2016. július 23. - Parád | Láthatatlan szál fűzi össze az öt és fél éves parádi hármas ikreket. Óvónőjük szerint bármilyen távol is játszanak egymástól, állandóan szemmel tartják a másikat.
A Halász családnál négy éve jártunk utoljára babanézőben. Az egyéves hármas ikrek, Katinka, Bogi és Kund már akkor igazi egyéniségek voltak. Telt-múlt az idő, s immár a helyi Bendegúz óvoda szeretett triójaként találkozunk velük.
A gyönyörű, tágas udvaron nyári nagyüzem fogad érkezésünkkor. A hatalmas, árnyat adó fák alatt hintáznak, homokoznak a kicsik. Percekig kémlelem az ovisokat, vajon ráismerek-e a hármas ikrekre, ám végül feladom a kísérletet. Az óvónőjük mosolyogva mutat a kert végében lévő babaházra. Katinka és Bogi ott játszadoznak, Kund pedig tisztes távolságban tőlük a homokozóban üldögél és a távolba mered a tekintete.
Édesanyjukat, Ibolyát telefonon hívjuk, szaladjon el hozzánk az oviba egy rövid beszélgetésre, és meséljen arról, mi történt velük az elmúlt években, hogy vannak mostanság. Szabadkozik, hogy nem túl alkalmas az időpont, mivel épp most alakítják át a konyhát, de aztán mégis kötélnek áll. Amíg az érkezésére várunk, a két kislánnyal beszélgetünk. A szőke „hercegnők” hatalmas kék szemekkel néznek ránk. Azt mondják, szeretnek oviba járni, aranyosak az óvó nénik, sok a játék. Kunddal már nem olyan könnyű szóba állni. Barátságosan ránk mosolyog, de mielőtt bármit kérdezhetnénk, gyorsan tovább áll.
Az óvónőjük meséli, hogy gyorsan beilleszkedtek a közösségbe, igazi kedvenceknek számítanak nemcsak itt, hanem a községben is.
– Különleges gyerekek – meséli –. A lányok gyönyörűen rajzolnak, Kunddal azonban adódtak gondok. Nehezen és későn kezdett beszélni a testvéreihez képest, időközben az is kiderült, sajátos nevelést igényel, speciális fejlesztésre van szüksége, hogy utolérje kortársait.
Itt tartunk a beszélgetésben, amikor befut az édesanyjuk. Régi ismerősként köszöntjük egymást. Ibolyáról tudni kell, hogy a helyi iskola megbecsült pedagógusa.
– Szerettem volna még egy kicsit otthon maradni az ikrekkel, de az iskolából is folyamatosan kértek, hogy szükség van rám, örülnének, ha mihamarabb újra tanítanék – magyarázza. – Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de nem nagyon volt más választásom. Szerencsére a kicsik hamar megszokták a közösséget, és ez valamit enyhített a lelkiismeret furdalásomon, ám most sem vagyok egészen nyugodt.
Kiderült, Kundi sajátos nevelési igényű és beszédfogyatékos gyermek, tehát folyamatos fejlesztésre lenne szüksége, ám a megyében csak Egerben találni olyan intézményt, ahol megfelelő módon tudnának vele foglalkozni. Minden nap reggel fél nyolcra be kellene vinni és délután hazahozni, vagy bennlakásosba adni. Kicsi is még a sok utazáshoz, reggeli keléshez, az anyától való elváláshoz, és testvéreihez is nagyon kötődik. A helyi óvodában nem tudják biztosítani a megfelelő minőségű és mennyiségű fejlesztést. A pétervásárai körzetben általában problémás ez.
A szülőknek magánúton kell megoldani jó pénzért, plusz utánajárással, különösen faluról. Nemrég találkoztam egy pétervásárai szülőtársammal, aki hasonló gondokkal küzdött. Az ő ajánlatára jutottunk el Kisterenyére egy kiváló logopédushoz. Ott találtunk a legközelebb megfelelő szakembert. Hetente egy órát kell venni. Egy óra oda-vissza az út. Télen, rossz időben is. A másik kettőt nem vihetem magammal. Több évig lesz erre szüksége, hogy a hatalmas hátrányát valahogy felhozza. Pestre kell vinnünk vizsgálatra, hogy megállapítsák pontosan a fejlesztendő területeket. Szóval nem könnyű a helyzetünk, de igyekszünk úrrá lenni a napi nehézségeken.
A tanévben is épp elég feladat hárult-hárul Ibolyára. Tavaly és idén több sikeres pályázatot vezényelt le, tanítványai szép sikereket érnek el. Az elmúlt hetekben az Erzsébet-táborokból is kivette a részét. Helytállni a munkahelyen és odaadóan nevelni a ikreket, nem könnyű bűvészmutatvány. Halászéknak mégis sikerül, bár akadnak néha bonyodalmak, nehezebb időszakok az életükben. Nagy segítség, hogy Ibolya nemrég kapott kölcsön egy olyan Suzukit, amelybe hátulra befér három gyermekülés. Barta Katalin
Kockáztattak, és nyertek
A szülők egybekelésüket követően nem sokkal szánták el magukat arra, hogy megpróbálkoznak a petesejt-beültetéssel. Mivel Ibolya betöltötte a negyvenedik évét, nem kis kockázatot vállaltak, ám már az első próbálkozásuk sikerrel járt. Az anyuka a helyi iskola kiváló pedagógusa, akit már nagyon vártak vissza a munkahelyére. Gábor, az apuka erdőfelügyelőként dolgozik az egri erdészetnél. Az önkormányzat vezetése az első perctől azzal segíti a családot, amire épp a legnagyobb szükségük van. Ide kívánkozik az is, hogy a tantestület tagjai, s az utcában élők is mindenben támogatják a családot.