2014. március 1. - Wekerle Szabolcs Szeret, nem szeret című cikkéből (Magyar Nemzet Magazin, 2014. február 15.) némi elégtétellel szereztem tudomást arról, hogy az akácot Európában invazív növényként kívánják kezelni, s ezen idegen faj visszaszorítását tervezik.
Annál meglepőbb számomra, hogy EU-honatyánknak, Glattfelder Bélának ennek kapcsán az akáckoalíció jutott az eszébe, melynek elhatározása szerint az akácot vagy a belóle készült termékeket hungarikumként kívánják bejegyeztetni s ezzel méltánytalanul védelem alá vonni. Az akácnak vitathatatlan két előnyös tulajdonsága is van: 1. fája nyersen is ég, 2. jól mézei. Nem szabad azonban elhallgatni az összes többi káros tulajdonságát sem, melyek következményeit Európa, de főleg a magyar lakosság nap mint nap tapasztalhatja.
1. Az akác nem képez erdőt, csak akácállományról beszélhetünk. Ugyanis az erdőket jellemző három szintből (gyep, cserje, lomb) a cserjeszint hiányzik, a gyepszintben pedig csak értéktelen gazokat tűr meg maga alatt. Ahol az akác megjelent, minden más őshonos növényt elnyomott, sarjaival minden helyet elfoglal, és az elborított földet kiuzsorázza.
2. A déli napon a fényt az állományba beengedi, árnyéka nincs, mert ilyenkor a levelei összecsukódnak, az állomány alatt túlmelegszik a talaj is, a páraviszonyok rosszak. (Honos fafajokból álló erdeink klímája kellemes, árnyas és nyáron is hűvös.)
3. Nem ad a talajnak humuszt, rossz a vízgazdálkodása, szántóföldek mezsgyéjére ültetve a szántóföld felé terjed, megrontja a talaját, és szántóföldi termelésre alkalmatlanná teszi.
4. Virágzáskor ugyan jó illatú, de a belőle készült méz, ha nem kap a mezei virágoktól ízanyagokat, szinte teljesen íztelen, színtelen és szagtalan.
5. Csak jó talajon él meg, rossz talajt, például a szikest nem bírja.
6. Ha kivágják, a csonkja, sőt a gyökerei is új sarjakat hajtanak, és bár két-három tarvágás után nem nő meg többé fává, mégis kiirthatatlanul elborít minden földet, bozótot alkot, és más fafajok megtelepedését lehetetlenné teszi.
7. Nem úttörő (pionír) faj, hanem a jó talajt is - amelyet más bennszülött erdők alkottak - kiuzsorázza, az akácállomány barátságtalan sivatagi képet nyújt.
A hazai flórában idegen akác jelenleg azonban sok ember megélhetését biztosítja akár tűzifa vagy méz termelése miatt, s így nem is lehet gyors intézkedésekkel megszabadulni tőle. A fokozatos vissza(ki)szorítása viszont járható útnak tűnik, annál is inkább, hogy uniós anyagi támogatás szerezhető erre a célra. Az őshonos tölgyerdők újratelepítésével a fagazdálkodás akácmentesen is megoldhatóvá válhat. A hazánkban ugyancsak honos húsos som (Cornus mas), amely sok tölgyes társulásunk névadó növényeként szerepel (Corno-quercetum), főleg erdőszéleken kiváló korai méhlegelőként szolgál (hóolvadáskor virágzik), alkalmas lehet akár az akácméz kiváltására is. A som terméséből számos egyéb készítmény is előállítható (lekvár, szörp, pálinka stb.), melyek egyébként dietetikai szempontok szerint is érdemleges hungarikumok lehetnek. A szívós és rugalmas somfából egykor patkószegek és kiváló minőségű szerszámnyelek készültek. A tölgytelepítések esetében pedig - az alkalmas helyeken - szarvasgomba termesztésével összeköthető tevékenységgel az adott területek ökológiai lehetőségeinek maximumát tárhatnánk fel. Akácmentesítési programmal a további elsivatagosodási folyamat veszélye is mérsékelhető - maradjon meg az akác az amerikai szavannák jellegzetes növénye, mi, magyarok pedig térjünk vissza és ragaszkodjunk a két-három száz évvel korábbi, természetesen kialakult ökoszisztémánkhoz!
Nem lenne szerencsés, ha ebben a jövő nemzedékek életét is jelentősen érintő kérdésben csak a tűzifa-kereskedők és méhészek lobbijainak pillanatnyi érdeke lenne meghatározó! Dr. Domokos János nyugdíjas kertészmérnök
Talán túlzás az akácot pusztán a tűzifa-kereskedők és a méhészek jól jövedelmező „mániájának" tekinteni: amennyire tudom, a faiparban is nagyon kedvelt anyag, a karóktól, oszlopoktól, vízparti cölöpöktől a parkettán át egészen a kültéri bútorokig használható. Molnár Sándor, a jeles akáckutató, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára tartósságáért (Európában az akác az egyetlen erdei fafaj, amely a tartósság szempontjából EN 350-2 szabvány szerint 1-2. osztályba sorolható, ezért kémiai védőkezelés nélkül is beépíthető külső szerkezetekbe), szilárdsági és rugalmassági jellemzőiért magasztalja. S bár tudom, hogy az ökológia, az erdészet reáltudomány, így esetében anakronizmus háláról és érzelmekről beszélni, ám azt sem szabad elfelejteni, milyen szerepet játszott a fehér akác hazánk újraerdősítésében a, trianoni országcsonkulást követően, amikor Magyarország erdeinek nyolcvan százalékát is elvesztette, az erdősültség pedig 12 százalékra csökkent.
Ugyanakkor kevés komoly „akáchívővel" találkoztam, aki ne ismerné el a faj ön által is említett hátrányait. Az én olvasatomban itt nem is arról van szó, hogy igazságot kellene tennünk az akácot kedvelő és üldöző szakemberek (kertészmérnökök, erdőmérnökök, zöldek) évszázados vitájában. Meglehet, Glattfelder Béla EP-képviselő talán enyhén túlreagálta a kérdést azzal, hogy máris az akác eltűnését vizionálja, ám abban, ismerve az unió egynémely intézkedését (lásd a leghírhedtebbet az uborka hajlásszögéről), igaza lehet, hogy az akác kordában tartásáról egy tagország önállóan is képes gondoskodni, és az EU-hivatalnokok „támogatása" ebben inkább hátra-, mint előremozdít. Wekerle Szabolcs