2013. május 04. - Nagykanizsa - Nem kizárt, hogy van ebben némi
elfogultság, de a zalai erdészek mindenesetre úgy gondolkoznak: az
ország legjobb erdei a mi megyénkben találhatók.
A téma lapunk védett fajokról szóló sorozatának legújabb része kapcsán került elő, melyben azt igyekszünk feltérképezni, milyen megóvni érdemes értékek vannak szűkebb pátriánk erdeiben. A cikkből emellett kiderül, hogy például a több éve tartó nedvességhiány bizony nem kis károkat tesz az idősebb zalai bükkösökben.
Bodor György, a Zalaerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője már sorozatunk felvezető részében kinyilvánította, hogy az erdész-szakma a természetvédelem híve; viszont tudatta azt is, hogy éreznek a területen túlkapásokat. - Úgy gondolom, a természet sokkal erősebb, mint mi azt feltételezzük, illetve a legnagyobb ereje az alkalmazkodóképességében van - fogalmazott. - Konkrét, saját példáim vannak erre. Ott van a réti sas, vagy a fekete gólya, melyeket a fészkelési időben messze el kell kerülnünk. Eleget is teszünk az elvárásnak, miközben tudom, hogy a házam közelében, műút tőszomszédságában réti sas rakott fészket; illetve láttam fekete gólyát, mely fehér társaival együtt a falubeli kis tavacskában kajtatott élelem után. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem muszáj mindenáron, kézzel-lábbal, akár az észszerűséget is felülíró módon védenünk az élővilágot, mert - hogy úgy mondjam - megvan annak a magához való esze, képes alkalmazkodni a változó feltételekhez.
Bodor György azzal folytatta, hogy az erdészek nagyon gyakran ütköznek a természetvédelem állította korlátokba. A közelmúltban erőteljesen szigorított erdőtörvény, illetve a Natura 2000-es területekre vonatkozó előírások egyaránt megnehezítik a gazdálkodást. - Úgy gondolom, a Natura 2000-es területek kijelölésével rosszul járt Magyarország adott hangot meggyőződésének az erdész.
- Úgy vettük át a védett területek kijelölésére vonatkozó nyugati sémákat, hogy azokat nem alakítottuk át a hazai viszonyokra. A tilalmak pedig rendkívül megnehezítik például a mi munkánkat, azzal, hogy minden szabályt betartunk, éves szinten 100 millió forintos nagyságrendű eredménykiesésünk keletkezik. Abban nem látok tisztán, hogy esetleg támogatások formájában mindez hogyan térül meg az országnak, de úgy érzem, hogy a kettő nincs arányban. Szakmai utak keretében, például Ausztriában pedig azt tapasztalom, hogy ott ezt is sokkal okosabban csinálják. Néhány évvel ezelőtt jelent meg az erdészek előtt egy új kihívás: áttérni a szálaló gazdálkodásra. A háttérben itt is természetvédelmi megfontolások álltak: a domboldalakat nem vágják tarra, ami nem csak a szemnek szebb, de előmozdítja az erdei életközösségek fennmaradását is.
- Zalában 2,5 ezer hektáron elkezdtük-folytatjuk a szálalást - tudatta Bodor György. - Az igazi probléma az, hogy ennek a módszernek nálunk nincs kultúrája, nincsenek hagyományai, nincsenek vele kapcsolatban tapasztalatok. És lévén az erdő nem a pillanat művészete, ezeket beszerezni sem megy egyik napról a másikra, még nagyon az út elején tartunk. Nyilvánvalóan vannak a dolognak előnyei, de ahogy telnek az évek, egyre többször látjuk az érem másik oldalát is. Például vannak olyan visszajelzéseink a lakosság részéről, hogy persze, az erdőborítás sosem szűnik meg a domboldalon, cserébe viszont zavaró, hogy a kollégák, akik korábban 8-10 évre úgyszólván magára hagyták az erdőt, most szinte folyamatosan jelen vannak ott. Hiszen minden évben folyik valamennyi fakitermelés. Természetvédelmi indokkal került be az erdőtörvénybe, hogy minden véghasználatba vett erdő öt százalékán fenn kell hagyni a fákat, javítandó az erdei életközösségek túlélési esélyeit. A mindennapok azonban megmutatták, hogy itt is vannak buktatók.
- Egy erdő nem homogén tömeg - részletezte Bodor György. - Például a szélső fák sokkal ellenállóbbak a széllel szemben, hiszen a légmozgás nagyját ezek kénytelenek felfogni. Véghasználat során viszont, amikor megbontunk egy ilyen egységet, ám belőle a maghatározott famennyiséget lábon hagyjuk, óhatatlanul a korábbi belső fák kerülnek a szélre. Nem egy példa van rá a területünkön, hogy ezek a maradvány fák aztán az első nagyobb széltől, vagy télen a hó súlyától kidőlnek, nem felelnek meg tehát a célra, amire a törvényalkotó szánta őket. Miközben ráadásul hiányoznak a gazdálkodásban, az eredmény rovatból is. Közben a klímaváltozás nyomai megjelentek persze az erdőkön is. A Vétyemi-ősbükkösben a nedvességhiánytól legyengült öreg fákat kártevő rovarok támadják meg, az utánuk kajtató harkályok tovább rombolják a törzseket, a fák kiszáradnak, majd jön a szél, és hatalmas fákat dönt halomba. Az ártalmas folyamat ellen az erdők megóvása érdekében harcolni kell.
- Csodálatos erdeink vannak, melyekben természetesen nem csak a fa érték - tette hozzá Bodor György. - Ezek az életközösségek teljes valójukban védendők. Viszont mindenkinek be kell látnia, hogy az erdészek nem a természet kárára vannak, hiszen a mai erdők is százévekre visszamenő, folyamatos erdőgazdálkodás mellett alakultak ki. A bennük lévő állati és növényi értékek azzal együtt maradtak fenn, hogy az ember a maga céljaira használta a területeket. A technikai fejlődéssel pedig - dacára annak, hogy ma nagyobb részt drabális, kipufogógázt eregető gépekkel dolgozunk a gazdálkodás kíméletesebb lett. Az erdészektől a természet értékeit nem kell félteni. Varga Andor
