A regionális bükkzsérci fakitermelők győztesei megnyerték az országost is (haon.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2016. szeptember 25.
Találatok: 1175
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. szeptember 25. - Miskolc – Ráckevén rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntőjét. A STIHL Kft. által 15. alkalommal megrendezett versenyen az erdőgazdálkodásban dolgozó fakitermelők, a katasztrófavédelem és az erdészeti szakiskolák négyfős csapatai mérték össze tudásukat.
Az öt regionális elődöntőből 6-6 csapat jutott be a döntőbe. A résztvevőknek kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, darabolás, hasítás, sarangolás és szerelés versenyszámokban kellett bizonyítaniuk. Minden versenyszámot kétszer hajtottak végre, és a jobb eredményt vette figyelembe a zsűri a végső összesítésnél. A győzelmet végül a bükkzsérci regionális verseny nyertese, az Északerdő Zrt. Horváth László, Kiss Attila, Lengyel Lajos, Máté Viktor összeállítású csapata szerezte meg.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 2013 és 2014 után ismét társaságunk egyik csapata bizonyult a legjobbnak az országos versenyen” – mondta Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályvezetője.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept