2017. június 8. - Tivadar – A mély nyaksérülés miatt nem tudta a fejét mozgatni, az agancsát tisztítani.
„Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak!” – köszönnek gyakran Nimród követői.
A tisztelet megadása esetükben több mindent jelenthet, például azt is, hogy a vad elejtésekor arra törekednek a vadászok, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az állatnak.
Velük ellentétben az orvvadászok egyáltalán nincsenek tekintettel a vadakra, kíméletlenül elhelyezik a hurkokat, nem törődve azzal, hogy egy életre szóló sérülést is okozhatnak a négylábúaknak. Ezzel kapcsolatos a következő történetünk is, amelyet a Tivadarban élő Molnár Sándor mesélt el szerkesztőségünknek.
Elfogadta a felajánlást
– A vadásztársaságomtól kaptam ajándékba egy őzbakelejtést. Mikor az elnöknek, Kelemen Attilának jeleztem, hogy szeretnék élni ezzel a lehetőséggel, mesélt nekem egy őzbakról, amely szerinte beteg, gyengélkedik, hiszen még az agancsát sem tudta rendesen letisztítani. Mivel ilyen különleges agancsom még nincs, ezért úgy döntöttem, elfogadom a felajánlást, s ezt az őzbakot hozom terítékre – elevenítette fel az előzményeket a Tarpai Vadásztársaság tagja, aki immár 36 éve járja vadászként az erdőt, a mezőt.
– Az elnökkel kétszer is kerestük ezt a beteg őzbakot, de nem találtuk. Május 26-án Szilágyi Sándorral, a hivatásos vadászunkkal indultam el, s a tarpai almáskertben hajnalban, úgy 5 óra 20 perc körül egyszer csak felállt előttünk az addig fűben fekvő bak, és akkor sikerült terítékre hoznom.
Nagy fájdalmai lehettek
– Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagy megváltás volt az őznek az a lövés, hiszen mikor közelebbről megnéztük, a nyakán egy mély vágást láttunk, amit hurok okozott. Nagy fájdalmai lehettek a feje mozgatásakor, ezért nem tudta az agancsát sem letisztítani. A nyakán már csak a mély vágás árulkodott a dróthurokról, azonban az ivarszervénél lévő pamacsnál találtunk egy 30 centiméteres drótot. Nagyon sokat szenvedhetett az általam 8 évesre saccolt bak – magyarázta Molnár Sándor, majd így folytatta:
– Éppen kedden vittem be bírálatra a trófeát Nyíregyházára, ott is azt mondták a szakemberek, hogy el kellett ejteni. Egyébként szép, lépegetős agancsa lett volna, ha sikerül letisztítania.
Még az öreg vadászok is megcsodálták
Vajon ki szerettette meg a vadászatot Molnár Sándorral, s mi volt az eddigi legnagyobb sikere?
– Édesapám fertőzött meg a természet szeretetével és a vadászattal. Már 7–8 éves koromban magával vitt a vadászatokra, aztán később levizsgáztam én is. A legnagyobb élményem egy hatalmas vadkan volt, 2 mázsa 70 kilogrammot nyomott. A beregsurányi Kisasszonyok erdejében lőttem 1990 körül. Az agyara 23 centiméter hosszú volt, sérülésmentes. Nem vittem el akkor bírálatra, pedig biztos aranyérmet kapott volna. Hamar híre ment a térségben a hatalmas vadkannak, még az öreg vadászok is bejöttek a tarpai vágóhídra megcsodálni, mert akkora példányt még ők sem láttak addig – tette hozzá a tivadari önkormányzatnál most mezőőrként dolgozó Molnár Sándor, aki egy betegség miatt kénytelen volt búcsút inteni a szobafestő szakmának. Bár nehéz volt számára a váltás, de hamar megszokta: – Egész nap kint vagyok a határban. Fotókat készítek növényekről, állatokról, s ha kell, akkor etetem is a vadakat. Örülök ennek a munkának, hiszen nagyon szeretem a természetet.