Székesfehérvár (zsm) - Különös, noha jól ismert madár. Csupafeketesége gyanakvásra ingerlő, hangja ijesztő, nézése riasztó. Pedig szelíd, ártalmatlan, békés jószág. A varjú.
- A kedvenc madaram? - tűnődik Márkus Ferenc, a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet magyarországi igazgatója. - A csóka. A varjúfélékhez tartozik ő is, s noha nagyon hasonlítanak egymásra, mindegyik külön faj. Konrad Lorenz egy egész könyvet szentelt neki! A legokosabb és legintelligensebb madár, enyhe időben itt tanyáznak köröttünk, s csókahangon kiáltoznak a varja között: csok-csok! Szoros párkapcsolatban élnek, gondozzák egymást - lelkesül a Tatán élő természetvédelmi ökológus szakember, aki persze nem csak a madarak pártfogója és tudósa. Mondom neki: varjú...
Mert nincs farkasordító hideg, elfelejtkezett megérkezni a tél, de télre a rendre lakott területre húzódó varjak itt keringenek Székesfehérvár körül is, akár valami fekete felleg.
- A Kelet-európai-síkság egyik legközönségesebb madara a vetési varjú, csapatostul, kolóniákban él és fészkel, s az időjárás hűvösre válásával elköltözik Oroszországból, Belorussziából, Ukrajnából. A nálunk honos meg Olaszország felé veszi az irányt - magyarázza. - A szántóföldek terített asztalát kedvelik, a nagy mezőgazdasági övezetek lakói ők, magvakkal, növényi maradványokkal táplálkoznak, s hidegtűrő rovarokkal. Fehérvár környéke is agrárövezet, akárcsak Debrecen környéke, Fejér megyében a Mezőföld az ökológiai magyarázat arra, miért erre veszik az irányt.
A város körül rajokban szállnak, le-letelepednek, kárognak, filmek, versek miatt is gyanakvással töltenek el bennünket. Meg hogy olyan feketék. Butaság!
- Nem terjesztik a madárinfluenzát, sem más betegséget, nem is kártékonyak, ha ennek a kifejezésnek egyáltalán van értelme. Mert nincs - szögezi le Márkus Ferenc. - A természetben minden élőlénynek oka és dolga van. De a vetési varjú igazán a legszelídebbek közül való. Fogyatkoznak, kihalófélben e védett faj, nálunk azért vannak viszonylag sokan telente, mert Közép-Kelet-Európa varjai a Kárpát-medence védelmébe húzódnak. Lassan meghódítják Budapestet is - ismeri el a természetrajongó tudós ember.
Veszprém, Pápa, Székesfehérvár környéke a legjellemzőbb varjúkolóniák, ez a madár csoportosan, egymás közvetlen közelében szeret fészkelni. Nagyon érdekes az is, hogy albérlőknek adja ki általában a nyárfák tetejére rakott fészkét. A korán, március-áprilisban 3-4 tojáson kotló és költő anyamadár elhagyja a megerősödött fiókákkal a szülőhelyet, s az üres házba betelepül a soha fészket nem rakó kék vércse, s ő is kikölti fiókáit. Nem üldözi el a kisvarjakat, csak a kiadó szobára tart igényt!
- Veréb, rigó, galamb, varjú, fácán, lúd, túzok - sorolja Márkus Ferenc növekvő nagyságuk sorrendjében a madarakat, aztán megint a csókánál kötünk ki.
Jegenyefán fészket rak a csóka... - így szól a dal, de valószínű, hogy ez a csóka is varjú, csak a nép nyelvén egyre megy a kettő, mert nehéz különbséget tenni köztük.
- Harminc-negyven évig is elél a szerencsés varjú, de a százados öregség csak legenda - fejezzük be a vetési varjak élveboncolását. Rokona, a szürke vagy dolmányos varjú következik. Amelyik nem kolóniában, hanem párban él és költ, a Duna menti nyárfák tetején sorakoznak fészkeik.
Õk az eltakarító hadsereg, döglött halakkal, kagylóval, csigákkal táplálkoznak, tavasszal elrabolják a tojásokat, megeszik a fácáncsibét, nyúlfiókát. Miként a másik rokon, a szarka is minden dögöt eltakarít, amelyik az út mentén hever: elütött nyulat, kutyát, macskát. A csóka csípje meg! Még visszakanyarodunk a csókához, amelyiknek világos a szeme. Egyedül a varjúfélék közül.
S csak megérkezünk a mesebeli madárhoz, a varjúféle hollóhoz, amelyik csakugyan létező madár, s nem véletlenül tapadnak személyéhez is legendák.
- Intelligens, tanulékony, csaknem olyan, mint a varjú, de mégsem. Nagyobb, robosztusabb, egyedül, párban járó, nem csapatostul kóvályog a légben. Hegységekben, magas fákon, sziklák hasadékaiban költ, a Vértes és a Gerecse kőbányáiban - nyom el egy mosolyt a természettudós, mert persze a fehér hollóról kérdezem. Hogy van-e? - Esetleg mutánsként, ritka természeti tévedésként, de teljesen életképtelenek - rázza a fejét Márkus, bár elismeri, az állatok köré szövődött legendák izgalmasak. De a valóság is. A holló például gallyakból építi fészkét, s az elhullajtott őz-, szarvas-, birkaszőrből kibéleli, olyanra, akár egy szőrkucsma, hogy tél végén keltett fiókáit melegen tarthassa. Csodálatos a természet. A varjakkal egyetemben.
Zsohár Melinda