Szülőföldje emlékeit máig mélyen őrzi szívében, nyilatkozta az űrturista. Charles Simonyi hétfőn egy napra Budapestre érkezett. A két hetet a világűrben töltött űrhajóst délelőtt 11 órakor fogadta Sólyom László köztársasági elnök, és a magyarság hírnevének öregbítése és nemzetközi tekintélyének növelése miatt – a miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki.
Ezt követően a Magyar Vöröskereszt székházában találkozott először a nyilvánossággal, ahol sajtótájékoztatót tartott. Amikor újságírói kérdésekre válaszolt és meghallotta a Kisalföld nevét, felcsillant a szeme.
– Simonyi úr, ismert, hogy az ön édesapja a soproni egyetemen is tanított, ő végezte az első atommag-átalakítást. Tervezi-e, hogy kapcsolatba lép a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel?
– Tudom, hogy sok egyetemnek van szüksége támogatásra, kapcsolatokra, de köszönöm, ez jó ötlet. Bele kell venni a tervekbe, s remélem, sikerül megvalósítani későbbi elképzeléseinket. Én nyitott vagyok.
– A Kisalföld attól a pillanattól kezdve, hogy nyilvánosságra került tervezett űrutazása, figyelemmel kísérte a történéseket, s családja szűkebb hazájában, Egyházasfaluban is sokan izgultak sikeréért. Mit üzen olvasóinknak, rokonainak, ismerőseinek?
– Szülőföldem emlékeit mélyen őrzöm a szívemben. Remélem, hamarosan ismét megszervezik a rokontalálkozót, amelyen talán ott lehetek. Szívből üdvözlök mindenkit, s nagyon jó érzés volt tudni, hogy lélekben velem voltak.
Charles Simonyi elmondta, az űrutazással hármas célja volt. Szerette volna előmozdítani a civil űrutazást, segíteni a fedélzeti kutatást és népszerűsíteni a tudományt, elsősorban a gyermekek körében. Felejthetetlen élmény volt – idézte fel a kéthetes űrutazás emlékeit – naponta 16 alkalommal látni a napfelkeltét és a napnyugtát, megcsodálni a Föld kék színét, érezni a súlytalanságot. Napjai ugyanúgy teltek, mint a Földön, azzal a különbséggel, hogy a mi időszámításunk szerint este kilenckor keltek és reggel hat órakor feküdtek le, ezért sohasem tudták, hogy milyen nap van. Ufóval nem találkozott, de az űrben számos olyan kis tárgyat – festék- és fémdarabot – látott, amelyek az űrhajóról váltak le. Honlapját 4 millióan látogatták meg, élményeiről könyvet ír. Kutatásainak eredményéről még nem tudott beszámolni, mert a kísérleteket csak később értékelik ki.
Az első magyar származású űrturista érdemeit Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke méltatta, s mint kifejtette, régi barátságuknak köszönhető, hogy náluk tartotta meg sajtótájékoztatóját. Az eseményen jelen volt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is, aki átadta Charles Simonyinak a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség jelvényét, amelyet csak azok kaphatnak meg, akik már jártak a világűrben.
A sajtótájékoztatót követően adták át a „Vöröskereszt és az űr" című rajzpályázat elismeréseit. A három kategória győzteseinek rajza megjárta a világűrt. A 6–8 évesek között Müller Viktória pécsi, a 8–10 éves korosztályban Nyihos Daniella tamási, míg a 10–12 évesek kategóriájában Bedő Annamária gyöngyösi tanuló rajza tetszett a legjobban a zsűrinek. Horváth Ferenc
Moszkvában, 13 évesen
Charles Simonyit 13 éves korában Magyarország Fiatal Asztronautájának választották, így lehetőséget kapott, hogy Moszkvában találkozzon az egyik első űrhajóssal, Pavel Popoviccsal. Tizenhét éves korában hagyta el az országot. Először Dániában dolgozott számítógép-programozóként. 1968-ban költözött az USA-ba, ahol mérnöki és matematikusi diplomát szerzett, majd a Stanford Egyetemen számítástechnikából doktorált. Ma már őt tartják a szoftverfejlesztés egyik úttörőjének. Szakképzett pilóta, repülhet sugárhajtású repülőgépekkel és helikopterrel is