2014. szeptember 5. - Várhatóan jövőre egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt, az új jogszabály 2016-ban léphet életbe.
Szakemberek szerint ennek így nincs sok értelme, a hatásai inkább károsak lesznek.
A természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvény egységesítését a múlt héten egy szakmai rendezvényen jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára. Bitay Márton arról is beszélt, szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával.
Ez olyan, mint úszóversenyt tartani a sípályán – így fogalmazott lapunknak egy korábbi államigazgatási szakember, aki azt prognosztizálja, hogy a koncepció megvalósítását szervezeti összevonás és a természetvédelmi intézményrendszer maradékának szétverése követheti. Úgy véli, önmagában már az is jelzésértékű, hogy az ötletet az állami földprogramokért felelős államtitkár vetette fel –így szerinte nem lehet kétséges, hogy honnan ered és milyen célokat szolgál az elgondolás.
Forrásunk szerint a jelenlegi kormányadminisztrációnak láthatóan fogalma sincs, mire való egy nemzeti park: az ország legértékesebb területeit egyfajta földbankként kezelik, ahonnan mindig ki lehet venni új területeket a szavazóbázis aktuális földigényének kielégítésére. Ha a jelenleg még viszonylagos önállóságot élvező nemzeti parki igazgatóságokat a megyei kormányhivatalok részévé teszik – ahogyan az a formálódó elképzelésekben szerepel –, akkor a szakmai szempontok ma még nyomokban fellelhető primátusa végképp megszűnik, hiszen a természetvédelmi érdek hivatalosan is alá lesz rendelve a mindenkori kormányzati akaratnak.
Magyarországon a vadászat és a természetvédelem régóta kibékíthetetlen ellentétben áll: a természeti értékeinket fenyegető egyik legsúlyosabb kockázat a vadállomány „túltartása” (nagyjából kétszer annyi szarvas, őz és vaddisznó van az országban, mint amennyit a terület az ökológiai egyensúly felborulása nélkül képes lenne eltartani), a vadásztársadalom egy részének természeti érzékenységéről pedig sokat elmond, hogy szisztematikusan lelövik a Magyarországra áttévedő vagy itt megtelepedni próbáló medvéket és farkasokat, miközben mindkét faj szigorúan védett állatnak számít.
Szakemberek szerint tartani lehet attól, hogy a természetvédelmi és a vadászati jog „összehangolásának” következménye a természetvédelmi szabályozás fellazítása lesz, így például olyan helyeken is lehet majd sózó, magasles vagy vadetető, ahol egyébként az ember gyakori jelenléte nemkívánatos lenne.
Bár idehaza alkotmánybírósági határozat van arról, hogy a természetvédelem jogszabályban előírt szintje nem csökkenhet, a kormányzati gyakorlat már ma is ezzel ellentétes: a nemzeti parki magterületeket is bevonják a kedvezményes földbérleti programokba, felparcellázva a természetvédelmi szempontból egyben tartandó gyepeket. A bérleti szerződésekben előírtakat pedig az állam sem veszi komolyan – ez bebizonyosodott például a nyári lépfenefertőzés ügyében, ahol máig sem bontottak szerződést az állatállományt és az emberi egészséget veszélyeztető bérlővel.
A Bitay Márton által vázolt elképzelések része az is, hogy az állami erdőgazdaságoknak a jövőben a puszta nyersanyagtermelés helyett feldolgozott faárut kellene előállítaniuk, például fűrészüzemek létrehozásával. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ennek volt előzménye: a rendszerváltásig az erdőgazdaságok többségének volt fűrészüzeme, de ezek nem éltek meg piacgazdasági körülmények között, sorra tönkrementek (egyebek között a Kárpátokban termő jobb minőségű faanyag és az éles verseny miatt). A térségben túl nagy a feldolgozókapacitás, a magyar fűrészárut külföldre nem lehet eladni.
A mintegy kéttucatnyi erdőgazdaságtól ma is elvárja a kormány a nyereséget (vagyis profitorientált vállalkozásként működteti az állami erdők gazdáit), ami jelenleg is sokszor összeütközésbe kerül a természetvédelmi szempontokkal. A rendszer átalakítása előtt a szerepeket kellene tisztázni, hiszen az erdőfenntartó elsődleges feladata a ma érvényes törvények szerint a jó ökológiai állapot megőrzése és az erdők közjóléti funkciójának biztosítása, amiből nehezen vezethető le, hogy alakítsanak minden erdőgazdaságot faültetvénnyé és fűrészteleppé. Hargitai Miklós