2015. május 23. - FALURIPORT | Nyugalom és csend - ezt szeretik a helyiek 795 éve Okányban.
No de hogy kerül egy templomsisak a játszótérre, hogy lesz vaskereskedés egy nyárilakból, és mit keres Francois Villon francia költő a kocsmában, ahol nincs hitel, és minden harmadik reklamálót megverik?
Öten voltak egy sereg ellen: öt közfoglalkoztatott tüsténkedett egy nagy virágládánál a református templom környékén. Locsolták a szép növényeket, amiket megszálltak a szorgos hangyák. Nem nagyon tudtak mit tenni, mint fogalmaztak, az egész földet ki kellene cserélni, másként nem lehet megszabadulni a virágokat megrágó rovaroktól. A küzdelmet tehát feladták, percek múlva már máshol ténykedtek, hagy szépülhessen Okány.
– Itt születtem, itt vannak a gyerekek és az unokák is. Nemrég megújult több intézmény, van hol interneteznie a gyerekeknek, kemencét is építettek, amiben rendezvényekkor sütnek, én nagyon örültem a piacnak, ott jobb helyen van, mint ahol volt – sorolták a közfoglalkoztatottak, hogy miért szeretik Okányt. Hozzátették, hogy csendes és nyugodt település, csak egyre kevesebb az, aki ott is született, viszont egyre több a „betelepült”.
Petőfi Sándor nem akart hosszú távra sátrat verni a községben. Az irodalmár nevét viselő általános iskola bejárata mellett egy tábla őrzi annak az emlékét, hogy 1847. június 10-én Okányban járt. Mást azonban nem tudni a látogatásról. A játszótéren lévő templomsisakról viszont már annál többet: nemrég szedték le a református templomról, amikor felújították. Az ósdi darab azóta ott díszeleg a hintáktól, mászókáktól nem messze.
A közfoglalkoztatottaktól kapott itinert követve felkerestük a település többi nevezetességét is. Egykor a Schwarcz-család birtoka volt a terület, a kastély is az övéké volt, amiből egyes források szerint az ’50-es években kezdték kialakítani a mai szociális otthont. Nem messze tőle van a szintén régi internátus, illetve a sportpályák környékén a kemence, amit a tábla tanúsága szerint két éve adtak át, a közfoglalkoztatás keretén belül készítették.
A nyárilakról viszont csak azt lehet tudni, hogy valamikor az előző században épült, és ma vaskereskedésként működik. A bolt tulajdonosa, Hégely Sándor számára ismeretlen nyárilak története, noha fél évszázada, 1962 óta dolgozik az üzletben. Kezdetben tanuló volt, 1984 óta ő viszi. Jól menő bolt volt egykor, hozzátette, még Hajdú-Bihar megyéből is jöttek a vevők, a ’70-es, ’80-as években öten dolgoztak a vaskereskedésben, szemben a mai kettővel.
– A tévétől a mosógépig mindent lehetett kapni – mondta. Ugyan a kínálatra most sem panaszkodhat – van minden, ami a barkácsoláshoz kellhet –, a forgalomra annál inkább. Úgy véli, ha az emberek ugyanúgy foglalkoznának, foglalkozhatnának a jószággal, mint régen, akkor lenne több pénzük, és nyilvánvalóan több lenne a vevő is. Elmesélte, hogy régen sokan tartottak sertést, marhát Okányban, és egy-egy felvásárlás után alig lehetett betérni a boltba.
– Hogy miként kerülnek ide az agancsok? – kérdezett vissza Hégely Sándor. Miután elárulta, hogy 1977 óta rendszeresen jár vadászni, és hogy ő a helyi vadásztársaság elnöke, megosztotta azt is, hogy otthon nem fértek volna el a trófeái, ezért kerültek fel a bolt falára. A legértékesebbet úgy öt éve lőtte Zala megyében. Okány környékén főleg őzek kerültek szembe vele – hogy most búsan tekintsenek le a vas-műszaki cikkekre, szegekre, csavarokra.
Noha megnéztük volna, hogy milyen a hangulat a helyi művelődési házban, a déli órákban úgy festett, hogy zárva van, ezért egy másik „közművelődési intézményt” kerestünk fel. Az egyik kocsmánál álltunk meg. Bent találkoztunk azzal az illetővel, aki a vaskereskedésben még az után érdeklődött, hogy van-e olcsó bicikli. Ott nem tudtak neki segíteni. A lokál előtt viszont több kerékpár is parkolt, lehet, hogy alkudozni jött – aztán gyorsan távozott is.
Menne Bandi bá’ is. Noha tősgyökeres okányi, elvágyódik a településről, mint fogalmazott, keres magának egy szociális otthont, beszélt békési és nagyszénási lehetőségről is. De szemmel láthatóan egyelőre csak a kocsmáig jutott el. Miközben a sörös üveget szorongatta, hangsúlyozta, hogy nem alkoholfüggő, igaz, olykor be tud rúgni. De elvágyódik az egész világból is, mert szerinte az rossz irányba halad, korrupt és hazug, és még a szűk családon belül sincs béke.
– Ismered Francois Villont? – kérdezett bennünket, mire teljesen lemerevedtünk. Feleltünk, hogy persze, egy francia költőről van szó. – Attól, mert nyugdíjas vagyok, még nem vagyok hülye. Villanyszerelő voltam, de sokat olvastam, mert érdekelt. Bárcsak én is világállampolgár lennék – sóhajtott nagyot.
– Látom, hogy jegyzetelsz, de nem érdekel – fordult ismét felénk Bandi bá’, majd még több, irodalmárokat is túlszárnyaló bölcsességet osztott meg a kocsma aktuális déli vendégeivel. Bizony, nem maradt szem szárazon. Elhangzott, hogy a múltkor olyan rock’n’rollt csinált a zenegépnél, hogy bokatörést szenvedett, ugratták is, lehet, meg kellene húzni a csavarokat a lábában. A beszélgetést aztán a pultos felé nézve így zárta: – Hozzál még egy sört! Licska Balázs