2013. augusztus 10. - Fogyatkozóban vannak a faóriások
– A klónfák átvették a vezetést a legidősebbek listáján
Földünk csodálatos teremtményei azok a több száz, sőt több ezer éves fák, amelyek szinte minden kontinensen megtalálhatók, és hatalmas törzsükkel, fölénk boruló koronájukkal mesebeli szépséget és nyugalmat árasztanak. Pedig sajnos sokuk esetében mára már szó sincs időtlen nyugalomról: életüket nagyon is konkrét veszélyek fenyegetik.
Az ősi faóriások sérülékenységére és kiszolgáltatottságára hívták fel a figyelmet ausztrál és amerikai ökológusok néhány hónapja a Science folyóirat hasábjain is, tudományos rangot adva azoknak a hivatásos és amatőr természetvédelmi erőfeszítéseknek, amelyek megmentésükért dolgoznak.
A legöregebb és leghatalmasabb élőlények biztosan a növények közül kerülnek ki a Földön, de hogy hány évesek lehetnek, nem könnyű megmondani. Ennek egyik oka egy definíciós probléma, nevezetesen hogy mit tekinthetünk egy – önmagával azonos – egyednek. Ugyanis ha a sarjról megújult, az eredeti növénnyel azonos genetikai állománnyal rendelkező növényt is annak tekintjük, akkor lehet, hogy a legöregebb fa egyáltalán nem nagy és terebélyes, hanem a sokadik átlagos, éppen ma élő klónja egyszeri ősének. Ezen a módon jelenleg egy svéd lucfenyő, az Old Tjikko a csúcstartó; gyökérzetének darabjait szénizotópos kormeghatározás alapján tízezer évesnek vélik a svéd Umeai Egyetem kutatói, akik 2012-ben publikálták fejtegetésüket az ősöreg fenyőről. A svéd bejelentésig a csúcstartók a nevadai simatűjű szálkásfenyők voltak, pl. a Matuzsálem-fa, illetve egy feltételezések szerint még idősebb, névtelen és titkolt helyen növő társa, mindketten nagyjából 5000 évesek. Az, hogy a természetvédők szeretnék megőrizni a fa inkognitóját, a védelmi stratégia része, hiszen ezzel megóvhatják a zavarástól, akár a felelőtlen kutatók beavatkozásaitól is. Ugyanis a Matuzsálem-fa egyik nevesített társát, az ugyancsak csaknem 5000 éves Prométheusz-fát éppen egy túlbuzgó dendrokronológus – idős fák évgyűrűinek tanulmányozásából következtetéseket levonó tudományág művelője – vágatta ki azért, hogy adatokat gyűjtsön az általa kutatott, úgynevezett kis jégkorszakokról, még 1964-ben.
Természetesen ez csak egy régi és kirívó, botrányos eset, ennél sajnos sokkal jellemzőbb az, hogy a névtelen, de hatalmas öreg fák egyszerű fakitermelés vagy erdőirtás áldozatai lesznek. Az amazonasi esőerdők pusztulásáról naponta érkeznek ijesztő hírek, de talán meglepőbb, hogy a mérsékelt övi esőerdők utolsó megmaradt foltjait, mesebeli hatalmas tujákkal és fenyőkkel, a világ egyik legfejlettebb országában, Kanadában is tarvágással termelik ki a tőkeerős fakitermelő cégek. (2006-ban került tarvágásra például egy ezeréves nootka ciprusokkal teli őserdő, a Pachena Grove 100 hektáros területe, a Vancouver-szigeten.)
Bill Laurance, a Science-ben megjelent cikk egyik szerzője, az ausztrál James Cook University kutatója szerint nemcsak a ténylegesen kivágott fákat veszítjük el – ez persze a legnagyobb veszteség –, hanem a megmaradt erdőfoltokban is az öreg fák pusztulnak el először a megváltozott klimatikus és ökológiai feltételek miatt. Ennek oka a kutató szerint az, hogy az óriás levélfelülettel rendelkező és nagyon magas lombkorona ellátása vízzel és tápanyagokkal hatalmas kihívás az öreg fák számára, és így az élőhely szárazabbá válása őket érinti először. Egyéb tényezők is veszélyeztetik az öreg fák életét, például Észak-Ausztrália szavannáin egy fűféle terjedése jelenti a legnagyobb gondot. A magasra növő gambafű ugyanis rendkívül gyúlékony, és a tűz minden esetben a fák pusztulását hozza. Észak-Amerikában sok helyütt pedig az utóbbi évek enyhe teleit nagy számban túlélő kártevő rovarok pusztítják a fákat.
Európában az összes erdőterülethez viszonyítva rendkívül kevés az őserdőnek nevezhető vagy akár csak gazdálkodásmentes erdőterület. A legnagyobb kiterjedésű, változatos és fajgazdag bükkös őserdő, a mintegy 10 000 hektáros Uholka rezervátum Ukrajnában, a Kárpátok Nemzeti Park területén, Huszttól nem messze található, mondta el lapunknak dr. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. Nyugat-Európában az utóbbi évtizedekben inkább az erdők „visszavadítására” van példa – ilyen a németországi Bajor-erdő. Dr. Gálhidy László Magyarországon őserdőként a Kékes északi lejtőjén élő bükköst emelte ki, illetve azokat az erdőfoltokat, amelyek a 90-es években kutatási céllal létrehozott erdőrezervátum-hálózat részét képezik. Ezek összterülete 13 ezer hektár, a 2 millió hektáros magyar erdőállományhoz képest elenyésző. A 70-es években létrehozott hazai nemzeti parkjainkban sajnos nem történt meg a természeti övezetek kijelölése, így ténylegesen gazdálkodásmentes, régóta természetes életét élő erdőterület alig van. Nagyméretű, öreg fák Magyarországon jellemzően nem is erdőkben vannak, hiszen szinte minden erdőterületünkön gazdálkodás folyik, vagyis előbb-utóbb szinte mindenhonnan letermelik a teljes faállományt. Ez alól – az erdőrezervátumokon kívül – lényegében csak a városok környékén levő rekreációs erdők kivételek, így például a budai hegyvidék erdei vagy a Debreceni Nagyerdő, amelyeket több mint 100 éve kirándulóerdőként használnak.
Az öreg fák, a mesebeli faóriások genetikai anyagának megmentését tűzte ki célul egy amerikai magánalapítvány, az Archangel Ancient Tree Archive (Arkangyal ősifa-archívum). A leghatalmasabb fákról gyűjtenek szaporító anyagot terveik szerint világszerte, hogy megőrizzék a különlegesen nagyra növő, idős példányok genetikai anyagát. Az adományokból dolgozó alapítvány munkatársai a faóriások utódait szaporítják, illetve megfelelő élőhelyeken el is ültetik klónjaikat, hogy ezzel csökkentsék a földet fenyegető túlzott szén-dioxid-kibocsátás káros hatásait. Szekeres Júlia
