Nehezen hihető, hogy egyszer eljön az idő, amikor mindenki lézerpisztollyal, no meg elektromos fegyverrel lövöldöz majd. Vagyis a hagyományos lőtérre - köztük a gyenesdiásira - évtizedek múltán is szükség lehetne.
Hasonlóképp fogalmazott a közelmúltbeli Falujárás alkalmával Keczeli Zoltán, aki a csodálatos környezetben fekvő, a BEFAG kezelésében lévő lőteret mutatta be. Kiderült, a hely rendkívül népszerű nemcsak a vadászok, de a hazai és külföldi turisták körében is. A felfedezés persze nem új keletű, a terület már a múlt század elején is folyamatosan fogadta és szolgálta a puskásokat.
- Egy rokonom a Festeticsek fegyvermestere volt, az ő leírásaiból, a családi elbeszélésekből tudom, hogy ez a hely már az 1900-as évek elején lőtérként üzemelt. Igaz nem a klasszikus értelemben vett formában működtették, hanem a vadászok a szükséges gyakorlás mellett pontosító lövéseket adtak le - utalt a történelmi múltra a lövészetvezető, aki felmenőjéhez hasonlóan elkötelezte magát a fegyverek mellett: futóvad lövészetben számos egyéb eredmény mellett Európa-bajnoki arany-, s világbajnoki ezüstérmet is szerzett. - Már akkoriban nagyon népszerű kedvtelés, szabadidős tevékenység, mondhatni úri passzió volt a koronglövészet, igaz, a módszer nagyon kezdetlegesen működött. A 20. század elején még nem korongra, hanem igazi galambokra lőttek. Már a felső tízezer tagjai is érezték, hogy a hobbi nagyon drága, ráadásul nehéz is volt beszerezni alkalmanként a megfelelő számú szárnyast. S nem kis probléma volt még a véres, szanaszéjjel heverő, esetenként haláltusájukban vergődő galambok látványa. E problémák miatt sürgősen alternatívát kellett keresniük. Először fatárcsát készítettek, a megoldás azonban csak részben bizonyult jónak, hiszen nehezen tudták megállapítani a találatok tényét. Ezután agyagból alakítottak ki korongot, annak viszont - súlya miatt - a röppályája nem lett jó. A mai megoldás csak jóval később született meg. A rideg anyagból gyártott korongnak - melyet múltja után nem ritkán ma is agyaggalambnak neveznek, s mely szép ívben repül - elég egyetlen sörét. Attól leválik belőle egy darab, vagyis a találat szemmel látható.
Amikorra azonban végre sikerült a megfelelő anyagból elkészíteni a korongot, addigra a sörétes patron árai emelkedtek meg. Olyannyira, hogy a gyenesdiási lőtéren - mely a hivatalos engedélyt 1962-ben kapta meg - jó ideig szünetelt is a koronglövészet. A pangásnak azonban gyorsan vége szakadt, ma újra népszerű a sportág, ahogy az összes többi lövészeti lehetőség.
- Az elmúlt 10-15 évben kezdődött a lőtér újabb fénykora, mi az igényekhez igazodva kezdtük meg a fejlesztéseket. Tavaly például kétmillió forintot fordítottunk rá - folytatta Keczeli Zoltán. - Egész évben nyitva tartunk, nincs nap, hogy ne érkeznének magyar és külföldi vadászok, akik rendszeresen gyakorolnak, így szinten tartva a lőkészségüket.
Emiatt kedvelte meg a gyenesdiási lőteret a Vas megyei Jánosházán lakó Végh Rezső is, aki kollégáival rendszeres vendége a létesítménynek.
- A területünkön igen kevés az apróvad, ezért fontos, hogy e téren valamiféle gyakorlási lehetőséghez jussunk - fogalmazott. - Három hónapja ismerősök révén bukkantunk rá a gyenesdiási lőtérre, s kéthetente jövünk. Nincs messze, s mindannyian nagyon megkedveltük e helyet. Kipróbáltunk már mindent, de a koronglövészet a kedvenc. Az egészben az a legjobb, hogy sok lehetőség áll a rendelkezésünkre, ráadásul mindenben segítenek, szakmai tanácsokat kapunk.
- A lényeg, a lőterünk rendelkezik azzal a fontos tulajdonsággal, hogy egy időben nagyon sok vadász - kezdőtől a profiig - gyakorolhat. Nem hiába, hogy a létesítményünk évtizedek óta a Zala Megyei Vadászkamara kijelölt bázisaként működik - szólt ismét Keczeli Zoltán. - Ma már nem is lőtérnek, hanem lőcentrumnak nevezzük, azért is, mert mindenkit tudunk fogadni. Aki életében először fog fegyvert a kezébe, annak is tudunk lehetőséget biztosítani, de természetesen a nagy gyakorlattal rendelkezők számára is kínálunk erőpróbát. A sörétes puskára például azt mondjuk: ma edzünk, holnap vadászunk, holnapután versenyezünk vele . Ide járnak azok a cégek, szervezetek is, melyek dolgozói önvédelmi fegyverrel rendelkeznek. Nekik törvény által előírt kötelezettségük, hogy a pisztolyaikat évente legalább egy alkalommal kipróbálják.
A szakmai mellett az elmúlt esztendőkben másik irányt is vett a lőtér, mely belekapott a turisztikába. A dolgot egyáltalán nem kellett erőltetni.
- Tudjuk és látjuk, külföldön a fegyveres kultúra sokkal nagyobb léptékű, mint hazánkban. Tény, hogy nem olcsó sportról van szó, mégis egyre népszerűbb hazánkban is. S érdekes, mert mindenki más miatt fog fegyvert. Vannak, akik a remekműveket gyűjtik. Valóban csodálatosan kidolgozott darabokat lehet kapni, érdekes, hogy még mindig tudják fejleszteni, finomítani az egyes szerkezeteket, melyekben évszázados tapasztalatok rejtőznek. Aztán akadnak, akik magát a lövést szeretik, a pillanatot, amikor a lövedék a céltáblába fúródik. Köztük is vannak, akik precízkedni szeretnek, csak akkor elégedettek, ha a tízest találják el. Egy biztos: a lövészetre kereslet van, nekünk pontosan emiatt kell fejlesztenünk, mégpedig folyamatosan. Mára eljutottunk oda, hogy a lőtér jó része fedett, vagyis nem kell esőnapokat beterveznünk, a lehetőséget megszakítások nélkül biztosítani tudjuk, az egyénileg érkezőknek és csapatoknak egyaránt. S ha már a lehetőségeknél tartunk, elmondhatom, hogy a légpuskától a golyós fegyverig mindent ki tudnak próbálni, meg tudnak tanulni az ide érkezők. Az álló, mozgó, illetve bukó célok komolyak, a figurákon (köztük például nyúl és róka alakokon) a találatok helyét is pontosan meg tudják nézni a fegyveresek. Amúgy igyekszünk, hogy a környezetünket a zajjal ne terheljük, ezért reggel kilenc és este hat után nincs lövészet, a terület elcsendesedik. Illetve a légpuskások ekkor is dolgoznak, lövik, lövik és lövik egyfolytában a bukó célokat.
A gyakorlásra nem csak a vadászoknak van szükségük, a BEFAG Keszthelyi Erdész- Lövészklub sportolói ugyanúgy rendszeresen töltenek és lőnek. A lőtéren készülnek ugyanis a különböző - köztük rangos európai- és világversenyekre.
- Négy éve köteleztem el magam a lövészettel, ami igen sokrétű sportág. Légfegyverrel kezdtem, mozgócélra lőttem, következett a kiskaliberű golyós, most pedig már sörétessel agyaggalambra lövök - adott számot a kezdetekről a tizennégy esztendős Borsos Bence, hozzáfűzve: a gyenesdiási lőteret azért szereti, mert minden számban egy helyen kipróbálhatja, illetve csiszolhatja tudását. - Ilyenkor, nyáron, szinte nincs nap, hogy ki ne jönnék lőni. Imádom e sportot, ami nagyfokú önuralmat, koncentrálóképességet kíván. Kell hozzá jócskán akaraterő is, melynek segítségével át lehet hidalni a kudarcokat. Amikor ugyanis az ember elér egy bizonyos szintet, onnan már nehezebb az előrejutás. Az akaraterő és a rendszeres edzés azonban sokat segít.
Megerősítette mindezt Keczeli Zoltán is, aki a klub edzőjeként tevékenykedik. Úgy fogalmazott, a minőségi sporthoz szükséges a jó adottságokkal bíró lőtér is.
- A minőségi sport, a szabadidős célok, s a kiegészítő tevékenységek miatt nap mint nap szeretnénk fejleszteni a lőteret. Sámel József