2013. május 18. – Mészáros Kálmán orvos vadász trófeái
Mezőcsátról elszármazott kanadai rokonom sűrű küldeménnyel lepett meg. A borítékból először egy ódivatú névjegy csusszant ki: dr. Mészáros Kálmán egyetemes orvostudor I.Hailé Szelasszié
császárnak volt tábori főnök orvosa, Aethiopia tiszti csillagának lovagja. Abesszínia egykori fűkunyhóit, bennszülöttjeit, gazdag vadászzsákmányokat, addisz-abebai lármás piacot és Mészáros Kálmánt oroszlán-sörényes főnöki díszruhában ábrázoló fénykép omlott az asztalra a kisebb kopertából. Végül a kincsek kincse: egy lapjaira szétesett, ám hajráffal kordába fogott könyv bukott ki a megviselt papírpoggyászból. A Stádium Sajtóvállalat Rt. 1942-ben publikált kötetének kemény fedele színeiben már megkopott, afrikai buja növényzetben „hűsölő" orrszarvúja elvesztette izgató vonzását. A könyv címe: Abesszínia - A vadászok paradicsoma. A 198 oldalas írásmű nyitóoldalán tulajdont tanúsító bélyegző: dr. Mészáros Kálmán körzeti orvos, Ároktő, Borsod m. A kötet nyomtatott sorait ragasztópapír csíkokkal fedte be a szerző, hogy a goromba húzások olvashatatlanok legyenek. A doktor szép szálkás betűkkel új mondatokat, helyesbítő kifejezéseket rótt a régiek helyére. Hogy miért? A válasz regényes. És korjellemző.
Mészáros Kálmán orvos vadásznak már szuverén irodalma van. Pusztai Gabriella Az abesszin császári udvar orvosa címmel elmélyült értekezést írt, Kubassek János több tudományos cikkben méltatta hazánkfia afrikai utazásait, Krizsán László ugyancsak nagy figyelmet szentelt a Gyuláról elszármazott, világot látott orvos útjainak és bravúrjainak fürkészésére. Az utazó szenzációs élményeit zsurnaliszták is gyakran tűzték tollhegyre; e sorok írója is találkozott pályája elején Mészáros Kálmánnal, amikor már pihenőéveit töltötte Mezőcsáton.
Hősünk, miután elvégezte az orvosi egyetemet, rövid praktizálást követően állás nélkül maradt. Másfél tucat kérvény után sem kínálták meg kenyérkereső foglalkozással. Ekkor döntött úgy, hogy kivándorol. „Afrika felé vettem utamat, és ahol csak lehetett, kézigyógyszertáramat gyarapítottam, főleg lázcsillapító szerekkel, és felszereltem magam a sebészet különféle orvosi műszereivel is."
A magyar orvos először Addisz-Abebában nyitott rendelőt, de a kuruzslásban és a népi gyógyászatban megbízhatóbb gyógyulást remélő bennszülöttek elkerülték a „faranzs" (fehér) orvos gyógyszobáját. Ez idő tájt járták Abesszínia nagyfőnökei Európa fővárosait, s hazatérve reformokra szánták el magukat. Közöttük volt Tafari trónörökös (a későbbi I. Hailé Szelasszié császár) és God-Dzsamnak, Etiópia egyik tartományának a fejedelme, rasz (fejedelem) Hailu, „aki egy igazi orvost óhajtott fejedelemségében letelepíteni, s így történt, hogy a sorsom a Kék-Nílus országába sodort" - írja könyvében Mészáros Kálmán.
Orvosunk 1925 februárjában megérkezett Debre-Markoszba, a fejedelemség fővárosába, ahol nem sok jó várt rá: „operációs asztalul egy zebuökörbőrnek csíkokra hasított s annak szalagjaiból font bennszülöttágy szolgált". A doktor azt hitte, hogy bennszülött betegeit ingyen gyógyítja, ám közben kiderült, hogy Hailu három neosalvarsan-injekcióért „három öszvért, öt szolgának való ruhavásznat, három gombó (kiégetett agyagedény) mézet és két gombó tört paprikát kért alattvalójától". A kényúr többször megalázta. Egyszer például arra kérte, hogy borotválja meg. Máskor pedig megparancsolta, hogy haját fesse feketére. A durva, hitvány „tirannustól" csak körülményesen szabadulhatott, és kalandokban bővelkedő küzdelem után visszatért Addisz-Abebába, ahol ismét rendelőt nyitott. „Négus és az ő alacsony sorból felkapaszkodott rokonai, nagyfőnökei és miniszterei a régi Etiópia egészségügyi helyzetével éppenséggel nem törődtek." Több sikeres orvosi beavatkozás révén megbecsült orvosként dolgozhatott Tafari Makkonen herceg udvarában, aki megkoronázása után, 1930-ban kinevezte az etióp hadsereg főorvosának. A császár felfigyelt Mészáros egyéb emberi adottságaira is: 1931-ben határtárgyalásokon képviselhette a királyok királyát.
Rasz Desztának, a négus egyik rokonának felesége Mészáros keze között egészséges kislányt szült. Hálából a rasz megbízta egy város tervezésével, olyan kultúrtelepülés kigondolásával, amely a szidámói hegytető zord csúcsánál mélyebben fekszik, és lakályos. Irgalemnek nevezték el az új várost.
Honfitársunk vadászhajlandóságát és -kirándulásait - erről kevés szót ejtenek a monográfusok - tulajdonképpen rasz Hailu udvarában alapozta meg, amikor a fejedelem durva és cinikus eszközökkel korlátozta orvosi ambícióit. Afféle pótcselekvésként vált a vadon félelmetes vadászává, leterítette dögkeselyűk és marabuk százait, a vizek szörnyetegét, a krokodilt és minden nagyvadat, amely puskája elé került.
Különös: méltatói szépírói (verselői) és természetfestői hajlamával sem foglalkoztak érdeme szerint. Érdemes idejegyezni: Mészáros Kálmán az oroszlánhangot „valami ősfából faragott óriási csellóként" írja le, az éjjeli „szerenádot" hallgatván másnap rekordot dönt: egy perc alatt négyet terített le a félelmetes ragadozóból.
Az orvos vadásznak fél tucat modern fegyvere volt, három korszerű fényképezőgépe és két filmfelvevője, amelyet mozigépként babusgatott minden vadászútján. Föld alatti „filmstúdiókat" építtetett szolgáival, hogy a leshelyből kockázat nélkül filmezhesse a vadon kis- és nagyvadjait, Afrika varázslatos állatvilágát. Filmjeit, fotóit megtizedelte a második világháború, de még így is maradt sok-sok látványosság, amelyekkel az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban találkozhat az érdeklődő.
Etiópiában 1935 októberében kitört az abesszin-olasz háború, „a mezítlábas etióp harcosok szinte példátlan hősiességet tanúsítottak" a tankokkal, repülőgépekkel támadó négyszázezres, modern hadsereggel szemben. Mészáros doktor ekkor is tette a dolgát: gyógyított, és szervezte a hadikórházakat. A közel egy esztendeig dúló háborúban az etiópok vereséget szenvedtek. A négus „bizalmi embereivel megszökött, magával cipelve arany- és ékszerkészletét. [...] Ugyanekkor tombolva csaptak ég felé a lángok Addisz-Abeba fehér lakosainak házaiból. A város bennszülött lakossága a szétvert abesszíniai seregek töredékével általános rabláshoz, majd gyújtogatáshoz látott. [...] Az őrjöngő, lerészegedett tömeg a négus és a császárné díszruháiba öltözve járta vadul az abesszíniaiak haláltáncát, fejükön a császári koronával." A doktor városi házát is lerombolták, az utolsó pillanatban - fegyverrel a kézben - otthonából kimentett néhány értékes trófeát, fényképező- és mozigépet, filmtekercseket. (Krizsán László Afrika-kutató szerint a magyar mozik is vetítették a doktor által küldött háborús filmeket.)
Mészáros Kálmán lelki horzsolásokkal - hogy gyógyító orvosukra is rátámadtak a bennszülöttek - a tombolás elől az angol követségre menekült, majd 1936 decemberében, már az olasz orvosok kiszorítós manőverei után búcsút mondott Abesszíniának, és Tanganyikába tette át székhelyét. Innen 1938-ban - gazdag relikviás ládáit előreküldve - hazaköltözött.
„Tizenöt évet töltöttem az amharák földjén. Vagy 7000 kilométert jártam be öszvérháton a négus birodalmában, ahol orvosi elfoglaltságom mellett bőséges alkalom nyílott Abesszínia állatvilágát megismerni." Itt mindjárt hozzátehetjük, „embervilágát" is. Erről így vallott: „Segítettem, gyógyítottam, tanítottam ezt a népet..."
Mészáros doktor Márai tapintatos tanítását követte: a szeretet szuverén. Választania kellett: család vagy Afrika. Elvált Bertalan Vilmától, amikor Erzsébet leánya kétesztendős volt. Lányát rajongásig szerette: a messzi Afrikából számos levelet küldött neki, amelyekben közérzetéről, regényes-kalandos útjairól tudósított. A második világháború éveiben, mert Erzsébet leányának katonatiszt férjét Sopronba vezényelték, a történelmi település kórházában praktizált, majd a főváros egyik klinikáján vállalt gyógyító munkát. Az ország ünnepelte az Afrikát járt orvost, vetített képes előadásokat tartott számos helyen; Pusztai Gabriella kutatásaiból értesültünk, „előadást tartott Horthy kormányzónak, Hailé Szelasszié etióp császár magyarországi látogatásakor mint a császár közeli ismerősét kérték nyilatkozatra". Különös sors köszöntött ezután rá: egyik lágerpoklot megjárt betege - „nyilas kijelentésekért" - megvádolta. A rokoni emlékezet szerint bosszú húzódhatott meg a cselekedet mögött; a beteg tettét azzal indokolta, hogy a doktor a vészkorszak napjaiban gyógyulása után a „kelleténél hamarabb elbocsátotta". Ezt nem bizonyították be. Más kutatás a „külföldi kapcsolatait" jelöli okként - Mészáros doktort öt évre Kistarcsára internálták. 1954-ben szabadult, a Borsod megyei Ároktőn kapott körzeti orvosi munkát. (Emlékét iskolanév őrzi a községben.) Nyugdíjazása után Mezőcsáton telepedett le; Nagy Zsuzsannával, második feleségével 1948-ban kötött házasságot.
A kézirat megsemmisülvén a doktor Abesszínia - A vadászok paradicsoma című könyv példányával 1949-ben bekopogtatott egy könyvkiadóhoz, hogy olvasson csodát a háború utáni nemzedék is. A lektorok eltanácsolták: a szocializmus nem szenvedheti az arisztokrácia vadászhóbortjait. Mészáros Kálmán 1971-ben halt meg; a halála előtti esztendőkben törölte könyvéből a „kényesebb" mondatokat. Öncenzúrázása a kor ideológiai visszfényét adja, s azt az írói szokásrendet, amelyet a kor megkövetelt. Ilyen mondatokat húzott ki: „Trianon árulás, gyáva aknamunka és Sorsszerencse, mely tőlünk elpártolt, űznek, hajtanak engem is idegen csillagok felé." A proletárdiktatúra kultúrcenzorainak égnek állt a hajuk a „fegyveres, szolgám" fordulattól, helyére a „kísérőm" szót préselte a doktor. Nehéz sorsára panaszkodván a vágyott „úri életet" is törölte, egy magyar ember a nélkülöző etiópok között nem sóvároghatott úri életre. Csupa stílus- és fogalomszelídítés a kor kívánalmai szerint. A TerraPrint 1998-ban az eredeti könyvet jelentette meg - csonkán. E kötet huszonöt fejezetet hozott napvilágra.
Az Addisz-Abeba feldúlása és a Vendégségben a halálnál - amely fejezetekben a rontó kéz sajnos a kelleténél is bátortalanabb volt - kimaradtak. Amikor a csőcselék feldúlta Addisz-Abebát, a doktor kétségbe esve ezt írta: „Hol vannak az olaszok? Miért nem jönnek már, sajog fel ezer meg ezer lélekből a remegő vágy..." Amikor megérkeztek az olaszok, szemtanúként ezt vetette papírra: „Teherautók ezrei jöttek sorban, fekete ingesek motorizált ezredeit hozta a rengeteg teherautó, mindegyik tömve daloló fekete harcosokkal, akik határtalan lelkesedéssel énekelték a fekete ingesek forradalmának lángoló himnuszát: Mussolini - Mussolini... Della nostra liberta."
A hozzám érkezett könyv javított példányát a szerző Afrika hív címre változtatta, s ezt nyújtotta be a Gondolat Kiadóhoz, ahol szemelgettek a színes írásmű vadonjáró fejezeteiből, és a műfaji rokonság okán Afrikai vadászemlékek címmel jelentettek meg olvasmányos válogatást 1970-ben. E sorok írójának birtokában van egy olyan - az új kiadás reményében önfelülbírált - kötet, amely rokoni kézen-közön, hatvan eredeti fotóval együtt, nyomdai megjelenésért sóvárgott.
Az Afrika hív cím születéstörténetét Feyér Lászlóné, Mészáros Erzsébet azzal kanonizálta, hogy édesapja mindig is visszavágyott Afrikába. Idézte könyvének mottóját, a Kosztolányi Dezső fordította, a világhírű kalandra ráhangoló Ibsen-verssorokat: „Délszakra sodorta / egy könnyű hajó / fájt már a szívének / az északi hó."
Az „északi lovag", kinek teste a mezőcsáti temetőben porlad, hívást vár „a délszaki éjből". Egy hívást, amelyben egy bátor nyomda jelenti: csorbítatlan az afrikai emlék... Párkány László
