Az erdész egymagában kiszolgáltatott a fatolvajbandákkal szemben
Karácsony előtt korombéli erdész barátommal jártam a homokhátsági megritkított erdőkben. Márciusban tölti be a nyolcvankettedik esztendejét, de dicsekedhetne a korával, még nem látszik rajta a nyolc évtized.
- Sok jó szellő, még több eső, téli havak, forró nyarak tartották rendben az egészséget, így doktorra ritkán szorultam - summázta az életutat, de azt is hozzáillesztette, hogy bizonyosan gyalogolt annyit életében, amelyet ha összeraknánk, körbeérne a Föld egy keskenyebb délkörén. Amikor a hivatását megválasztotta, apja után erdész lett.
Kisebb kitérőt kiszabott rá a történelem, mert két év négy hónapon át fát vágott, azaz erdőt irtottak nem túl a világvégén, csak Szibéria hozzánk közelebbi szegletében. Szerencséje volt, mert akármilyen távol, de a maga választotta szakmát művelte mostohább körülmények mellett is. Hanem amikor arra fordítgatom a mai beszédet, hogy az erdésznek mégis könnyebb, erdőt ültet, nevel, de a kivágást már az utódokra hagyja, akkor beleszomorodik a szóba. Innentől kicsit szaggatottabb lett a társalgásunk, mert megnyitottam a panaszkodás zsilipjét, és a frissen látott pusztítás nyomait indulatosabban magyarázta.
- Minden ország arra törekszik, hogy az erdői jó kezekben, lehetőleg egy irányítás alatt nevelkedjenek. Az első háború után a Felvidékkel, Erdéllyel odalettek az erdőrengetegek. Apám emlegette: nekünk a homokpusztákon, víz járta területeken kellett erdőt ragasztani, mert szalmánál, kórótűznél nem melegedhetett meg egy ország.
- Gyerekvoltam, és tőletanultam, örülj minden madárfészeknek, mert a fészek a fán terem, és nagy baj az, ha nincs hangja a határnak. Még a varjút is becsüld, mert ahol az ő károgását meghallod, ott valahol facsoportnak, kiserdőnek kell lenni. Az egész ország megrabolt területéből épphogy a tíz százalékot meghaladta az erdőkkel ültetett föld, azok is az inkább hegyes-dombos tájakon voltak, az Alföld fátlan volt, szegény és nagyon hátramaradott. De hiszen itt élt a félországnyi uradalmi cselédség. Az utolsó szavai arról szóltak, fiam, már elértük a tizenöt százalékot erdőkben, tudjátok, milyen nagy szó ez? Hát rátok hagyom, ebből ne engedjetek.
-Tudunk-e most megfelelő felmérés után adattal szolgálni, hogy mennyi az ország erdővel borított területe? - szakítom félbe összefoglalóját.
- Ebben az országban most semmiről nincs se szám, se jelentés, itt csak mihaszna nagy kijelentések kiabálnak arról, hogy egyszer majd milyen jól fogunk élni. Itt minden eladó, ami az államé volt és jó kezekben, mint az erdők is. Nézzen körül mindenki, aki lát, és nem vakult bele az ígérgetésekbe. Itt minden kiszolgáltatott a pusztítóknak. Országos nem kitermelés, de kirablás folyik. Van olyan lézengő, semmitlen ember, akinek a nevére, került egész erdővagyon, azután megjelennek a lefedett birtokosok, egyik napról a másikra kivágják, az önkormányzatnál, merthogy a határunkhoz tartozna, semmit sem sejtenek, már viszik, szállítják, és hiába állítják elő Csóró Jánost, ő semmiről sem tud. Õ csak bűnbak pár liter borért, egy-egy vacsoráért. Õ csak a nevét adta, és ha becsukják, ott legalább meleg lesz télen is.
Az új erdőtulajdonos, nem akarok jóban járó embereket sérteni, de különböző, hát mögött legtöbbször külföldi vásárló szép pénzt ígérő ajánlatáért eladja a fáját, és ebbe tovább szegényül az ország. Itt láthatod a „romarönkös" foltokat - mutatta bejárásunk során az össze vissza derékmagasságban kivágott maradványokat, ez a Kuncze-féle megélhetési bűnözés - tőle hallottam először - eredménye. - Stihl fűrésszel levágja a tolvaj, abba az irányba dönti, amerre a legkönnyebb, utána darabolja, és a nagyját elviszik, merthogy bandák járják erdeinket autókkal. Lopott fegyverük is van, így az erdész egymagában kiszolgáltatott velük szemben. Ilyen világ van felénk, és erről nem beszél hivatalosan senki. Elhangzott a miniszterelnöki, azóta nagyon dicsért kijelentés a nagy hazudozásról, ami évekig tartott. De milyen bátran mondta: hazudtunk nappal, éjjel meg este. És az elhallgatás az ország pusztulásáról? Az is van olyan nagy bűn, mint a hazudozás. Ezt persze csak mi látjuk, tehetetlenül. De várjunk, még komoly hideg sem volt. Tudod, mi lett belőlünk? Gazdátlan ország. Nem felejtem, hogy az előző miniszterelnök Kubába járt koktélt inni. A nép arról hallgasson, mert az új demokráciában csak odahaza morog, és azt mondja: mindig annak volt és van igaza, aki lopni tud. A szegény libások becsapója most pénzosztó lett, az majd tudja, kinek adja a támogatást. De te erdőt járni jöttél, akkor azt mutassam, hogy erdőművelésre, fiatalosok gondozására nincs pénz. Az állami erdészetekből, nem tudom, milyen csűrés-csavarással, de magánkézbe is került erdő, és ott aztán egy a fontos, az értékesítés.
- Mi hát a szépen indult, jó eredményeket bizonyító erdőink sorsa?
- Nem biztatóbb az ország sorsánál. Nem vagyok én jövendőmondó csak olyan megvénhedt, tisztességben, becsületben, munkában megfáradt-ember. Hanem a látásom nem romlott. Még az újság betűit is el tudom olvasni, igaz, pápaszemmel. A rosszban járó embereket is messziről észreveszem, de az már az én bajom. Tenni ellenük nincs többé módom, hiszen a gyorsan járó valakit sem érném utol. De ezt hagyjuk. A gyerekek párszor bevittek magukhoz bennünket, de nem tudok ott maradni. Három nap, két éjszaka, aztán hazakívánkozom. Itt éltem le az élet javát-nehezét. A csemetekertet leginkább magam teremtettem meg. Most azt látom, nem gyarapodik, inkább fogyatkozik.- A családban csillapítanak: nem az édesapám baja. Már nem kell felelni érte. Aztán az maguktól elég messze esik, és mit is keresne ott, ami már nem apánk felelőssége. Nem hagyom nevemet magam után, sem a hivatalomat, két lányunk, de az unokák is mind másfelé boldogulnak. Az igaz, hogy a tanyát jobban szeretik, mint a maguk otthonát, régen úgy mondták: papáéknál lakik a szabadság. Hanem most forduljunk vissza. Olyan rész következik, amit még magam is pótolgattam, apám ültetése volt, de levágták, eladták. Azt nem akarom látni. Hiába, hogy nincs már közöm, és nem is volt a letaroláshoz se, de mintha kezem-lábam is kirángatták volna. Persze én már kiestem, rég nyugdíjas voltam, mikor történt, de nem volt vágásra érett. Erőműhöz vitték, fűtéshez. Ennél nagyobb tékozlást egy ilyen országban! Ilyenkor káromkodni kellene, de a vén ember ne szálljon perbe először Istenével, az emberek meg rám legyintenek. Csak, tudod, ha ezek az erdők ilyen sorsra jutnak, azt majd az ország bánja. Rossz irányba fordult az élet, rossz kovácsai vannak az elkövetkezőnek.
Egyetlen szóval sem árultam el, hogy azzal az elhatározással jöttem, írok valamit a találkozásról, mert valami nagyon tartalmas életutat megjárt, szép élményekkel gazdag beszélgetést jegyezhetek föl, de amit végighallgattam, az szomorú erdősirató. Panasz, kesergés falun-tanyán, ebből a hazából kiköltözött az öröm azok környezetéből, akik kezük munkája után élnek. Mindenünnen boldog újévet kívánsággal búcsúztam, és láttam, hogy csak szomorúságot hagyok.
Fábián Gyula