A természet a legjobb környezetvédő, néhány év után jótékonyan takar. Ezt mondta Cserép Gábor polgármester, miközben az egykori rezi katonai hegyi kiképzőbázis maradványai között bandukolni kezdtünk.
Gondolkodás nélkül el kellett ismernem, hogy igaza van a település elöljárójának. A növényzet ugyanis már szinte teljesen benőtte, beszőtte a létesítmény még - majdnem biztosan véletlenül - megmaradt épületeit. Egyáltalán nem volt nehéz dolga, a legtöbbet ugyanis pontosan tíz esztendeje az alapokig elbontották. Szóval sok minden már tényleg nem emlékeztet arra, hogy a fellegvár közvetlen közelében egykor a Varsói Szerződés egyik legforgalmasabb katonai kiképzőhelyét jegyezték . Bár több oldalról, a hegy szinte minden szegletéből megközelíthető a volt bázis területe, a feljutás nem könnyű. Az erdő fedte meredek hegyoldalak aszfaltnyomos útjai mellett tetten érhető a katonai múlt. A kapuk betonoszlopai, rajtuk a zászlótartó csövekkel, még stabilan állnak.
- Saját erővel, rendkívül precízen építkezett a katonaság annak idején. A betonból, a malterból nem spórolták ki az anyagot. A bázison rendelkezésre állt minden, a saját vízbázistól a szennyvízrendszeren át az állattartó telepekig. Ha annak idején, a kilencvenes évek közepén nem hagyják veszni az épületeket, az állagukkal évtizedek múlva sem adódott volna probléma - fogalmazott a polgármester.
Az 1970 körül felépített, tizennyolc hektáros bázisból mára a szabadtéri mozi és színpad maradt, egy-két - jelenleg vadászlesnek használt - őrtorony, no meg a betontörmelék, melyet a bontáskor otthagytak, s mindenütt fellelhető. Így még jól látszanak a lépcsők, a vízelvezető árkok. Megúszta a teljes rombolást a tiszti épület, de csak azért, mert a privatizáció során magántulajdonba került. Ami mozdítható volt, elvitték belőle, minden mást - a falaktól a lépcsőkig - szétvertek.
- Az állami tulajdonban lévő bázis régen is a Bakonyerdő kezelésében volt, igaz, amíg a bázis működött, addig csak papíron. Utána ténylegesen visszakaptuk a jogot - fogalmazott Szakács István, a Bakonyerdő Zrt. erdészetvezetője. - A bontással gyorsan megpecsételődött a bázis sorsa. Hiába kértük, hogy a kőépületet hagyják meg, azt (munkásmelegedő vagy vadászház céljára) tudjuk majd hasznosítani, nem teljesítették a kérésünket. Ahogy a bontás utáni állapotok javítására vonatkozó javaslataink sem hallgattattak meg. Egyedül a színpad maradt meg látványosan , holott megígérték, azt is lebontják. Nem történt semmi, de talán jobb is. Hiszen még így is szerencsésebb, mint ha ez az objektum teljesen romokban állna. A területtel terveink nincsenek, nyugodtan hagyjuk , azon csak egészségügyi vágást végzünk.
Az önkormányzatnak sincsenek már tervei a bázissal. Korábban még voltak, de elkéstek. Mire lelki szemeikkel elképzelték, hogy a területen mi mindent lehetne kialakítani, arra a létesítmény szinte teljesen eltűnt a föld színéről.
- A rendszerváltás után hamarosan felszámolták a bázist, s gyorsan kiderült: ez a létesítmény végét jelentette - folytatta Cserép Gábor. - Közigazgatásilag hozzánk tartozik a terület, de amikor foglalkozni kezdtünk a gondolattal, hogy turisztikai szempontból lehetne kezdeni valamit a hellyel, már késő volt. A privatizációt követően bontásra értékesítették az épületeket, 1996-97-ben szinte mindent elvittek, csak az alapok maradtak. Pedig akár gyermek- és ifjúsági tábor, akár erdei iskola számára kiváló lehetőséget biztosított volna a terület, s az azon álló építmények. Bár európai uniós pénzekkel talán még lehetne kezdeni valamit a területtel. Újjá kellene építeni mindent, s mivel a létesítmény a nemzeti park területén áll, nehéz lenne a tervezés, az építkezés. Ez irányú magánkezdeményezés amúgy volt több is, de mind sikertelenül végződött.
A tizenhat fős állandó személyzet tagjaként, szakácsként két évet töltött a rezi kiképzőhelyen Lancz Szilveszter, akinek csak jó emlékei vannak a katonaéletről. Ezért is döbbent meg, amikor hallotta, hogy pillanatok alatt eltűnt a bázis.
- Kimentem megnézni, hát, a rossz érzéstől egyszerűen földbe gyökerezett a lábam. Mintha háború sújtotta volna a területet. Ezt nevezik vandalizmusnak. Egy ilyen gyönyörű helyet, értéket így elpazarolni! Szerintem óriási hiba volt, számos célra lehetett volna használni a helyet. Az infrastruktúráját teljesen kiépítették, ötszáz-hatszáz embert simán kiszolgált a bázis. Volt sportpálya, színpad, szabadtéri mozi, minden, ami a komplett élethez kellett. Az élet pedig mindig zajos volt, néhány napos szünettől eltekintve érkeztek az alakulatok, köztük - főként télen - a szovjetek.
Egy biztos: lehetett bármilyen kemény a hegyi kiképzés a rezi bázison, akik ott töltötték a katonaidejüket, nosztalgiáznak. Cserép Gábor azt mondja, évente több százan érkeznek, hogy megtekintsék, családjuknak megmutassák egykori szolgálati helyüket. Emlék, mesélnivaló akad bőven, látnivaló alig.