Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai titkára azt mondja, hogy a madarak iránti szeretete nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött. Pedig ő maga még nem is élt akkor…
Darázsi Zsolt szerint tévhit, hogy míg a madarakra külön szakma képviselői vigyáznak, addig például az erdő vadjai pártfogó nélkül lennének. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) zalai alapítója és titkára egykor hivatásos vadászként is dolgozott, s állítja: a puskás emberek legalább a civil zöldek szintjén védik a természetet.
- Hogyan kezdődött a szerelem a madarakkal? - kérdeztük először a Pókaszepetken élő Darázsi Zsolttól.
- Nyolcvan évvel ezelőtt, amikor apám három éves volt. A Pest-megyei Ócsán élt a család, s két nagynéni egy szekérkereket szerelt fel a házuk gerincére, azon a vidéken ugyanis abban az időben így várták tavasszal a fészekrakó helyet kereső gólyákat. Érkeztek is madarak, apám pedig a szerelmesük lett, mindent tudó gólyaszakértő, s az ő példáján nevelkedtem aztán én is. Addig ment a dolog, hogy eltökéltem: madarász leszek, csak az volt a gond, hogy ifjúkoromban ezt Magyarországon még nem tanították. Kerestem a rokon szakmákat, s így lettem végül is vadász…