Polgárőrök nyeregben: előbb vizsgázniuk kell, hogy hivatalosan is szolgálatot vállalhassanak (veol.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2017. május 16.
Találatok: 1423
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017. május 16. - Fiatal hölgyeket is soraiban tudó lovas polgárőr-csoport alakult nemrég a rátóti egyesületen belül.

Rövidesen nemcsak a tagoknak, hanem a négylábúaknak is vizsgázniuk kell, hogy hivatalosan is szolgálatot vállalhassanak.
- Tavaly a művelődési ház által szervezett szüreti programon a lovasok ismét részt vettek. Mivel régóta foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy ilyen csoportot létrehozzunk, tájékoztattuk őket tervünkről - mondta Farkas László, aki tíz éve elnöke a most 35 tagú egyesületnek. - A hónapokig tartó előkészület után a legutóbbi közgyűlésen megalakítottuk a lovas csoportot hat taggal.
A csapat motorjával, Kauker Martinával a nagymamája házánál lévő mini lovardában találkoztunk. A 23 éves lány magával ragadó lelkesedéssel mesélt arról, hogy már hatévesen nyeregbe szállt, tízévesen pedig saját lova volt. Nem mellesleg amatőr szinten díjugrató.
Nekem a lovaglás nem csupán hobbi, életforma is, hiszen mindennap foglalkozom a három lóval. Bértartásban született nálunk Erisztoff kilenc évvel ezelőtt, április 28-án. Én április 29-ei vagyok... Sokat járok ki terepre, ilyenkor 10-15 kilométert is megteszek a társaimmal. Találkoztam már illegális szemetelővel, megjegyeztem a kocsijának a rendszámát, amit továbbadtam. Ez a jövőben majd hivatalos lesz. Az ember messziről megismeri a vadorzót a rejtőzködéséről, felszereléséről. Hogy félek-e a rossz emberektől? Nem, hiszen nekünk a jövőben sem kell velük foglalkozni, csupán jelzést adni a rendőrségnek vagy a társaimnak. Különben is, a tizennyolc éves Sarzsi majd megvéd! Mivel korábban a rendőrségnél szolgált, senkitől nem fél. Múltkor vele találtam meg az erdő szélén az egyik elkóborolt kutyát, illetve volt, hogy rátámadt egy csahos, de azt a feléje irányzott rúgással elzavarta maga mellől.
A lovas csoport tagjaira még ezután vár az elméleti és gyakorlati felkészítés, ahol majd a lovaknak ügyességi feladatokat, amolyan bátorságpróbákat kell teljesíteniük. Persze a paripákhoz meg kell szerezni mindenféle hivatalos papírt, mert a csoport csak így teljesíthet szolgálatot, számíthat központi támogatásra. Gazdik még csak eztán kapnak lovas formaruhát, s azt tervezik, hogy a sisakjukra videókamerát szerelnek fel, amelyekkel rögzíthetők a szolgálat alatti események. Farkas László büszkén említette, hogy a tagságuk nagy része fiatal. Martináékhoz hasonlóan a három motoros és a három quados is összeköti a hobbiját a szolgálattal, amikor megfordulnak a településrész határában. Ez utóbbiak számos esetben a rendőrökkel közösen úttalan utakon járnak fatolvajok, orvvadászok és más illegális tevékenységet folytatók után kutatva. A két nyugdíjas polgárőr pedig a Gyulafirátótot átszelő 82-es főúton segíti át a diákokat főleg reggelente, mivel a 30-as táblára zömében fittyet hánynak az autósok.
Az egyesület elnöke rövidesen felkeresi a külterületeken gazdálkodókat, köztük a Verga vezetőit is, hogy a lovas csoport megalakulásával kínálkozó új lehetőség kihasználásáról együttműködési szerződést kössön.  Mátételki András



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept