Lesz-e elég pénz a védekezésre? (Napló)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Dr. Kovács Zoltán a gyapjaslepkékről kérdezett
Budapest (v. d.) - Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a 2005-ös gyapjaslepke-invázió ne okozzon az ideihez hasonló, súlyos károkat?
Erről érdeklődött a közelmúltban a parlamentben dr. Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő. A politikus elmondta, a gyapjaslepke-invázió 2003-ban kezdődött, de az idei év áprilisától a lepke hernyói igen nagy pusztítást vittek végbe az erdőállományban és a mesterségesen tenyésztett növénykultúrákban is. Veszprém megyében 70 ezer hektáron következett be valamilyen szintű, károsodás, a területnek mintegy felén teljes tarrágás. Kovács Zoltán úgy tudja, a károkozó elleni védekezés pénzhiány miatt mindössze ötezer hektáron történt meg. Szakemberek előrejelzése szerint jövőre még az ideinél is nagyobb pusztítás várható, most elsősorban a Bakony térsége kerül veszélybe. De nem csupán megyei problémáról van szó, hiszen az ország különböző pontjain jeleztek fertőzöttséget.
A képviselő úgy véli, az összetett, turisztikai, közegészségügyi és erdészeti problémával szembeni védekezéshez jelentős kormányzati forrásokra van szükség, a tulajdonosok, az önkormányzatok, az erdőbirtokosságok és az állami tulajdonú részvénytársaságok hozzájárulásai már nem elégségesek. Feltette hát a kérdést, a1 kormány hajlandó-e a védekezéshez feltétlenül szükséges anyagi forrásokat biztosítani? Dr. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában a 2000-beft elfogadott, növényvédelemről szóló törvényre hivatkozott, melynek értelmében a kártevők és károsítok elleni védekezés a földtulajdonosok, -használók feladata. Ennek ellenére, mivel a kormányzat érezte a probléma súlyát, több érintett szervezettel együttműködve az extra védekezéshez adtak 51 millió forintot. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy egy nagyon nagy méretű vegyszeres támadás egykét év múlva a Balaton vízminőségének romlásában köszönhetne vissza. A védekezés terheit a törvényi szabályozás alapján 'elsősorban a tulajdonosoknak kell viselniük. Ellentmondásos helyzetet eredményezne, ha azokat támogatnák, akik ezt nem teszik meg. Ettől függetlenül a kormány tervezi a gyapjaslepkék pusztítása elleni védekezéshez szükséges keret létrehozását, de erről csak a költségvetési vitában születhet döntés.

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.