2012. június 16. - A szőlő nem érti a gyarló ember nyelvét Kaló Imrét ötven négyzetméteres pincében várjuk. Vagyunk vagy negyvenen. A székeket szorosan egymás mellé tették félkörívben, mint egy római teátrumban. Az előadó ötven körüli, őszes hajú, visszafogott stílusú ember. Mellette egy hordón gyertya és nagy, kehelyszerű pohárban a saját bora. A bevezető mondatok után így szól: - Azoknak, akik a természettől elszakadva, virtuális környezetben gyakorolják az életet, nehezen érthető a természetes dolgokkal való találkozás, így az is, hogy a bor nem alkohol, hanem életkultúra, a legnagyszerűbb, legegészségesebb táplálék.
Aztán arról beszél, hogy a szőlőből készült bor és a gabonából készült kenyér az emberek alapélelmiszere, a száraz gabona és a bor embertől függetlenül évekig eltartható. Emberek sokasága tiszteletlenül, önzőn viselkedik egymással szemben, és az élettel szembehelyezkedve várja a csodát. Csoda pedig nincsen. Amilyen gyorsan halad az emberiség ebbe az irányba, olyan gyorsan vége is lesz.
Dermedt csend a teremben, bár mindegyikünk poharában ott csillog egy illatos fehérbor. A bátrabbak is csak a fény felé emelgetve mustrálják, orrukat a pohárba dugva szagolgatják a felséges illatú nedűt. Kaló Imre 2011-ben nyerte el a Borászok Borásza díjat, amely alapvetően különbözik a borászoknak szánt összes eddigi elismeréstől, ennél ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem a borászok választják ki maguk közül a legjobbat szavazatukkal. Bodó, Bolyki, Bock, Gere, Heimann, Jásdi, Konyán, Légli, Luka, Malatinszky, Szepsy, Takler, Tiffán - sorolhatnám a grémium neves tagjait. Akik megismerkednek Kaló Imre hitvallásával, mindent tudó bölcsként, lámpásként jellemzik.
„Orákulum", azaz mindent tudó bölcs vagy éppen „lámpás" a borászatban - így jellemzik Kaló Imre erdész-borászt azok, akik megismerték hitvallását, és megkóstolták valamelyik borát.
A Borsod megyei Szomolyán élő remete palackjai a kereskedelemben nem kaphatók, őstermelőként dolgozik, országjáró kóstolóin próbálja újraéleszteni a magyar borba vetett hitet.
Az illatos fehér- és a robusztus vörösborok termelője így folytatja:
- Olyan helyen élek, ahol a magyarság elmúlása tapasztalható, s az utánunk jövő nemzedék már nem azért születik, hogy a szülőföldjét művelje. Megszűnt a szőlőtermesztés, a gabonatermelés folytonossága.
A rengeteg borkóstolás összegzése, hogy Kaló Imre olyasmiken gondolkodik, amiken csak kevesen töprengenek el. Némi keserűséggel mondja:
- Mivel sok helyütt az életet nem igazán ismerők irányítanak, hangzatos szavak mögé bújva gyakorlatilag a felelőtlenség állandó szabadsága valósult meg. Pontosan tudjuk, hogyan degradálták a paraszt kifejezést. Kezdve azzal, hogy egykor a legjobb teljesítményt nyújtó gazdákat kulákká minősítették.
Jól emlékszik, hogyan tűnt el 15 ezer cseresznyefa a faluja határából. Arra is, hogy gyermekkorában derékvastagságú gyümölcsfák voltak a környékükön, a helyükre telepített ültetvényes gyümölcsösök viszont manapság tizenöt-húsz éves korukban kiszáradnak. Példázván, mennyit ér a paraszti munka, kiszámolta, hogy 2009-ben, a csodálatos évjárat időszakában egy gombóc fagylaltért öt kiló szőlőt kellett adni, most egy gombócért három kilót. Szerinte azok felelősek az emberiségnek a természettől való eltávolodásáért, akik ezt kitalálták. Aztán a hitvallásáról beszél. Miután beleiszik a poharába, mindenki kóstolgatja a bort.
- Szőlő- és borkultúrában én a történelmi magyar tradíciók újraélesztését tartom fontosnak, például a hagyományos tőkés művelést, rövid csapos metszéssel: ez hat termőrügy egy tőkén. A permetezést 25-30 centiméteres hajtásnagyságnál kezdjük, rovarölő szert sohasem használunk. Ettől az évtől gyógynövényekből készült szerrel védekezünk. A munkák idejét illetően a népi tapasztalatok irányadóak, de az évjárattól függ, hogy ténylegesen mikor kerül sor a munkára. A szüret időpontja a teljes érés. A feldolgozásról szólva: nálam akkor is elkészülne a bor, ha nem volna villany.
- Nos, ez a bor, amelyet ittak - mutat kiürült poharára -, tizenkét éves. Ennyire ment tönkre. Kétezres leányka, chardonnay, tíz-tizenöt százalékban Irsai Olivér házasítás. 2005-ben palackozták. Hetedik éve üvegben van, ezért elsőre palackbezártság jellemzi, de idővel előjön a finom, érlelt borillat. Ez a bor nálunk az alapminőséget jelenti, és még mindig van belőle, nagy örömmel nyelegetjük. Óriási tanulság, hogy a természetes úton készült bor sokkal hosszabb életű, mint a technologizált borok bármelyike. Akik azt mondják, hogy a fehérbor két-három év alatt tönkremegy, azok a piaci szemlélet áldozatai. A gyártóknál, miután kivágják az ellenálló fajtákat, azért születik a bor, hogy üzlet legyen belőle, méghozzá a gyors meggazdagodás vágyával. Én rájöttem, az életet szolgáló bor nem lehet piaci kérdés soha. Ahogy teltek az évek, egyre több embertársam döntött úgy, hogy érdemes felkeresni a pincémben, s részt venni hasonló stílusú beszélgetéseken...
Szomolyán zuhog az eső. A tufába vájt Árpád-kori pince fölé épített régi, nagy házban él Kaló Imre. Az udvaron, a százéves diófa mellett súlyos lócák, disznóölésnél használt főzőedények sorakoznak. A ház egyik nagy szobájában, a kemence mellett tulipános láda, a falon díszpolgári és jó borért járó „aranytőkés" elismerés, valamint egy francia Master of Wine Kaló Imre borászi munkásságát dicsőítő levele. A szerelmetes vallomás így kezdődik: „A bor, amelyre igazán szomjaztam, Kaló Imréé volt. Nem titok, hogy a Kaló-borok a gyengéim. Valahányszor kóstoltam, eddig mindig nemesnek,
kiegyensúlyozottnak, összetettnek és tiszta ízűnek találtam őket."
A falon Magyarország borászati térképe 1880-ból, illetve a magyar korona országainak postai és távírdai térképe 1898-ból. Az egyik szekrényen Grosics Gyula és Buzánszky Jenő dedikált fényképe, majd borok, köztük egy 2001-es rozé, pálinkák, üres üvegek egyvelege. A hificenter tetején Arany János Daloskönyve és a Halkan felsír a tárogató című CD-korongok, a sarokban egy saját kezűleg Budakeszin lőtt rekordagancsú dámbika kitömött feje, a tulipános láda mögé dugva egy közúti tábla, de csak látszólag az, inkább születésnapimosoly-lehervasztó: Kaló Imre 50, innentől már lassabban.
1961. augusztus 10-én született. Szülei és felesége szülei is szomolyaiak, gyermekkoruktól együtt nőttek fel. Kalóéknak a Külső-Gyűrön s a Belső-Gyűrön is voltak szőlőik, de a hat nadrágszíjparcella területe nem érte el az egy hektárt. Hízókat neveltek, gyümölcsöt, szőlőt és cseresznyét termesztettek.
Erdész az Egererdő Zrt.-nél. Huszonnyolc évig a mintegy kilencszáz hektáros szőlőskei kerület tartozott hozzá. Szőlővel 1988 óta foglalkozik.
- 1987. augusztus 13-án reggel nyolckor baleset ért az erdőn. Egy erdőművelő munkás sújtókéssel a bozótra vágott, amelyet én a kezemmel pont félre akartam hajtani. A tenyeremet, kézfejemet hétszer operálták, két évre kimaradtam a munkából.
Fájdalmamban volt időm sokat gondolkodni arról, hogy mi is a dolgom a földön. Bort készítettem. Sose az volt a szempontom, hogy eladjam, az erdészeti főállásom most is megvan.
Kaló Imre keserűen beszél arról, hogy ötven éve a falu önellátó volt, ma pedig kiszolgáltatott emberek lakják. A statisztikákban mindig munkanélküliségről beszélnek, miközben leszoktatták az embereket a munkáról. Közben visszavett minden korábban megművelt földet az erdő, a becserjésedett környezetben már csak a füvek és az akácok alatti betonkádak emlékeztetnek rá, hogy itt-ott gyümölcsös volt. Egy-két most is kihajtó szőlővessző vagy a léptek alatt érezhető egykori bakhát is erről árulkodik.
- Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik abban nőtt fel, hogy kézzel megműveltek 400 hektár zártkertet, s a bécsi piacig vitték a kereskedők a szomolyai rövid szárú fekete cseresznyét. Van cseresznyefesztiválunk, bár cseresznyénk már alig...
A helyi viszonyokról a következőképpen vélekedik:
- A Jóisten megadta az embereknek a tudást, hogy a földet művelve megélhessenek. Ezt a tudást sokan elveszítették. Mások fűrésszel levágják a cseresznyefa ágát, hogy úgy szedjék le a gyümölcsöt. Egyre többen vannak, akik csak a másik tulajdonát tudják elvenni. Az anyósomék gyümölcsöséből ellopták a kerítést, a szőlőkarót, s a cseresznyét motorfűrésszel szedték le. Az 1955-ben ültetett utolsó 12 cseresznyefát is kiirtották. Ezért nem büntettek meg senkit. Megtörtént a feljelentés, de nincs nyomozati eredmény. Pedig tudjuk, hogy kik tették. Elkerülhetetlen lesz az ütközés, ha a rossz törvények miatt az értékteremtő emberek azokkal állnak majd szemben, akik büntetlenül tönkretehetik a munkájuk gyümölcsét. Ráadásul azoknak még odaadnak más javakat is az emberi jogokra hivatkozva.
Kaló Imre ma már 18 hektáron szőlészkedik 28 fajtával. Két pincéje van hat ággal: a kőbe faragott csodaszarvasos, a Mária-szobros, a turulos, fapajtás, középső elnevezéssel. Bennük borok sokfélesége. Minden hordóról tudja, hogy mi van benne. „Olyan a feje, mint a komputer, még azt is megmondaná, hogy egyik-másik hány szőlőszemből készült" - jellemzi egy helybéli.
Órák óta tart a borszeánsz a budapesti pincében. Az, hogy Kaló Imre, „a szomolyai orákulum" személyesen itt van az Imladris Kulturális Központban, a szervezők nem kis munkájába került, ugyanis amit képvisel és teremt, az rengeteg energiával jár, és bizony belefáradt már a küzdelmekbe. Míg a saját pincéjében képes kilenc-tíz órát beszélni, sőt bevallása szerint tartott már 15 órás „előadást" is, itt még alig vagyunk túl a három órán. És hol van már a tizenkettedik éves fehérbor, amelyet először ízleltünk... Egy idő után érkeznek az újborok, friss kékfrankost, merlot-t, medina-turán házasítást és syraht (sirázt) kóstoltunk. A fűszeres iráni fajta láthatóan jól érzi magát az Egri borvidéken.
- A hozzám hasonlók tudják, milyen fontos az életben a tiszta emberi kapcsolat. Aki jó bort készít, azt meg kell figyelni, az ilyen egytől egyig tiszta, igaz ember. A szőlő nem érti a gyarló ember nyelvét. Nem érti a lustaságot, egy ültetvényen lehet látni, hogyan gondolkodik a gazdája.
Ady-verset szaval: „Én csak adtam, adtam, adtam / S akik kaptak, egyre kaptak, / Mért dühöngnek énmiattam?" Aztán újra koccannak a poharak, visszhangzik a csengésük. Kaló Imre minden pincéjében ki van írva: „A jó bor nem tűri a hazugságot." Varga Attila
