Harasztifalu (szp) - Két őzikét nevel otthonában Tímár Gyuláné. A bambik négy hónaposak; néhány órás korukban kerültek gondozónőjükhöz.
A felsőberki erdő alatt az unokaöcsém lucernát kaszált, s egyszer csak picinyke, barna színű fülecskéket pillantott meg. Hát, látja, két őzgida fekszik ott. Még lábra se tudtak állni. Úgy néhány órásak lehettek. Gondolta, arrébb teszi őket, hogy a kasza ne tegyen bennük kárt, idézi fel a május 23-ai eseményt Tímár Gyuláné, Marika. Igen ám, csakhogy ha az ember hozzájuk ér, akkor utána az anyjuk már nem gondozza őket tovább. Ezért az unakaöcsém elvitte a tanyájukra. Onnan hoztam el a kis csöppségeket, hogy fölneveljem őket. Világéletemben szerettem az állatokat.
Akkorák voltak, mint egy közepes méretű emberi ököl. Három és fél hónapos korukig langyos házitejet adott nekik Marika. Egy üvegre gumikesztyű ujját húzta rá, kilyukasztotta, és máris megvolt a cumisüveg. Eleinte hajnalonta is kellett őket etetni - a folyosón voltak, egy sarokban, s föl-fölsírtak, akárcsak a kisbabák -, ma már csak reggel és este kapnak tejet. Bár nagyon sok mindent megesznek már.
Füvet, szőlő- és rózsale-velet legelésznek. Amikor reggel jövök haza a boltból, csak úgy szaladnak felém. Elfelezek nekik egy zsemlyét, azt majszolják. De bele-belekóstolnak az ötéves kuvaszunk tányérjába is; miután Dödi már jóllakott, ezt hagyja is. Maradék levest, rántotthúst, töltött paprikát is ettek már. Nem kényesek, meséli Marika, miközben simogatja az immár szépen cseperedő őzikéket. Mindkettő Bimbi névre hallgat, s szinte egész nap gazdinénijük nyakán lógnak.
Ha valamit csinálok a udvaron vagy a kertben, mindig a lábam alatt vannak. Néha meghajtják a tyúkokat. Éjjelente kint alszanak; jól megférnek akkor is a kutyával.
S, hogy mi lesz a sorsuk? A felvetésre Marika így felel: Ameddig nem támad a bak, maradhatnak. Levágásról szó sem lehet, azt Balázs fiam se engedné. Talán egy vadasparkban jó helyük lesz majd.