Tényleg jó a bió? (mno.hu)

2016. december 11. - A bio- jelző az élelmiszeripar egyik leghatásosabb reklámfogása manapság. A vásárlók jelentős része úgy gondolja, hogy ami „természetes”, elkészítéséhez nem használtak „vegyi” anyagokat, az csak jó lehet. Jó az egészségünknek, és jó a bolygónak. Pedig a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Könnyen előfordulhat, hogy a bioélelmiszer egészségtelen, és környezetkárosítóbb, mint a szokványos termékek.
Az élelmiszertermelés a második legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó iparág a világon – az első az erőművi villamosenergia-termelés. Emellett a modern intenzív mezőgazdaság rengeteg vegyszert, műtrágyát, növényvédő szert és gépi infrastruktúrát igényel. Érthető hát, ha újabb és újabb mozgalmak tűnnek föl, amelyek mind a mezőgazdaság megreformálását, károsnak ítélt velejárói ellensúlyozását tűzik zászlajukra. Ezzel önmagában semmi gond nincs – ha a céljaik tudományosan indokolhatók, és tevékenységük nem okoz több kárt, mint amennyit megoldani szándékozik.
Az egyik legfontosabb ilyen mozgalom a magyarul biónak – más nyelveken inkább organikusnak – nevezett élelmiszertermelés. Fő ismertetőjegye, hogy a termékek előállításához nem használnak vegyszereket, amelyeket a szinte az egész társadalmon eluralkodó kémiaellenesség (kemofóbia) közellenségnek nevezett ki. Ez önmagában is megalapozatlan félelem, de most koncentráljunk a biotermelés hatásaira.
Egy másik összefoglaló tanulmányhoz az Oxfordi Egyetem és a Cambridge-i Egyetem kutatói több száz tudományos közleményt vizsgáltak meg, amelyek ugyancsak a biogazdálkodás ökológiai jelentőségével foglalkoztak. Az eredmények összevetéséből az jött ki, hogy a biofarmok valóban előnyösebb ökológiai hatásokkal bírnak, ha a megművelt területre vonatkoztatjuk a mért értékeket. A biogazdaságok talajának általában magasabb a szervesanyag-tartalma, kevesebb tápanyagot veszít a termelés folyamán. Ezek a különbségek azonban alkalmanként a fordítottjukra változtak, amikor nem a területre vonatkoztatták az ökológiai lábnyomot, hanem a termelt termékek mennyiségére. Tehát bár egyhektárnyi biogazdálkodás kevesebb tehertételt jelent a környezetre, mint ugyanekkora területű szokványos farm, a bió termésátlaga annyival kevesebb, hogy ugyanannyi élelmiszer előállítása már nagyobb szennyezéssel – például nagyobb szén-dioxid-kibocsátással – is járhat.
Persze attól, hogy esetleg messze tőlünk több kárt okoz a biogazdálkodás a környezetben, mint ha permeteznénk, még a termék lehet egészségesebb. Csakhogy nem az, legalábbis nincs erős bizonyíték arra, hogy az lenne. A német Szövetségi Táplálkozástani Kutatóközpont munkatársai például összehasonlították a biogazdálkodásból és a konvencionális forrásból származó búza tápanyagtartalmát, és azt találták, hogy gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek egymástól. A kísérlethez ugyanazt a fajta búzát használták, a két csoport között csak az volt a különbség, hogy bió vagy intenzív módszerekkel gondozták őket. Az összesen ötvenöt vizsgált metabolitból mindössze ötnél találtak némi eltérést, de ezek nem olyanok voltak, amelyekről tudott lenne, hogy megváltoztatják a termés ízét vagy élelmezési értékét.
Természetesen a bioélelmiszerek egészségességéről is készítettek összefoglaló tanulmányokat. A Stanford Egyetem szakemberei az összegyűjtött cikkek alapján úgy találták, hogy a bió és a nem bió élelmiszereket fogyasztók nem különböztek abban, hogy milyen gyakori közöttük az ételallergia. Két tanulmány mutatott ki a biotermést fogyasztó gyerekek vizeletében kevesebb növényvédőszer-maradékot, mint a többiekében. Ugyanakkor e kemikáliák szintje még a többségben sem volt olyan magas, hogy annak egészségügyi következményei lehetnének. A felnőttek vérében, vizeletében, anyatejében és ondóváladékában sem találtak olyan magas koncentrációjú jelzőanyagokat, amelyek bármiféle egészségkárosításra utaltak volna. A kólibaktérium- (Escherichia coli-) fertőzöttség nem különbözött a bió és nem bió termékekben. Az egyetlen valódi különbség az antibiotikum-rezisztens baktériumokban mutatkozott. A nem bió módon tenyésztett csirkében és sertésben magasabb volt annak kockázata, hogy három vagy annál is több antibiotikumnak ellenálló baktériumtörzseket találjanak, mint a bióban.
A számos betegséget okozó, elterjedt kólibaktérium és a biogazdálkodás öt évvel ezelőtt gyakran szerepelt együtt a hírekben. 2011-ben Németország északi részén nagyon súlyos ételmérgezés-járvány tört ki. 3950 ember fertőződött meg az agresszív kólitörzstől, és 53-an meg is haltak. Először az uborkát tartották a fertőzés forrásának, de később kiderült, hogy a biogazdaságból származó görögszéna volt a baj forrása. Azt hivatalosan nem jelentette ki senki, hogy ok-okozati összefüggés volt a biogazdálkodás és az ételmérgezés között, sokan felvetették ugyanakkor, hogy annak idején mégsem ok nélkül terjedtek el a mezőgazdaságban a vegyszerek: a növényvédők és a még náluk is jobban gyűlölt tartósítószerek.
A tudományos adatok tehát legalábbis ellentmondóak a biogazdálkodás egészségi és környezeti előnyeit – vagy hátrányait – illetően. Talán nem mennénk olyan messzire mindezek ismeretében, mint a New Scientist szerzője, aki a következő címet adta cikkének: „Ne vegyen több bioélelmiszert, ha tényleg meg akarja menteni a Földet”. De azt mindenkinek érdemes szem előtt tartania, hogy valójában nincs bizonyítva, hogy a bió jobb lenne bármilyen tekintetben is, mint a műtrágyázott, növényvédő szerekkel kezelt társa. Molnár Csaba