Kislány korában volt először egyedül az erdőben. Amíg vadász apja hazament egy kocsiért, Rozina odabújt a lelőtt szarvashoz, hogy ne féljen. Az időközben szenvedélyes vadásszá vált egykori kislány azóta nappalok és éjszakák százait töltötte az erdő sűrűjében, de az a hajnal felejthetetlen maradt számára.
- Édesapám ejtette el a szarvast, ami akkora volt, hogy nem tudtuk betenni a Wartburgba. Kellene egy nagyobb szállítóeszköz, mondta, majd megkérdezte, hogy őrködnék-e mellette addig, amíg elmegy segítségért. Kicsit féltem, odabújtam hát a vadhoz. Tele is lettem szarvasléggyel, úgy beletapadtak a bőrömbe, hogy ki kellett csipkedni őket. Kerekné Fábri Eufrozinának gyermekként nem ez volt az első erdei élménye. Az Egerbocson vadászmester édesapja, Fábri József már óvodás korában magával vitte, volt úgy, hogy kukoricaszáron aludtak a szabad ég alatt. Amikor nagyobb lett, egyedül is nekivágott a környéknek, mert - mint mondja - utánozhatatlan érzés testközelből meglesni a vadat, gyönyörködni az évszakonként más és más arcát mutató természetben. Édesanyja aggódott is eleget miatta, aztán megszokta, hogy lánya hol pókot, hol csirkét, hol pedig egy kis őzikét pátyolgatott az udvarban. - Ebbe születtem bele. Már a dédapám is vadászott, anyai nagyapám, Szecskó Miklós szintén puskás ember volt. Amikor a nyomdokukba léptem, kalapot, ruhát, mellényt kaptam tőle. Meg egy "kályhacsőnek" hívott öreg, Monte Carlo gyártmányú sörétes fegyvert, amiről tudni kell, hogy lövéskor jó nagyot üt. Rozina erről tízéves korában győződött meg először. Ha nem az apja ölében ült volna, hanyatt is vágódott volna a ravasz meghúzása után. Ma a nagyapjától örökölt mellett két másik vadászfegyvere is van. Egy FÉG gyártmányú 7.62-es kaliberű golyós ismétlő, meg egy orosz IZS gyártmányú 30-06-os kaliberű. - Ez a kedvencem, pontos és erős lövésű puska. Amikor vettük, a fegyvermester azt kérdezte apámtól, hogy hány kilós a gyerek. Ha 65 alatt van, akkor nem ajánlják, mert a földbe veri a lányt... Most sem vagyok annyi, de rendszeresen lövök vele. Amíg nem tudtam jól befogni a tusát, úgy megütött, hogy feldagadt az orrnyergem. De Rozinát ez sem tarthatta vissza. Tíz éve letette a vadászvizsgát, akkoriban bérkilövő volt, majd az Aranyos és Vidéke Vadásztársaság tagja lett. Első vaddisznóját 1977 augusztusában ejtette el a Villó-hegy lábánál. Csendben ült a lesen, s a holdfényben meglátta, hogy előcsörtetnek a bozótosból. - Kinéztem azt, amelyik a legjobban állt, a blattjára céloztam és lőttem. Helyben összerogyott - meséli. Néhány perc múlva odamentek a többiek. A jó szemű, biztos kezű lányt ráfektették a disznóra, majd Berecz Alfonz levágott egy vaskos vesszőt, s a régi rigmust kántálva egymás után rávertek a fenekére. Vadásszá avatták. - Emlékszem, míg a többiek tessék-lássék meglegyintettek, büszke apám jókorát suhintott rám. Rozina azóta számos őzet, szarvasünőt, rókát, fácánt, szalonkát, vadkacsát, szajkót, vadlibát ejtett el, féltve őrzött trófeái közül talán csak egy tekintélyes gímszarvas hiányzik. Némelyik vadászatát azonban nem éppen veszélytelen kalandként élte meg. - Az egyik alkalommal, a hajtóvadászat vége felé, amikor a hajtósor már szétszakadozott, váratlanul egy menekülő koca vette felém az irányt, s nekem fordult. Ijedtemben, mivel puska nem volt nálam, elkaptam két faágat, s azon lógtam, miközben a fujtató állat átdübörgött a lábaim között. Egy nyári lesvadászaton pedig az történt, hogy nem vártam kellő ideig, túl korán közelítettem meg a lelőtt süldőt. Felém mozdult, csattogtatta a fogát, meg akart támadni, de annyi ereje már nem volt, hogy kárt tegyen bennem. Azóta viszont óvatosabb vagyok. A harmincas éveiben járó nő felnémeti otthonát ellepik a vadászattal kapcsolatos fotók, tárgyak, könyvek. Ezek egyike az a becses zergetoll, amit egy idős erdésztől kapott örök megőrzésre. A vitrinből előkerül az a záró szakdolgozat is, amit - a tapasztalt egri vadásztárs, trófeabíráló Kalo László inspirációjára - az Eszterházy Károly Főiskolán írt, s aminek a témája a muflon volt. Jelenleg az egri Kossuth Zsuzsa gimnázium tanáraként biológiát és földrajzot tanít, de miután a debreceni egyetemen vadbiológiával, nagyfajok ökológiájával is foglalkozott, szaktáborokban igyekszik elmélyíteni a fiatalok természeti ismereteit. - A családomat már megfertőztem - vallja be. - A férjem bekerült a vadásztársaságba, az első osztályba készülő Bence fiunk is hamar megbarátkozott ezzel a világgal, nagyon érdeklik a szabadban élő állatok. Így, ha az időnk engedi, beülünk a terepjáró Lada Nivába, magunk mellé vesszük a kutyákat - Jerry III-at, Botondot és Pannit -, aztán irány az erdő. Szilvás István
Az afrikai szafari egyelőre csak álom maradt. A debreceni egyetem elvégzése után, 2002-ben a fiatal vadásznő megpályázott egy parkőri állást Tanzániában. Az illetékesek mind az angol nyelvtudását, mind a fegyverhasználati és vadbiológiai ismereteit megfelelőnek találták. Az utazást csupán az hiúsította meg, hogy Bence fia még túl kicsi volt a szükséges védőoltásokhoz. Rozina azonban még nem mondott le nagy álmáról, az értékes trófeákat jelentő afrikai szafariról.