2014. január 3. - Ennek a kiruccanásunknak kellemetlen utóhatása lett. Katica tudatja velem, hogy barátom a kórházi ágyat nyomja. Nagyon bántott a dolog, mert a tüdőgyulladásához én is biztosítottam a megfelelő feltételeket. Bánkódtam, bár visszacsinálhatnék mindent. De a kilőtt puskagolyót sem lehet visszatessékelni a csőbe, az ember akarata is elenyésző a Természet íratlan szabályaival szemben.
Március végén vadászkiállítást szerveztek Tornalján. Az elmúlt idényben elejtett vadak trófeái kerültek a nyilvánosság elé. Gyönyörködhetett bennük mindenki, aki becses vasárnap délutánjából egy kicsiny időt a megtekintésükre szánt. Már pénteken estefelé jött a kellemes hír: aranyérmesnek minősítették baktrófeámat. Életem bakját csodálhatták, irigyelhették sokan. A vadkanom agyarait ezüstéremmel jutalmazták, és a Tomi lagzijára elejtett rendellenes őzbak agancsa is ott díszelgett. Mindez örömök eufóriáján túltett a hír, hogy Ati meggyógyult. Meg is látogattuk a rokonságot, örömteljes percek, órák voltak.
Sajnos, idővel az én térdem állapota romlott rohamosan. Műtét várt. Fontolóra vettem a jövőt. Addig nem megyek kórházba, míg újra nem vadászunk egy jót. Úgy istenigazából, mi, Farkasok. Szóltam Sanyinak, másod-unokatestvéremnek, mire készülök. Kiskorom óta vele jártam az erdőt, megmutatta minden zugát, sokak szeme elől rejtve maradt kincseit. Benne megmaradt a fiatalság szabadsága, ötven is elmúlt, mégsem alapított családot. Amolyan örökké lázadó, ki sosem békül ki az igazságtalan világgal. Természetszerető, titokban vadak ösvényeit járó, sok vadász tudását meghazudtoló tapasztalt erdőkerülő. Képességeit kísérőként kamatoztatja, nélküle hajtóvadászatra el sem indulna a társaság.
Augusztus elején végre eljött a várva várt nap. Eljött Gyuszi bácsi is Attilával, no meg Sanyi. Jó volt újra találkozni így együtt. Én majd Atit kísérem el, síppal szeretnénk becsalni egy szerelemtől mámoros vörös legényt, s ha nem az állományba való, el is ejteni. Magam is puskát viszek. Nem mintha telhetetlen, kapzsi lettem volna, aki a vendégvadász előli ellövés lehetőségét keresi, hanem más, prózai ok miatt. Felérve a mezei út legmagasabb pontjára, leállítom a terepjárót. Kiszállunk, a poént mostanra hagytam. Tudom, Gyuszi bácsi szakértője a fegyvereknek, vadászatból kapásból jelesre vizsgázna még álmában is. Nem vadász, mégis sokat segít Attilának a reá háruló feladatoknál. Biztos kezekbe adom a puskát, élvezze ő is pár óra erejéig a vadászat varázsát, ami nékem megadatott. Ők Sanyival egy dagonya mellett várakoznak, mi barátommal azon a helyen kísértjük Diana kegyeit, ahol ősszel a betegséget szerezte. Egy cigaretta elmúló füstje után csendül is a nóta, vágyakozó sutát imitálok. Annak édes hangja valahol messze áramütésként éri a fiatal bak legyeket hessegető fülét. A következő dallam már a hang irányába tereli. Erről még nincs tudomásunk, még a Somkút pompás képét élvezzük. De csörtet a bak. Nem messze tőlünk mégis megáll. Vajon merre lehet a szerelemre vágyó menyecske? Majd ismét elindul. Lőhető egyed, de nem a terület ura. Rajta a céltávcső tüskéje, egy őz riasztó hangján megállítom. A pontos lövés helyben marasztalja, véget vetve vágyai révén megtévesztett ösztönéletének.
Attila sapkáját levéve közelíti meg, némán fölé áll. Magára hagyom: élvezze a sikert, meg a sajnálat perceit, mert azok is oda valók. Az iránta érzett becsülésem csak nőtt, mert nem kérkedett, hogy nagyobb trófeára áhítozott. Egy selejtezést hajtott végre, ahogyan az meg van írva. De még csak lenyugvóban a nap, még egy óra van hátra a sötétség beálltáig. Roppannak az ágak, egy fiatal szarvastehén lép elő; idén először ellett, gyenge testalkatú borja követi. Nagyok a károk a szójababültetvényen, a hivatal idő előtt engedélyezte a szarvasok vadászatát. Társaságunk is felszólítást kapott a földeken gazdálkodó cég főnökségétől jó kapcsolatok ápolása ürügyén, hogy segítsünk a védekezésben. Elkészíteni egy határozatot valahol a hivatalban egyszerű dolog, kivitelezni annál nehezebb. Sajog a vadász szíve, de erőt kell, hogy vegyen magán, ha keserű szájízzel is, meg kell húznia a ravaszt. Attila is kétségekkel fordul felém. Helyeslő bólintásomra lő, majd még egyszer. Töretként már egy rózsabokor is kevés volna.
Otthon ismét azok a percei következnek a vadászatnak, amikor ha csak tehetem, másra hagyom a teendőket. De segítő kézben nincs hiány, ügyesen forognak a kések. Reggel majd örülhet a polgármester, a falunapra szánt fazékbavaló megvan, a szomszéd Bandi bácsinak is kijut a jóból, no meg a családnak.
Írni kellene valamit a végére. Valami méltóságteljeset. Sokan kérdezik, mit jelent nékem a vadászat. A lényeget már megírta gróf Széchenyi Zsigmond. De van, amiről nem tett említést. Az érzés, mikor búcsúzáskor Gyuszi bácsi megszorította a kezem, és csak két szó hagyta el ajkát: „Köszönöm, fiam.” Akkor is, ma is vállalom azt a könnycseppet, mely szemem sarkából kicsordult.
Erről is szól a vadászat. Remper István
