Az osztrák fővárosban a múlt héten lezajlott éghajlat-változási tanácskozás előtt Yvo de Boer, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) éghajlatügyi fő illetékese Neil Armstrong amerikai űrhajós híressé vált mondásával - kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek - akarta érzékeltetni a bécsi eszmecsere jelentőségét. Bár a fő kérdésekben kirajzolódott az egyetértés, azért azt az aprócska lépést nem sikerült megtenni A szakértők szerint van még idő 2012-ig, amikor lejárnak a korábbi kötelezettségek. Az indonéziai Bali szigetén ez év végén tartandó legfelső szintű kormányközi konferenciáig azonban megindult a visszaszámlálás.
Igencsak elbizonytalanította az elmúlt egy év időjárása még azokat is, akik amúgy tántoríthatatlanul nem hisznek az éghajlatváltozásban. „Ez olyasmi, mint a madárinfluenza, amellyel jó nagy médiaricsajt keltve riogatnak bennünket" - mondogatták egyesek. Aztán jött az inkább tavasznak tűnő tél, majd a százéves rekordhőmérsékletet döntő nyár, megtűzdelve igen heves viharokkal. Tény, hogy a földfelszín 14 fokos átlaghőmérséklete az utóbbi negyed században a meteorológusok mérései szerint 0,7-0,8 Celsius-fokkal nőtt meg. Mindig is voltak éghajlatváltozások, mondják a kétkedők, és igazukat szemléltetendő azt a közelmúltbeli kísérletet hozzák fel, amikor Grönlandon egy jégtáblából vettek mintát az éghajlatváltozás jeleit kutatva. Az elmúlt százezer évben 25 ezer kisebb-nagyobb hőmérséklet-ingadozást sikerült a tudósoknak kimutatniuk. Hogyan bízhatnánk meg a „szakértők" 50 és 100 éves előrejelzéseiben, amikor egy hétre előre sem tudnak biztos időjárás-jelentést összehozni? Vajon mivel indokolják a kutatók a X-XIII. században a korábbihoz képest megemelkedett hőmérsékletet, amelyet azonnal a „kis jégkorszak" követett?
- Másról van szó - mondja Faragó Tibor, a környezetvédelmi minisztérium stratégiai főosztályának vezetője, aki több mint tizenöt éve vesz részt klímatanácskozásokon. Ott volt az 1992-es riói csúcson, Kiotóban pedig a magyar küldöttség szakmai főtárgyalója, a jegyzőkönyv szövegének egyik megalkotója volt, és a múlt héten Bécsben is részt vett a tárgyalásokon. - A Föld éghajlata mindig is változott, akkor is, amikor ember még nem élt rajta. A földtörténeti időszak során a jelenlegi helyzetnél sokkal szélsőségesebb változások is voltak. Az emberiség történetében is akadtak jelentős éghajlati ingadozások, például a kis jégkorszak, amikor igencsak zimankós volt az idő Európában. Ezek a változások azonban mind természeti okokra vezethetők vissza. A mostani klímaváltozást, amely kivételes hatással van a Föld környezeti állapotára, a tudósok jelentős mértékben az emberi beavatkozásnak tulajdonítják. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy emberi tevékenység is áll e folyamat mögött. Az ipari forradalom korszakáig vezethetjük vissza e hatásokat, amikortól energiahordozóként mind nagyobb mértékben kezdték használni a szenet, majd egy idő múltán a kőolajat, a földgázt. Teljesen mindegy, hogy robbanómotorból vagy széntüzelésű erőműből származik, egyre több szén-dioxid kerül a légkörbe.
Tudták, hogy ha valaki az amerikai hadseregben is használt, nem éppen takarékos üzemmódjáról ismert Hummer terepjáróval jár, az kevésbé szennyezi a levegőt, mint egy húsevő ember? Pedig ez az igazság, ugyanis a metán, az üvegházhatásért felelős gáz egyrészt a kérődző állatokból kerül a levegőbe. Tehát a „húsevők" igényeinek kielégítésére nagy számban tartott tehéncsordákért maguk a „húsevők" a felelősek - így az okfejtés. Ennél vadabb megállapítások is elhangoznak a környezetvédelmi vitákon. Például ha valaki testedzésként fut, akkor felfokozott energia bevitelével jobban szennyezi környezetét, mint ha valaki gépkocsin teszi meg ugyanazt a távolságot. Egyes népeknek le kellene mondaniuk a rizs szeretetéről, ugyanis a rizsföldeken a víz alatti termesztéskor is jelentős mennyiségű metán keletkezik.
De van más gond is, amely Faragó Tibor szerint ugyancsak hozzájárul e problémához. Az emberiség őrületes sebességgel számolja fel a trópusi őserdőket, nemcsak az Amazonas környékén, hanem szinte az egész világon. Ha fölégetik az erdőket, akkor azzal többlet-szén-dioxid keletkezik. Ha kivágják a fákat, akkor az élővilágnak egy olyan része tűnik el, amelyben a gyökérzet, a lombozat, a fák teste karbont tartalmaz, ezeket a tudomány „nyelőnek", széntározónak tekinti. Ha az erdőket jelentősen csökkentjük, akkor a levegőből kevesebb szén-dioxid tud kivonódni. Egyfelől több szén-dioxidot bocsátunk ki, másfelől elkezdjük csökkenteni a mechanizmust, amely által kikerülhetne a levegőből. Több mint harmadával több széndioxid van a levegőben, mint az ipari forradalom idején. Az üvegházhatást okozó gázok nagy része sokáig van a légkörben, lassan bomlik le. Egy szén-dioxidmolekula átlagosan száz-százötven évig tartózkodik a légkörben, tehát a többlet egy része nem tegnap keletkezett. Ha holnap abbahagynánk a többletkibocsátást, holnapután még nem szűnne meg a probléma.
A tudósok már nagyon régóta ismerik az üvegházhatást és ennek következményeit a Föld éghajlatára. Annak is hosszabb ideje tudatában vannak, hogy az emberi tevékenység miatt keletkező szén-dioxid-kibocsátás erősítheti ezt a hatást, és ennek lehetséges következményeivel az elmúlt húsz évben már a politikai döntéshozók is foglalkoznak. Kiforrott az az álláspont is, hogy e globális folyamat elleni cselekvés összehangolására az ENSZ keretei lennének a legalkalmasabbak.
- Az 1980-as évtized végére megszületett az elhatározás, hogy nemzetközi megállapodásra lenne szükség - mondja Faragó Tibor, aki azt sem rejti véka alá,
hogy a tudósok az éghajlatváltozásnak nem minden részletét ismerik, hiszen a földi környezet átfogó modellezésére van szükség. 1992-re megszületett a riói egyezmény, teljes nevén az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye, amelynek jelenleg százkilencvenegy ország az aláírója, s e megállapodásnak az Egyesült Államok is részese. Hangsúlyozni kell, hogy keretegyezményről van szó, amely általánosságban foglalkozik a problémakörrel és a teendőkkel. Ennek alapján az államok nemzeti programokat alakítanak ki, további kutatásokat irányoznak elő, s a fejlett államok korlátozzák a kibocsátásaikat.
A riói egyezmény elsődlegesen a fejlett országok felelősségét állapítja meg, amelyek az elmúlt száz-százötven évben többek között a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával teremtettek kiemelkedő életszínvonalat polgáraiknak. Épp ezért ők az elsők a sorban, amelyeknek vissza kell fogniuk a kibocsátásokat. Vannak rá eszközeik, hogy olyan technológiákat alkalmazzanak, amelyekkel kibocsátásuk nem fog tovább növekedni, illetve amelyekkel csökkenteni tudják e veszélyes környezeti terhelést. Az elmúlt néhány évtizedben azonban a fejlődő országok egy részének körében is látványos gazdasági fejlődés ment végbe, s gyorsan növekednek károsanyag-kibocsátásaik.
- Az kétségtelen, hogy már ma rendelkezünk olyan technológiával, amely jelentősen csökkenthetné vagy akár véglegesen megszüntethetné a káros anyagok kibocsátását - ismerte el Bécsben Bili Kyte, egy nyugati energiavállalat klímaváltozási tanácsadója. - Sokan a technológiától várják a csodát, hogy majd az képes lesz az éghajlatváltozás megállítására. Amíg nincs meg az akarat és nem kevésbé az erre szánt pénz, addig hiába minden várakozás.
Az egyik ellenérv a „tiszta technológiák" alkalmazásával szemben épp az, hogy sokkal többe kerülnek a hagyományosnál, sokkal hosszabb távon térülnek meg.
- A fejlett országok rendelkeznek ezekkel a technológiákkal, bár jelenleg csak elvétve használják őket - mondta Bili Kyte. - Bízom benne, hogy gyorsan eljön az idő, amikor a tisztább és hatékonyabb technológiák piacképesekké válnak.
Bécsben halhattunk konkrét számokat is Yvo de Boertól, a holland karrierdiplomatától, akit tavaly év végén nevezett ki Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár a világszervezet klímaváltozással foglalkozó titkárságának élére. Szakértők véleményére hivatkozott De Boer, aki szerint 2030-ig évente 150 milliárd euró (mintegy 210 milliárd dollár) befektetésére lenne szükség ahhoz, hogy a Föld károsanyag-kibocsátását a jelenlegi szinten tartsuk. Ez első hallásra óriási pénz, ám ha azt is hozzáfűzzük, hogy ez csupán a világ össztermelésének 0,3-0,5 százaléka, rögtön barátságosabban hangzik a számadat. Ha ma nem áldozunk az úgynevezett tiszta energia előállítására (az összeg 47 százaléka ezt szolgálná), akkor a jövőben kell majd többszörösen megfizetni az árát. A világ egy esztendőben fegyverekre elszórt pénzösszegének hatoda elég lenne arra, hogy kézben tartsuk az éghajlatváltozást. Maradna azért még gyilkos eszközökre is.
És még egy kérdés, amelyet ugyancsak áttekintettek Bécsben: honnan folyna be a kasszába ez a töméntelen pénz? Az illetékesek nem is tagadják, hogy a magánvállalkozásoknak igen nagy szerepet szánnak ebben. Különösen Amerikában a bankok, nemzetközi pénzintézetek, üzemek csak egy egyértelmű jelre várnak, hogy még a jelenlegi szintnél is jobban megindítsák a befektetési hullámot. Talán a XXI. században a tiszta technológia diadalt arat?
Mindenesetre az általános veszély nagyságát felismerve 1997-ben megszületett a kiotói jegyzőkönyv, amely 2005-ben lépett hatályba, és a korábbinál sokkal konkrétabb kötelezettségeket határoz meg: a mostani évtized végére a fejlett országoknak öt százalékkal csökkenteniük kell a károsanyag-kibocsátást. Az Egyesült Államok és Ausztrália nem csatlakozott ehhez a jegyzőkönyvhöz, amelyet több mint 170 ország fogadott el. Érdekesség, hogy megfigyelőként Washington is részt vesz a kiotói jegyzőkönyvet elfogadó országok tanácskozásán. Az éghajlatváltozás kordában tartása Amerika nélkül azonban nem vagy csak igen nehezen megy. Az Egyesült Államok jelenleg a világ első számú szén-dioxid-kibocsátója, tehát nem kevés probléma okozója, ám a klímaváltozás elleni harcban szükség lenne nagyhatalmi tekintélyére és óriási gazdasági kapacitására egy valóban világméretű szemléletváltáshoz.
Most mintha elérkezni látszana a pillanat. Igaz, nem az ENSZ keretében, de George W. Bush amerikai elnök e hónap végére meghívta a legnagyobb légkörszennyező államokat, államcsoportokat - mintegy tizenöt lesz jelen Washingtonban -, mégpedig abból a célból, hogy állapodjanak meg a károsanyag-kibocsátás csökkentésében. Bécsben, az ENSZ szervezésében lezajlott tanácskozáson érződött, hogy mindenki vigyázott, nehogy egyetlen rossz szót is ki merjen mondani az amerikai ötletről. Pedig akár jogos bírálat is érhette volna az amerikai kezdeményezést, amely, olybá tűnik, épp a világszervezet elől akarja elorozni a dicsőséget a Fehér Ház gyors véleményváltoztatásával, amely eddig tagadta az emberi felelősséget a klímaváltozásban.
Ám az Egyesült Államok korántsem egységes a klímaváltozás megítélésében. A szövetségi államok majd felében készítik vagy már el is fogadták a sokkal szigorúbb károsanyag-kibocsátást szabályozó törvényeket, mint amilyeneket ez idáig a föld más országaiban hoztak meg. Hartan Watson, a bécsi amerikai küldöttség vezetője hívta fel erre a figyelmet. A diplomata sajtóértekezletén azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a washingtoni találkozóval szeretné gyorsítani a megegyezés lehetőségét, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb szennyezők között a megállapodás 2009 előtt -tehát még Bush elnöksége idején - megszülessen.
Az Európai Unió, amely képviselteti magát a washingtoni megbeszélésen, 2020-ra egyoldalúan legalább 20 százalékos csökkentést vállal, feltételesen kész a 30 százalékra is, ha arra mások is szándékot mutatnak. Angéla Merkel német kancellár 2050-re 50 százalékkal akarja csökkenteni globálisan a károsanyag-kibocsátást. Az unió. szeretne egy, az egész földre érvényes megállapodást, ám a fejlett országok közül is csak kevesen zárkóznak fel mellé. A megfigyelők szerint nemhogy az 50 százalékos csökkentés, de jó pár nyugat-európai országnak még a kiotói jegyzőkönyv határértékeinek teljesítése is gondot okozhat. A 27-eknek belátható időn belül meg kell egyezniük egymással arról, hogy milyen arányban vesznek részt az adott államok a 20 százalékos felajánlásban. Ha az unió ezt meg tudja oldani, tovább erősödik a nemzetközi porondon a szavahihetősége is, hiszen ahhoz tartja magát, amit egyszer kimondott.
- A fejlődő országok felismerték, hogy csatlakozva a kiotói jegyzőkönyvhöz technológiai, pénzügyi, adaptációs támogatásokra számíthatnak - jelentette ki Faragó Tibor. - Különösen Ázsia és Latin-Amerika egyes országaiban hihetetlenül gyorsan fejlődik a gazdaság, amivel együtt jár az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése. Ám az egy főre jutó kibocsátás ezekben az országokban nem magasabb, mint a nagyon fejlett országok hasonló aránya. A fejlődők Bécsben is tántoríthatatlanul annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a fejlettek azok, amelyeknek lépniük kell. Gyakorlatilag igazuk van: mintegy 40 állam bocsátja ki a káros anyag 80 százalékát, de ebbe már bele kell értenünk Kínát, Indiát, Brazíliát is. A fejlődő országok állításuk szerint sokat tesznek azért, hogy hatékonyabbak legyenek, korszerű technológiát alkalmazzanak, de fejlődésre van szükségük, épp ezért nem vallanak semmilyen pluszkötelezettséget, mint azt tükrözik a kínai és indiai felszólalások is.
A tárgyaló delegációknak egy etikai kérdéssel meg kell birkózniuk, ez pedig az egyenlő elbánás elve: egy fejlődő ország állampolgárának is joga van ugyanolyan anyagi jóléthez, mint a fejlett országok lakóinak. Erről is szól a most kidolgozandó megállapodás, nem csak a kibocsátásról. Valamint szól a világ energia jövőjéről, hogy szabad-e továbbmenni a mostani úton, hisz a világ energiafelhasználásának nagy része továbbra is fosszilis energiahordozókon alapul. Világítani, fűteni, hűteni mindenki akar. Ez a téma minden olyan ellentétet fölvet, amely a fejlődő és a fejlett világ között feszül.
Például hajlandók vagyunk-e segítő kezet nyújtani azon kicsiny szigetországoknak, ahol ha bekövetkezik az egyesek által jósolt négyméteres tengerszint-növekedés, akkor eltűnnek a lakóterületek? Ma már a három éve nyomtatott térképek sem pontosak, ugyanis időközben annyi földet hódított el a tenger, hogy a kartográfusok nem győzik az állandó javítgatást. A visszafogott szakértők ebben a században a tengerszint-növekedést úgy 18-59 centiméterre várják. Eközben egyre több az aszállyal sújtott terület, főleg Afrikában. Nyomában jár az éhínség. A föld legszegényebbjei kerülnek a legnagyobb veszélybe. Óvatos becslések szerint azoknak a száma, akiknek a klímaváltozás miatt el kell hagyniuk hazájukat, megduplázódik. Az éghajlat-módosulás itt válik biztonsági kérdéssé: ki fogadja be a menekülőket, ki ad munkát és élelmet ezeknek az éhesen bolyongó hordáknak?
- Az egyik nap a tengerparton sétáltam miniszterelnökömmel. Azon törtük a fejünket, hogyan lehetne a semmiből pénzt csinálni - mesélte a múlt héten Bécsben öniróniát sem nélkülöző előadásában Kevin Conrad, Pápua Új-Guinea meghatalmazottja az ENSZ-nél. - Az erdők felé fordultunk, s akkor jött az isteni szikra: ha nem vágjuk ki a fákat, azért pénzt lehet kapni!
Kevin Conradnak igaza volt, ha nem pusztítják ki az erdőket, sőt gondozzák, ápolják azokat, talán bővítik is a területüket, az a különböző nemzetközi szervezetektől jelentős bevételt hozhat az államnak. Azóta a nagykövet már az Esőerdők Nemzetközi szervezetektől jelentős bevételt hozhat az államnak. Azóta a nagykövet már az Esőerdők Nemzeteinek Szövetsége elnöki tisztét is ellátja, a szervezethez csatlakozott nem egy közép-afrikai, latin-amerikai, karibi és ázsiai ország is. Együtt hatékonyabban tudnak fellépni az erdőirtók ellen, illetve a támogatás megszerzéséért a nemzetközi illetékes szerveknél.
Ma már látjuk, hogy a kiotói jegyzőkönyv előírásai nem elegendők. A jelenlegi vállalások csak a fejlett országokra vonatkoznak, nekik kell az 1990-es szinthez képest öt százalékkal csökkenteniük károsanyag-kibocsátásukat. A kiotói jegyzőkönyvben tett vállalások hatálya 2012-ig tart. Mi jön utána? Igaz, a jegyzőkönyv életben marad, ám annak betartására senkit sem lehet kényszeríteni.
- Tavaly ősszel megjelent az- éghajlatváltozással foglalkozó tudósok lesújtó jelentése - mondta a magyar küldöttségvezető. - Ha ilyen mértékben folytatódik a világ fejlődése, akkor több fokkal nőhet meg a földfelszín átlaghőmérséklete. A politika szerint ennek kétfokos határt kell szabni, s ennek érdekében azt kell célul kitűzni, hogy tizenöt-húsz éven belül globális szinten ne nőjenek tovább a kibocsátások, majd drasztikusan csökkenjenek. Ez csak úgy érhető el, ha a fejlődő országok is elkezdenek azon gondolkodni, hogyan lehetne lassítani a saját kibocsátásukat.
Az ENSZ tudóscsapatának becslése szerint a fejlett országoknak 2020-ra 25-40 százalékkal kellene csökkenteniük kibocsátásukat, 2050-re pedig a világ összes kibocsátását a korábbi szintnek a felére kell mérsékelni. Ebből a fejlett országok, beleértve az Egyesült Államokat is, 60-80 százalékkal vennék ki részüket. A magyar álláspont - kormányoktól függetlenül - az, hogy arányos felelősséget kell vállalnunk.
Faragó Tibor szerint a jelenlegi tárgyalássorozat -amely nem csak Báliból és Bécsből áll - arról szól, hogy addig kellene megállapodni, amíg az előző megállapodás határideje lejár, azaz 2013-tól legyen egy új egyezmény. Ez azt jelenti, hogy 2009-re, esetleg 2010-11-re szülessen meg a megegyezés, mert utána több évig tart, hogy elegen csatlakozhassanak hozzá, s hatályba léphessen. Az év végén Báli szigetén legalább abban kellene megállapodni, hogy ezentúl formális tárgyalások folyjanak a jövőről, meghatározott menetrenddel. Valójában még ettől is messze vagyunk, hogy ez a döntés megszülessen. Nagyon nagy különbségek vannak az országok között még abban is, hogy miről szóljanak az egyeztetések. A bécsi tanácskozás egy rendkívüli kormányközi tárgyalás volt lényegében arról, hogy milyen irányba menjenek ezután az eszmecserék. A fő vonalakban egyetértettek, de korántsem mindenben. A bécsi egyeztetésen - és különösen a folyosói beszélgetéseken - a légkör udvarias, tárgyszerű volt. Önmagában már az is eredménynek tekinthető, hogy nem beszélnek el egymás mellett a felszólalók. De sajnos még igen messze vagyunk attól, hogy megszülessen az éghajlatváltozás megállításának új vázlata. Pósa Tibor (Bécs)