Évente félmilliárdos kárt okoznak az orvvadászok (Magyar Idők)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2016. október 11.
Találatok: 1278
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. október 11. - A bűncselekmények csupán töredéke miatt indul rendőrségi eljárás
Habár a vadászati szervezetek ezres nagyságrendűre becsülik az orvvadászoknak áldozatul esett vadak számát, a bűnügyi statisztikák szerint évente csak száznegyven körüli eljárás indul. Az okozott kár ugyanakkor elérheti a félmilliárd forintot is. Az új büntető törvénykönyv bevezetése óta akár három évre is ítélhetik azokat, akikre sikerül rábizonyítani, hogy vadorzók.
Évente száznegyven körüli orvvadászat miatt indult eljárást rögzítenek a Belügyminisztérium statisztikájában, az esetszámok enyhe csökkenést mutatnak. Három éve 142, tavaly 139, idén pedig mindeddig 62 ügyet regisztráltak, ami meglehetősen kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy a vadászati fórumokon ennek többszörösére teszik az illetéktelenek által elejtett vadmennyiséget.
Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára a Magyar Időknek azt mondta: mindent összevetve félmilliárd forintos kárt okoznak és évente négy-ötezer nagyvadat ejtenek el az orvvadászok, amit az idei tapasztalatok is alátámasztanak.
Az elmúlt hetekben három rendőrségi elfogásról érkezett hír. Először az MTI számolt be arról, hogy nagyobb kárt okozó lopás és orvvadászat bűntette miatt indított eljárást egy volt rendőr és társa ellen a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség, mert a gyanú szerint engedély nélkül kilőttek és eltulajdonítottak egy nagy értékű szarvast.
A Buzsák térségében jogosulatlanul elejtett gímbika értéke körülbelül kétmillió forint. A páros egy közúti ellenőrzésen bukott le. Szabadlábon védekezhetnek, de a vad szállítására használt autót az ügyészség lefoglalta. Szeptember végén a rendőrség adta hírül, hogy lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és orvvadászat gyanúja miatt eljárást indítottak egy Nógrád megyei férfi ellen, aki Jobbágyiban, a rokona telke mögötti erdőterületen két vadlest épített, és ott engedély nélkül vadászott.
A nyomozók lőfegyvert, és csaknem száz, különféle kaliberű lőszert találtak nála, előkerült a lakásáról az orvvadászathoz használt házi készítésű hangtompító is. Debrecen külterületén pedig a mezőőrök vették észre azt a két férfit, akik az elfogásukat megelőző órákban két őzet ejtettek el illegálisan.
A vadorzás és az orvhalászat a 2010-es kormányváltás után megalkotott új büntető törvénykönyvben vált csak önálló, akár hároméves szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekménnyé. A vadászati szervezetek és a természetvédők egyaránt fontosnak tartották, hogy a jogszabályban külön fejezetet képezzenek a környezet és természet elleni bűncselekmények. Ebben az orvvadászatról szóló szakaszok nemcsak a vadászható vadfajok, hanem valamennyi vadon élő gerinces állat védelmét deklarálják. Büntetni rendelik a vadászidényen kívüli és az engedély nélkül folytatott vadászatot egyaránt.
Az orvvadászat természetesen más bűncselekménnyel halmazatban is megállapítható, így a büntetési tétel emelkedhet. Gyakori, hogy rongálással, természetkárosítással vagy orgazdasággal együtt valósul meg.
A korábbi szabályozás szerint csak ezekben az esetekben volt bűncselekmény, amúgy szabálysértésnek minősült. Nagy Áron



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept