2007. szeptember 3.
A görög tűzoltó nem ideges ember. Ha úgy hozza a helyzet, akár fél napig elücsörög az égő erdő mellett, várva, hogy a lángokat kihajtsa a szél az út mellé. Így országrészek égnek el állami felügyelet mellett. A települések határában földgyaluval meghúzott védősáncot azonban az utolsó csepp vízig védik. Akár az életük árán is.
Don't be hero - ne hősködjenek, figyelmeztet mélyen a szemünkbe nézve a fekete ruhás rendőr, mielőtt megnyitja az erdőtűz miatt lezárt területre vezető utat előttünk. Ugyanő korábban kétszer is visszafordította autónkat Kato Kotilio határában, harmadjára azonban - egy helybeli tanácsára - csak azzal próbálkoztunk, hogy konkrét úti célunk van, a helyiségnév említése pedig afféle varázsszónak bizonyult. A következő három napot így a peloponésszoszi területek központjában, a hegyek közé szorult aprócska településeket fenyegető tűz közvetlen közelében töltöttük. Volt, amikor ruhánkat átégették a szél által hajtott parázsdarabok, máshol a repülőgépről a tűzre "dobott" vízbomba áztatta öltözékünket, melyet hihetetlen módon átitatott a mindent elborító füst.
A harmadik nap végére kezdett valami elképzelésünk lenni arról, hogyan történhet meg az, hogy tíz nappal az erdőtüzek fellobbanása után még mindig megyényi területeken ég a tűz, és a Görögországot borító zöldterület egyre nagyobb hányada válik feketévé és hamuszürkévé. A kiszáradt növényzetben a lángok hihetetlenül gyorsan terjednek. Ha feltámad a szél, percek alatt több száz méteres sávokat képes felfalni a tűz. Az égést az országutak vonalánál és az erdők szélén lehet megállítani, a fák közötti oltás eleve reménytelen.
A lángok elleni küzdelem eszköztára meglehetősen széles: a nyers zöld ágakkal kezdődik, amelyekkel az út szélén felizzó aljnövényzetet csapkodják. A beavatkozás fontos eszköze a földgyalu, amit teherautókkal szállítanak a helyszínre. A lánctalpas munkagépek fákat döntenek ki, széles, lecsupaszított sávokkal jelölik ki a tűzterjedés határvonalát, ha szükséges, földből még gátat is építenek a lángok megállítására. A gépek azonban lassúak, időt és helyet kell adni ahhoz, hogy kellően széles védősávot alakítsanak ki, ezért ez azt is jelenti, hogy a tűznek átengedett terület nagyságát nem négyzetméterben, hanem legalábbis hegyoldalban számolják.
Az oltáshoz használatos felszerelések a magyar tűzoltófecskendőn edzett szemnek első pillantásra meglehetősen karcsúnak tűnnek, a hegyvidéken ugyanis többnyire nyitott személygépkocsikra, terepjárókra szerelt négyszáz literes tartályokban szállítják a vizet, melyet egy pici szivattyú pumpál át hihetetlenül vékony csövön. A nyomásra és a víz mennyiségére is jellemző, hogy láttunk olyan tűzoltót, aki a cső végének felét befogta az ujjával, hogy messzebbre érjen a sugár. A személyi felszerelések között megemlítendő a húsz liter vízzel töltött tűzoltómellény a zsebre rakható mini spriccelővel, és az autósüzletekben használható mini tűzoltópalack. Még az általunk megszokott, tehát teherautó-alvázra épített tűzoltóautók is meglepően vékony tömlőket hordoznak, nem túl erős vízsugarakkal. Az oltás leghatékonyabb módját a repülőgépek jelentik, amelyektől rádión kérnek segítséget a földön dolgozó egységek. A narancssárga gépek napkeltétől napnyugtáig fent úsznak az égen, ha szükséges, akár hetesével, nyolcasával hordják a tengervizet az égő területre. A célpont fölött mélyre ereszkednek, szinte a fák koronáját súrolva közelítik meg a helyszínt, amit több ezer liter vízzel árasztanak el. Ez a fajta oltás látványos és hatásos, de csupán egy szűk sávban szünteti meg az égést. Hátránya még az is, hogy csak repülésre alkalmas időben alkalmazható, néha pedig az égő hegyoldal füstje nappal is szürkületbe borítja az egész tájat.
A tüzek első napjaiban szörnyű tragédiák történtek. Makisztosz és Artemida katasztrófáját egy közlekedési baleset okozta, a két települést részben evakuálták, az utolsó emberek egy tűzoltóautó mögött hagyták volna el a települést. A meredek szerpentin egyik kanyarjában a tűzoltóautó kisodródott és felborult, elzárta az utat. Több jármű már nem tudott lejönni. Makisztoszban heten, Artemidában húszan veszítették életüket. A három tűzoltó gyalogosan próbált menekülni, talán harminc méterre jutottak a felborult járműtől. A helyet, ahol meghaltak, mécsesek jelzik. Az egyik gyertya előtt egy szénné égett egyenruha darabkái, a másiknál egy megolvadt cipőtalp mutatja a helyszínt. A teljesen kiégett, utóbb a fák közé csúszott tűzoltóautó zarándokhellyé vált, amit százak, ezrek kerestek fel.
Elszenesedett hegyek, csupasz, fekete fák mindenfelé. Az erdő halott. Egyetlen madár nem csiripel, egyetlen rovar nem repül. A halott erdőn át kísérteties, haldokló településekre érkezünk. Makisztosz 57 háza közül 35 teljesen kiégett, ezt az információt az első épület tulajdonosa, Dimopulo Ioanna osztja meg velünk, miközben az előző nap 350 eurórért vásárolt benzinmotoros áramfejlesztő segítségével szülei egy nagynyomású mosóval próbálják a tető nélkül maradt kormos falakat letisztítani. Az aszszony azt mondja: segélyre, támogatásra nem sok reményük van, az állami közigazgatásnak kevés a pénze. Az utcákban katonák sátraznak, őrzik a megmaradt épületeket, kiégett autókat. Nem tudni, milyen élet vár itt a túlélőkre, ha egyszer új tető kerül is a kiégett falakra, ezek között a házak között már biztosan nem találják meg egykor volt otthonukat. Van valami a levegőben, ami minden füstnél erősebben fojtogat. Szabályszerűen elmenekülünk a haldokló településről.
A kisebb falvakat sokszor csak két tűzoltó védi egyetlen járművel, néhány elszánt lakos segítségével. Lapáttal, zöld ágakkal, egyetlen cérnavékony vízsugárral. Ha a lakóépületek felé fordul a tűz, jön az erősítés, küldik a fecskendőket, a repülőket. Ha emberélet nincs veszélyben, a helyiek maguk birkóznak a lángokkal, ezt láttuk Kurunyosz határában, ahol a hegytetőre épült kápolnát próbálták megóvni a minden irányból közelítő lángoktól. Ötórai hiábavaló küzdelem után, amikor a víz is kifogyott, az oltást vezető tűzoltó arcát a tenyerébe temetve zokogott. A kápolna egyébként túlélte, csak a környéke feketedett el.
Kotilio határában az egyik tűzoltótól azt kérdezzük, mikor fejezik már be az oltást, szaknyelven mondva, mikor "feketítik le" a tüzet? Azt mondta, ez az égiektől függ, ezt a tüzet ugyanis már csak egy hatalmas eső fogja teljesen eloltani. Romhányi Tamás Kurucz Árpád
