Natura 2000: természetet védő gazdálkodás (Hajdó-Bihari Napló)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A területek listáját a helyi önkormányzatok is közzéteszik majd Debrecen - Bár korábban elfogadását augusztusra vagy szeptemberre ígérték, immár bizonyos, hogy csúszik a Natura 2000-programról szóló kormányrendelet megszületése.
A Natura 2000 magyarországi területeinek kijelölésével az ország területének 21 százaléka, 1,95 millió hektár kerül védelem alá. Jelenlég Magyarország területének mindössze 9,4 százaléka áll természeti oltalom alatt. A területek listáját elküldik az EU Bizottságnak, amely az Unió környezeti ügynökségének segítségével véglegesíti a természetvédelmi területeket, majd a tagországok hozzálátnak azok kialakításához, várhatóan 2005-től. A teljes folyamat 6 évet vehet , igénybe. A Natura 2000-hálózat fontos újdonsága, hogy akár egyetlen faj vagy élőhely miatt is ki lehet jelölni majd védett területet. Támogatással
A Natura 2000-területek kijelölése jelentősen .befolyásolhatja az ott folyó gazdálkodást. Az érintettek úgy értesülhetnek majd, pontosan mely területek lesznek védettek, hogy a Magyar Közlönyben közzétett területek helyrajzi számait az érintett települések önkormányzatainak jegyzői is közszemlére bocsátják. Az önkormányzati hirdetőtáblákon elhelyezik majd a területek neveit, áttekintő térképét és az - ott található élőhelyek, állat-, illetve növényfajok nevét is.
A Natura 2000-re vonatkozó uniós jogszabályok lehetőséget biztosítanak agrártámogatások igénybevételére. Ez két módon érhető majd el: vagy bizonyos természetkímélő földművelési módok önkéntes, szerződésben foglalt vállalásával pályázhatnak a gazdák, vagy a korlátozások miatt kieső jövedelmük ellensúlyozására igényelhetnek kompenzációs támogatást. A területek Natura 2000 o'. minősítése" előnyt jelenthet ökoturizmus folytatása, ökológiai gazdálkodás vagy biotermékek előállítása esetén. A védett területeken gazdálkodók számára a hazai források elsősorban az agrár-környezetvédelmi program és a vidékfejlesztési támogatások keretében pályázhatók. E területekre is felvehetők a gabona, az olaj-, fehérje-' és rostnövények (GOFR) termesztése utáni, valamint a kedvezőt-" (len adottságú területekre járó támogatások és agrár-környezetgazdálkodási pénzek. Erdőtelepítési. támogatás viszont csak akkor kapható rájuk, ha más forrásból ez a tevékenység még nem támogatott. A Natura 2000-területeket egyéb támogatási programokban is kiemelten kell kezelni. Javasolni is lehet
.A védett területek értéke a várakozások szerint nem csökken, de rajtuk minden jövedelemszerző tevékenység csak a fajok és élőhelyek kíméletével történhet, azok fennmaradását szolgálva. A Natura 2000-minősítést adásvétel esetén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. Területük védelem alá kerülését akár a gazdák is javasolhatják, ha azon eddig még nem védett természeti értékek találhatók.

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.