A természeti és társadalmi értékek megőrzése egyre fontosabb az EU-ban
A vidékfejlesztés egyre meghatározóbb szerepet kap az Európai Unió agrárpolitikájában. A közösségi reformok arra épülnek, hogy az EU megőrizze a vidéki természeti és társadalmi értékeket az áruhegyeket eredményező tömegtermelés helyett. Magyarország elsősorban a Nemzeti vidékfejlesztési tervvel alkalmazkodott az uniós elvárásokhoz 2004-2006 között.
A mezőgazdaság csak akkor tarthat igényt közösségi támogatásokra, ha a termelési „kötelezettségek" mellett környezeti, társadalmi és foglalkoztatási feladatokat is ellát - mind határozottabban fogalmazódik meg ez a vélemény az Európai Unión belül. A 2000 óta egyre markánsabbá váló stratégia - divatos szóval élve - az agrárszféra multifunkcionális jellegére épít. Ennek lényege, hogy az agráriumnak a termelésen kívül olyan szolgáltatásokat is nyújtania kell, amelyek kifejezetten a vidékhez kötődnek. Ezek egyenértékűek a gazdálkodással, de egyszersmind túlmutatnak rajta, és az EU számára olyan fontosak, hogy azokért cserében a termelőknek hajlandó többlettámogatásokat folyósítani.
E megfontolás alapján az unió a mezőgazdasággal szembeni elvárásokat két nagy, jól elválasztható csoportra osztotta: a piac által szabályozott termelési funkciókra és a társadalmi szolgáltatási feladatokra. E kétféle teljesítményre, úgynevezett „alappillérre" épül ma az európai agrármodell és a közösségi agrárpolitika reformja is. Az első pillér a termelési teljesítményeket, a második a vidékfejlesztési (ökoszociális) feladatokat tartalmazza.
A legfontosabb vidékfejlesztési célokat meghatározó, ma hatályos közösségi szabályozás a 2000-2006-os időszakot átfogó uniós költségvetés (az Agenda 2000) részeként született meg. Az ide vonatkozó rendelet a támogatott intézkedéseket egységes szisztémába foglalja. Az unió kilenc fő prioritást jelölt ki: az agrár-környezetvédelmet, a kedvezőtlen adottságú térségeket, a mezőgazdasági beruházásokat, a termékfeldolgozást, az erdőtelepítést, a vidéki térségfejlesztést, a korai gazdanyugdíjat, a fiatal gazdák támogatását és a termelői oktatást.
A kiemelt intézkedések közül a tagországok maguk választhattak, de az agrárkörnyezetvédelmi és tájgazdálkodási támogatásokat kötelezően alkalmazniuk kellett. Az összeállított „menüpontokból" országos keretprogramot kellett alkotniuk, amelyet Magyarországon Nemzeti vidékfejlesztési tervnek (NVT) neveztek el. Az NVT megalkotása nálunk is gyorsította azt a folyamatot, amely a gazdálkodóknak kifizetett dotációkat egyre inkább nem a megtermelt mennyiségektől, hanem minőségi, élelmiszer-biztonsági, környezeti és társadalmi szempontoktól teszi függővé. Az új szemlélet elsajátítását segítette a SAPARD-program és a nemzeti agrár-környezetvédelmi program is, ezek úgynevezett előcsatlakozási projektekként működtek. A Nemzeti fejlesztési terv (NFT) agrár- és vidékfejlesztési operatív programja pedig kiegészítette az NVT-s intézkedéseket.
Az Európai Unió meglehetősen hosszú folyamat alatt jutott el a vidékfejlesztési szemléletváltásig, illetve az 1992-ben kezdődött reformfolyamatig. Az európai agrárpolitika kialakulása a második világháború utáni időszakra tehető, amikor élelmiszerhiány és erős kereslet jellemezte a piacot. E helyzetben a leggyorsabb eredménnyel azok a támogatások kecsegtettek, amelyek a megtermelt áruk mennyiségéhez kötötten, tonnára vetítve jártak. Ezek jelentették az úgynevezett közvetlen (direkt) kifizetéseket.
A kitalált rendszer negatívuma az volt, hogy viszonylag gyorsan túltermeléshez vezetett. Ezért később már csak bizonyos kultúrákra - például a gabona-, az olaj-, a fehérje- vagy a rostnövényekre (GOFR-növényekre) - alkalmazták, illetve meghatározott termésszintig, területre vagy kvótára nyújtották azokat, így is jelentős feleslegek halmozódtak fel azonban a közösségi élelmiszerpiacon, ezért a tagországok bevezették az intervenciós felvásárlást. A ma is érvényben lévő módszer lényege, hogy Brüsszel a
rendszerbe vont terményeket előre meghatározott áron megveszi, ha azokat a tulajdonosok bizonyos feltételek szerint felkínálják.
Az intervenció azt eredményezte, hogy a közraktárak gyorsan megteltek a termelőktől megvásárolt áruval. Emiatt az Európai Közösség arra kényszerült, hogy exporttámogatásokat léptessen életbe. E szubvenciók szolgáltak arra, hogy a belpiaci többletet - akár az előállítás önköltsége alatti dömpingáron - a nemzetközi porondra juttassák. Ezzel tehát az a helyzet alakult ki, hogy az unió közpénzekből támogatott termékfelesleget állított elő, azt újabb kiadásokkal felvásárolta (tárolta), majd - szintén közpénzekkel - a külpiacon értékesítette.
Hamar világossá vált, hogy e szisztéma piaci, gazdasági és pénzügyi szempontból is abszurd. Emellett érzéketlen arra, hogy a terményeket milyen módon állították elő és mennyi ember szerzett munkalehetőséget. Ez pedig leépüléssel fenyegette a „vidéki természetet" és társadalmi környezetet, így az addigi támogatási rendszer zsákutcába jutott, és az éves uniós költségvetés felét (mintegy 40 milliárd eurót) kitevő agrárbüdzsé elosztása reformokra szorult. E felismerések vezettek el a vidékfejlesztés felértékelődéséhez, amely egyre inkább meghatározza az új tagországokkal bővült unió agrárpolitikáját is.
A vidékfejlesztési politika alapvető céljává az emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása és felzárkózási esélyeinek növelése vált. Az intézkedések arra irányulnak, hogy a vidéki társadalom számára megfelelő életkörülményeket, megélhetési lehetőségeket lehessen teremteni. Ebből is következik, hogy a területeknek a munkahelyteremtésben és az értékek megőrzésében különleges szerep jut. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szektornak ki kell használnia a kínálkozó innovációs és technológiai esélyeket. Emellett a vidék jó lehetőséget nyújt a turisztikai és természeti adottságok kiaknázására is. E tényezők együttes hatásaként megakadályozható, hogy tömeges elvándorlás induljon meg. Csökkenthetők a regionális különbségek is, amelyek az EU-ban eddig is meglehetősen nagyok voltak. A területi eltéréseket a két éve csatlakozott tíz állam tovább növelte.
UNIÓS TÁMOGATÁSI PRIORITÁSOK
Agrár-környezetvédelem
Kedvezőtlen adottságú térségek
Mezőgazdasági beruházások
Termékfeldolgozás
Vidéki térségfejlesztés
Korai gazdanyugdíj
Fiatal gazdák támogatása
Termelői oktatás