja Illés. - Például csak PET-palackból évi hatvanezer tonna hulladék keletkezik. Ebből ma granulátum készül, amelyet Indiába, Kínába, Olaszországba szállítunk, ott új műanyag palackokat fújnak belőle, amelyeket visszavásárolunk. Ezt a több százezer tonnányi granulátumot itthon tarthatnánk, és készíthetnénk belőle magunknak újrahasznosított palackot.
A lakossági hulladék nagy -évi több tízmilliárdos - üzletág. Nem véletlen, hogy az új törvény egyik intézkedése máris felháborította az ágazat 20 százalékát uraló külföldi - túlnyomórészt osztrák és német - szereplőket. (A maradék »u szazaieKot mar ma is főként önkormányzati tulajdonú vállalkozások kezelik.) Eszerint 2013-tól csak legalább 51 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cégek gyűjthetnék a szemetünket. Az ellenzők államosításról beszelnek, ám Illés Zoltán szerint ez ellen az Európai Uniónak sem lesz kifogása, mivel az új szabályozások csak a közszolgáltatást végző cégeket érintik, a „piaci", tehát elsősorban ipari hulladékot gyűjtőket nem.
Ahogy az ellen sem lehet kifogás, hogy - hasonlóan sok fejlettebb európai államhoz - Magyarország is megtiltja újabb szemétégető művek építését, amivel elkerülhető, hogy a Nyugat szemete hozzánk vándoroljon. De hosszabb távon a lomtalanítási rendszer átalakítása is jó irány lehet: az egyik tervezett intézkedés szerint például a lakását alakító polgár bármikor - tehát nem csak kötött lomtalanítási időben - kihívhatja a helyi hulladékbegyűjtő céget, amely köteles lesz ingyen elszállítani az építési törmeléket. Ezzel talán véget érhet a kis erdőket elborító sitthalmok szaporodása is. Valami tehát elindult, de még messze vagyunk az Európa leghatékonyabb hulladékgazdálkodási rendszerével büszkélkedő Flandriától. Ott nem bízzák a polgárra, hogy szét akarja-e válogatni a háztartásában keletkező hulladékot, hanem kötelezik rá. A háztartások különböző színű, ingyen kapott zsákokba szortírozzák a műanyagot, a csomagolási hulladékot, a papírt. A kukások a nem szétválogatható maradékot is elviszik, de az ennek gyűjtésére szolgáló zsákok egy euróba kerülnek. Az eredmény: Belgium északi részén a hulladék háromnegyede szelektálva jut a szeméttelepre. Wekerle Szabolcs
Szemét, számokban
Hazánkban évente 4-4,5 millió tonna szilárd települési hulladék keletkezik. Ez valamivel kevesebb az uniós átlagnál. Ebből mint egy 2,5 millió a szilárd lakossági hulladék, amelynek egyharmada valamilyen csomagolóanyag.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a kommunális hulladékot teljes egészében kezelik. Hatvankilenc százalékát terület feltöltésre használják, tíz százalékát elégetik, 18 százalékát újrahasznosítják, négy százalékát komposztálják. Németországban az újrahasznosítás aránya 45 százalék, Ausztriában a komposztálással kiegészítve 70 százalék.
Bulgáriában, Romániában, Litvániában és Lettországban, szemben a korszerű, újrahasznosítást ösztönző módszerekkel, szinte az összes kezelt hulladékot területfeltöltésre használják.
Az Egyesült Államok a legnagyobb szemetelő: 300 milliónyi (a Föld össznépességének öt százalékát kitevő) lakossága a világ hulladékának egynegyedét produkálja. Egy felmérés szerint az átlag amerikai irodai dolgozó évi ötszáz darab eldobható kávéspoharat „fogyaszt".
