2013. szeptember 27. - A megfagyás veszélye ugyan még időben és
hőmérsékletben is messze van, ám az ember komfortérzetét csak
meg-megráncigálja az esti és reggeli hűvös. Befűt, természetesen, úgy és
azzal, ahogyan tud. Ha nincs mivel, hát elmegy a tüzépre vagy oda, ahol a kályhájának megfelelő tüzelőt árusítják, és vásárol. Ha pedig nincs pénze, mert eredendően sem volt, avagy egyéb testi- és léleknyugtató szükségleteire költi, akkor szerez tüzelőt. Onnan és úgy, ahonnan, és ahogyan tud. Fűrész és kis balta az aprítására, zsineg a szerzemény egyben tartására, bicikli vagy kordé a célba juttatására csak akad minden pénztelen, ám annál inkább fázós emberi közösségnél. A következményt tapasztalhatjuk, ha az erdőt, vagy nem egy esetben az erdő helyét járjuk: csípőmagasságban elvágott fatörzsek, lombozat meg szanaszét. Csak a javát viszik, mint az orvvadászok. Ami számukra értéktelen – jelen esetben a gallyak – azt otthagyják. Piszkos munka! Epeforraló, lélekölő, és kiváló edzőterepe az ember indulatainak kordában tartására. Főleg az erdőtulajdonosoknál.
Persze tudjuk: tényleg vannak vékony pénztárcájúak vagy akár pénztárca nélküliek is. És most azon lépjünk túl, hogy az illető önmaga szegénye-e vagy sem. Ha tudja, hogy fázik télen, gyűjtsön hulladékfát az erdő aljáról, vegye igénybe az ilyen jellegű szociális támogatási lehetőségeket, ne adj’ isten, spóroljon valamelyik léleknyomorító, ám a pillanatnyi hangulatot felettébb javító fogyasztási cikken. Mindezek közül akár csak egy is, csak nagyon keveseknek megy. Nem tudja, mert legfeljebb csak hallott arról, hogy lehetne spórolni, vannak szociális lehetőségei, ám a valóságban ezt nemigen látta. Jószerivel nem tesz mást, mint folytatja elődei „hagyományát”: nem megfagyni, nem éhen halni, nem szomjan veszni, és néhány esetben nem nélkülözni.
A társadalom részéről logikus reakció, hogy segíteni kell a szegényeket, a lecsúszottakat, az elesetteket. Most éppen tüzelővel. Karácsony előtt élelmiszerrel, tavasszal vetőmaggal és kiskacsával, nyáron a jó ég tudja mivel. Logikus reakció, de egyben csupán az önmegnyugtatást szolgálja, mert mindez csak átmenetileg enyhíti a bajt, a tudatlanságot, a tehetetlenséget, a válsághelyzetet. Mindazt, amelyet egyébként maga a társadalom termelt ki eddigi ténykedésével. Változás? Egyelőre nem látszik erre utaló jel, hiszen a támogatáson, segélyezésen túl nem látszik másra erő. Majd ha nem tüzet kell oltani, ha maga a társadalom is változik, előrébb lép. Mindannyian előrébb lépünk, és anyagilag is. Akinek van, az is, akinek most nincs, az is, mert legalább lesz valamije! Kovács Zsolt
