2007. december 12.
Európa - legalábbis szóban - gyors ütemben távolodik az olajkorszaktól. 2020-ra közösségi szinten húsz százalékra kell emelni a megújuló energiaforrások részarányát - azt az egyébként abszurd ötletet, hogy a cél eléréséhez esetleg nem minden tagállamban áll rendelkezésre elegendő megújuló kapacitás, a nyilvánosság előtt egyedül Magyarország vetette fel. A megújuló energiaforrások egyik legrokonszenvesebb tulajdonsága (persze azon túl, hogy nem fogynak el) az „igazságosság": sokkal egyenletesebben oszlanak el a Földön, mint a fosszilis energiahordozók. Ahol nem süt a nap, ott fúj a szél, ahol nincs elegendő biomasz-sza, ott a folyók vizével vagy az árapály erejével lehet energiát termelni. Akarni viszont mindenképpen kell, anélkül sehol sem megy.
Magyarországon hagyományosan éppen ezzel, vagyis az akarattal vannak komoly gondok. Amikor idén márciusban a brüsszeli csúcstalálkozón a tagállamok képviselői arról egyezkedtek, hogy elegendő lesz-e a 20 százalékos megújulási arány 2020-ra, vagy inkább a 30 százalékot kellene megcélozni, Magyarország arról próbálta meggyőzni a többieket, hogy a kisebbik számot is csak egy szándéknyilatkozatba, és ne az egyes országokat kötelező jogszabályba foglalják. A Brüsszelben elővezetett hivatalos magyar álláspont szerint mi akkor sem tudunk 15-16 százaléknál magasabb szintet elérni, ha a lehetséges maximumra emeljük a megújuló erőforrásokból származó energia előállítására alkalmas kapacitásainkat. Ahogy a kormányfő fogalmazott: „az arány emelése pénzkérdés, kétféle értelemben is: egyfelől, hogy honnan veszi el az ország a pénzt, másfelől, hogy az így előállított energia mennyibe fog kerülni".
Ami az első kérdést illeti, a magyar költségvetés az utóbbi évtizedben közvetlenül egyetlen fillért sem fektetett a megújuló energiaforrások kiaknázásába, a beindult vagy véghezvitt projekteket mind magánberuházók finanszírozták. Közvetett támogatások persze léteznek, ilyen például a kiemelt áramátvételi ár, amelyel azonban iparpolitikai okokból a még létező szenes erőművek is megkapnak.
Ezzel át is léptünk a második kérdésre: az energia árát a széláram, a bioüzemanyag vagy a geotermikus energiával előállított távhő esetében is az állam (illetve az önkormányzat) határozza meg, pontosan ugyanúgy, mint a földgáznál és a kőolajnál. Ráadásul az ár önmagában nem is perdöntő. Egy tavaly publikált Greenpeace-tanulmány szerint ugyanakkora beruházás esetén a szélenergia-használat ötször annyi munkahelyet teremt és 2,3-szor több villamos energiát biztosít, mint egy nukleáris reaktor. Egy új 1600 megawattos reaktorblokk 3-3,5 milliárd euróba (789-920 milliárd forintba) kerül, ami 10 terawatt-óra villamos energiát termel meg egy év alatt. Ugyanennyi pénzből 7616 megawattos szélerőművi kapacitást lehetne létrehozni, évi 24 terawattórás termeléssel.
A hazai energiaigény pillanatnyilag évi 1060 petajoule (PJ), és ennek most nagyjából 3,5 százaléka származik megújuló forrásból (főként faapríték eltüzeléséből, szélerőművekből, illetve geotermikus forrásból). A legbőségesebbnek tekintett megújuló forrásból, azaz a biomasszából mintegy 30 PJ energiát nyerünk évente, de ez a mennyiség könnyedén növelhető akár a duplájára is. Geotermális forrásból ma 3,5 PJ a felhasznált energia, de akár 50 PJ-ra is lehetne növelni a külső feltételek változatlanul hagyása mellett. Szélből 7,2, vízből 5, napból 4 PJ-t lehetne gazdaságosan kinyerni a mostani árak és támogatások mellett. A gazdasági tárca tavalyi számításai szerint a megújuló energia arányát könnyedén fel lehetne tornázni 12 százalékra (azaz 120-130 PJ környékére).
A „fizikai" (vagyis a bármi áron, de elérhető) megújuló potenciál megközelíti az évi 3000
PJ-t, ami az energiaigény háromszorosa. Ez azonban csak egy elvi érték, hiszen például a napból csak úgy lehetne a fizikailag rendelkezésre álló 1800 PJ energiamennyiséget kinyerni, ha az összes erre alkalmas felületet (háztetőt, gátak oldalát, déli fekvésű lejtőket stb.) lefednék napelemekkel.
Valódi tartalékok vannak ugyanakkor a biomasszában: az energianövények termesztésével 400, és a hulladékokból történő biogázfejlesztéssel is közel ugyanannyi PJ lenne a kinyerhető mennyiség.
Az egyik legkeményebb korlátot az áramhálózat felvevőképessége jelenti. A hazai villamosenergia-rendszer jelen állapotában, változatlan szabályozók mellett 330 megawattnyi
szélenergia-kapacitást tud biztonsággal befogadni. Szakértői vélemények-szerint azonban az átlagosan 1500 megawatt kapacitású áramimport legalább részben történő szabályozásával minimum 730 megawatt szélerőművet lehetne üzemeltetni anélkül, hogy az a rendszer biztonságát veszélyeztetné (ebben az esetben az import jelentené azt a „pufferkapacitást", amellyel a szélerőművek szeszélyes termelése kiegyensúlyozható). Magyarország egyelőre csupán annyit vállalt kötelező érvénnyel, hogy 2010-ig 3,6 százalékra növeli a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-termelést. Ehhez
2010-ben - a jelenlegi 1000 gigawattórával szemben – legalább 1600 gigawattórára kell emelni a zöldenergia-termelést. A fennmaradó 600 gigawattórából 42 gigawattóra szélenergiából, 54 gigawattóra vízenergiából, 12-30 gigawattóra geotermikus energiából származhat, a maradék forrása leginkább a biomassza lehet - a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az energiaültetvények termése, illetve a bioüzemanyag-gyárak melléktermékei révén. Hargitai Miklós
