Dunaújváros - Két hivatásos vadásznak kellene megakadályozni a rabsicok, vagyis az orvvadászok mészárlásait a pálhalmai vadászterületen is: a fővadász szerint ez így nem lehetséges.
Hatezerötszáz hektár és huszonöt ember: ez a pálhalmai vadásztársaság rövid summája. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy két hivatásos vadász, kontra ismeretlen mennyiségű vadorzó...
A társaság fővadásza, Kolumbán Zoltán szerint ugyanis az orvvadászok a szó szoros értelmében felmérhetetlen mennyiségű kárt okoznak évente a társaságnak. Arról az őzbakról, amelyet éveken át etetnek, gondoznak, figyelnek a vadászok, arra várva, hogy kapitális trófeájú vadászzsákmányként ejthessék el, vagy kínálhassák fel pénzért e vadat egy külföldi bérvadásznak - nos, erről az őzbakról, ha egyszer eltűnik a szemük elől, és soha nem látják többé, nem tudhatják, hogy egyszerűen csak odébbvándorolt egy kicsit, s talán visszatér - vagy orvvadászok ejtették csapdába, lőtték le.
Még rosszabb a helyzet a meg sem született vadakkal: azokkal a fácán- és nyúlfiókákkal, amelyeket még a vemhes anyjukban, vagy röviddel születésük után, az anyjukkal együtt pusztítanak el a vad (és a vadászok) érdekeit nem tekintő rabsicok.
Kolumbán Zoltán szerint - aki több mint húsz éve hivatásos vadász, s a pálhalmai Bem József Vadásztársaságnál kezdte szolgálatát - megállja helyét az a megállapítás, amit több kollégája megnyilatkozása alapján közöltünk egyik múlt heti számunkban: az orvvadászok errefelé nem éhségükben garázdálkodnak. Vagyis nem a szegénység, hanem az üzleti profit viszi ki őket más vadászterületére.
A képlet már ismerős: több nagyértékű terepjáró, felderítő és figyelő emberek, mobiltelefonon szervezett hajtóvadászat, amelynek során vagy a terepjárókkal gázolják le a vadat, vagy azzal riasztják fel, hogy aztán a keresőfényszórókkal megvakított, megzavart állatot közvetlen közelből lőjék le.
Az orvvadászat nyomait aztán könnyű felderíteni - másnap, napvilágnál. Sokszor még az elejtett állat véréből, néha szőréből is találnak a zsákmányolás helyén: többnyire ez az összes, ami az állatból a vadászoknak marad.
Valamint a megvetés, amellyel a felháborodott közvélemény elítéli a mészárlást, a rabsicok tetteit is a vadászok számlájára írva...
A hivatásos vadász szerint a Pálhalma környéki hatezerötszáz hektáros vadászterületen főként fácán, nyúl, őz és vaddisznó elejtésére van lehetőség - természetesen a törvények által előírt vadászati idényben, a szaporodási időn kívül. A vadat viszont egész évben figyelni, a szaporulatot óvni, az egész állományt télen etetni, nyáron itatni kell. Hiszen a vadnyúl jobbára egész életét egy háromszáz méteres körben éli le, nem költözik el a víz, az élelem után, mint például az őz. Ha aztán az adott környéken kiszáradnak a vízfolyások, a tócsák, amint az utóbbi néhány aszályos nyáron megesett, akkor a vadnyulak elpusztulnak: nincs vadászat! Az egész évi törődés után tehát az adott vadra rendezett egy vadászat során jó, ha minden vadásznak jut egy fácán vagy nyúl. Sokszor abba is hagyják a vadászatot ennél az eredménynél, azzal a felkiáltással, a többi vad maradjon meg magnak az eljövendő évekre. Különösen dühítő, ha ez az önkorlátozás mégsem a vad, hanem az orvvadász érdekeit szolgálja...
Kolumbán úgy látja: elsősorban a sismándi vadászterülettel közös, erdős vidéken fordulnak meg sűrűn az orvvadászok, ahol különösen gazdag a vadpopuláció. S a két terület vadászai nem lehetnek ott mindig, mindenütt. A hivatásos vadász kismotorjával nehezen veszi fel a versenyt a vadorzók Toyota terepjáróival. De még akkor sem sokat javulna a helyzet, ha a sportvadászok is csatasorba állnának, hiszen (mint kezdtük a cikket) úgy is összesen csak huszonöten jutnának a tizenháromezer futballpályányi területre.
Az orvvadászok a maguk vetésforgója szerint keresik fel a vadászterületeket, rendszerint a vasárnapról hétfőre virradó, vagy a hételeji éjszakákon, nyáron éjfél és hajnali három óra, télen este kilenc óra és éjfél között. Ilyenkor a legkevésbé valószínű, hogy emberbe, lesen ülő vadászba botlanak.
A vadászok régóta gyanakodnak egy sárosdi orvvadász-kompániára, amely a vadhúst éttermekben értékesíti. Tettenérni azonban nehéz őket - az éttermekben talált, ismeretlen eredetű vadhús után indult nyomozások pedig eddig nem hozták meg a kívánt eredményt.
Holott a vadászok szerint másként aligha lehetne véget vetni a vadorzásnak, mint a vadászok, a hatóságok - és a közvélemény összefogásával, jó együttműködésével. Úgy, hogy a rabsicnak számolnia kelljen azzal, hogy elindulásakor indul a riasztás is, és egyformán várhatják a vadászmezőkön, valamint az éttermek felvevőhelyein is.