Elő vizet a holtágakba! (Petőfi Népe)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Paradicsomi állapotok lehetnének, ha volna elég pénz

A Duna holt- és mellékágainak - azon belül is a Dunapataj és Harta közötti 7 km-es szakasz - ökológiai rehabilitációja volt a központi témája a múlt hét pénteki dunapataji konferenciának. A Duna Településszövetség által szervezett találkozón polgármesterek, szakhatóságok képviselői, civil szervezetek és nemzeti parkok vezetői egyeztették álláspontjaikat Persányt Miklós Vízügyi és környezetvédelmi miniszter is megjelent a találkozón, aki a probléma megoldásának a fontosságát elismerte ugyan, :de emlékeztette a jelenlévőket az állam szűkös anyagi lehetőségeire.
A Duna magyarországi szakaszán mintegy 60 mellékág, vagy mellékágrendszer található. A19. század végi folyószabályozások során számos holtág is keletkezett. Mára világossá vált, hogy a holtágak és a mellékágak elzárása, illetve gondozatlanul hagyása ökológiai zavart okoz, ami kihat a folyó és tágabb környezetének az élővilágára is. A rehabilitációs tervben a mellékágak: megnyitása szerepel, hogy a víz ott is a főmederhez hasonló sebességgel folyhasson és ezáltal a víz- és a halállomány-utánpótlás biztosított legyen. A terv szerint szabályozni kell a kotrást és a fakivágásokat, továbbá törekedni kell arra, hogy a part kialakítását a folyó maga végezze el.
A rehabilitációs program egyik sarkalatos pontja a Duna menti üdülők csatornahálózatba kötése volt Dr. Nagy Antal, Dunapataj polgármestere felszólalásában szorgalmazta, hogy az üdülőszakaszokat belterületté kell nyilvánítani és be kell őket kötni a csatornahálózatba.
A rendezvényen Harta, Após-tag, Dunavecse, Dunaföldvár, Bölcske, Rácalmás és Gerjen polgármesterei, szakhatóságok képviselői, a Duna menti nemzeti parkok vezetői és civil szervezetek vettek részt így megjelent Drappá György a Duna Kör ügyvivője is, aki célként fogalmazta meg, hogy a partot, a mellékágakat és a szigeteket fenntartható módon használják üdülés, pihenés céljára és lehetőleg; minél nagyobb területen visszaállítsák a féltermészetes körülményeket, a biológiai sokféleséget. Droppa hozzátette: Nemcsak a természetvédelemre koncentrálunk. Azt akarjuk, hogy az ipar, a közlekedés és az ökológia egyszerre működjön.

KÉP ÉS SZÖVEG: GÁL ZITA

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.