A gondatlan gyújtogatás is súlyos bűncselekmény
A tüzek okának kiderítése esetenként csaknem megoldhatatlan feladat, és különösen igaz ez akkor, amikor a mezőn vagy egy erdőben lobbannak fel a lángok. Ha van tettes, akkor is felelnie kell a rongálásért, ha csupán gondatlanságról van szó. De nemigen van tettes.
Az erdőtüzek okait gyakran a szakemberek sem ismerik, és előfordul, hogy a jelentés végül csupán feltételezéseket tartalmaz. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kérdésünkre azt hangsúlyozta: amikor a lángok szinte minden értékelhető anyagmaradványt elpusztítanak, a tűzvizsgálók is legfeljebb találgathatnak. Ha pedig minden más lehetőséget kizárnak, magyarázatként marad az eldobott cigarettacsikk.
A szemét, a gaz vagy a tarló égetése miatt pusztít a leggyakrabban tűz a mezőgazdasági területeken. Előfordult már száraz és forró nyarakon, hogy 15 ezer ilyen esetet regisztráltak, egy-egy "hagyományos" évben inkább csak úgy tízezret. Az erdőtüzek száma általában néhány száz körül alakul. Ezek viszont esetenként több százmilliós kárt okoznak.
A tűzvizsgálók számára vannak félreérthetetlen jelek: egy eldobott benzineskanna, egy jellegzetes szagú flakon vagy az, ha egyszerre több helyütt lobbannak föl a lángok, egyértelműen gyújtogatásra utal, ám a szándékosság kivételes esetnek számít. Néhány esetben persze előfordul, hogy valaki bosszúból gyújtja fel a lábon álló termést vagy a szomszéd erdejét. Ám a tűzoltók ezzel kapcsolatban is sokszor csak találgathatnak, mert a szabadtéri tüzek többségének nincs "gazdája". Ez akkor is igaz, amikor egyértelműen kiderül, hogy szabálytalan tűzrakás, értékes színesfémeket tartalmazó kábelek szigetelésének leégetése vagy a tarló szándékos felgyújtása okozta a bajt.
Laboratóriumi vizsgálatokkal sok minden kideríthető, mert a maradványok elemzésével megállapítható, hogy használtak-e valamilyen robbanóanyagot vagy szénhidrogén-származékot, s kimutathatók az erdőktől idegen anyagok, például műanyagok és textilszármazékok. Ám, ha hektárnyi területek borulnak lángba, igen nehéz eldönteni, hogy honnan érdemes egyáltalán mintát venni. Így marad a kizárásos módszer: ha a tűz feltételezett fészke közelében nem bukkannak tűzrakó helyre, és nem találnak a lángok okát magyarázó más jelet sem, végső "megoldásként" marad az eldobott cigarettacsikk.
Korántsem fikció ugyanis, hogy a felelőtlenül eldobott csikk igen nagy bajt okozhat: száraz és kissé szeles időben a parázstól az avar vagy az aljnövényzet könnyen lángra kaphat. Valószínűleg ez történt vasárnap az M5-ös autópálya mellett is, míg Újpalotán, szintén vasárnap, úgy tűnik, az erdőben lakó hajléktalanok gyújthattak szabálytalanul tüzet.
A büntető törvénykönyv a gyújtogatást ugyan nem ismeri, ám az is súlyos büntetésre számíthat, aki gondatlanságból okoz tüzet. Ha a tettes előkerül, rongálás miatt kell felelnie, és ha nagy a kár, akár börtönbe is kerülhet. Ha pedig emberi élet is veszélybe kerül, az elkövetőnek közveszélyokozás miatt kell felelnie; halálos sérülés esetén legalább két év a börtönbüntetés. Ilyen ügyekben azonban csak elvétve indul eljárás.
A pirománia a viselkedési addikciók egyik sajátos esete. A kényszeres gyújtogatónak - a más függőségben szenvedő betegekhez hasonlóan - egy többé-kevésbé hasonló viselkedésmintát kell követnie. Ha ebben akadályozza valami, egyre fokozódó feszültség gyötri, és mind ellenállhatatlanabb késztetést érez arra, hogy a számára kielégülést jelentő lángokban gyönyörködjék. Egy öngyújtó vagy egy kisebb tábortűz azonban kevés a megnyugváshoz; miként a többi szenvedélybeteg, a piromániás sem ismer mértéket: égjen az erdő! Kétségkívül betegségről van szó, de büntetőjogi értelemben a kényszeres gyújtogatás nem enyhítő körülmény. Az ilyen kórban szenvedő ember ugyanis pontosan tudja, hogy tiltott dolgot művel, és - amennyiben más tüneteket nem mutat - képes tette következményeinek felmérésé-re is. Lencsés Károly