2008. május 8. - A rendezésre váró környezetvédelmi ügyek kerek csokra
A környezetvédelmi tárca már-már "sikerminisztériumként" él a köztudatban, pedig a legnagyobb környezeti problémák megoldása érdekében alig történt valami az utóbbi években. A minisztercsere alkalmából a függő, rendezésre váró ügyeket gyűjtöttük csokorba. A Rába-habzást a kormányzat igyekszik megszűntnek láttatni (holott a folyó felszíne időről időre újra habba borul), az elterelt Dunával kapcsolatban viszont néma csend a válasz, ha a hivatalos kormányálláspontot tudakoljuk. Több mint tíz évvel a hágai Nemzetközi Bíróság ítélete után a vita ma is pontosan ugyanott tart, ahol a per előtt: sem a vízmegosztás, sem a pénzügyek dolgában nem sikerült megállapodni. A kormány még az uniós jog által tálcán kínált rendezési lehetőséget sem igényli (a mindkét érintett ország által elfogadott vízkeretirányelv előírja, hogy 2015-ig az élővizeket és a vizes élőhelyeket is fenntartható állapotba kell hozni, ami a Szigetköz esetében aligha történhet meg az ágrendszerbe jutó vízmennyiség erőteljes növelése nélkül). A vontatottan zajló kormányközi tárgyalásokat de facto mindkét fél szabotálja, a látványos időhúzáson kívül semmi nem történik.
Ugyanilyen helyben járás tapasztalható a hulladékkezelésben, ahol a lakossági szelektív gyűjtés bevezetése volt az utolsó érdemi lépés, még az előző kormányzati időszakban. Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) elnöke szerint nyilvánvaló, hogy az amúgy is rendkívül drága (és csúnya) gyűjtőszigetes rendszer 30-35 százalékos hatékonysága érdemben már nem növelhető, ugyanakkor a működtető önkormányzatokat és vállalatokat semmi nem ösztönzi a továbblépésre. Bár európai példák bizonyítják, hogy a házhoz menő gyűjtéssel 60 százalék fölötti, a kötelező betétdíjjal pedig akár 90 százalékos hatékonyság is elérhető, a szelektálás továbbfejlesztésébe senki nem mer belevágni. Szilágyi szerint elhibázott az uniós források felhasználása is: rengeteg pénz áramlik a KEOP-ból az önkormányzatokhoz csővégi megoldások (hatalmas regionális lerakók és a jövőben vélhetően égetők) finanszírozására, a sokkal olcsóbb megelőzéssel viszont senki nem törődik. A szakértő úgy véli, kifizetődőbb lenne, ha inkább a gazdasági szektor kapna támogatást a feldolgozókapacitás bővítésére, ez ugyanis automatikusan (és nagyrészt piaci alapon) megoldaná a begyűjtés kérdését is. A Humusz elnöke szerint az is érthetetlen, miért titkolózik a kormány a darabalapú termékdíj ügyében indított uniós felülvizsgálati eljárás kérdésében - sem a procedúra állásáról, sem az ügyben képviselt magyar álláspontról nincs hír az év eleje óta.
Nagy adóssága a szakminisztériumnak a természetvédelmi okból (Natura 2000-es besorolás stb.) korlátozásokat elszenvedők átlátható kompenzációs rendszerének kidolgozása - ennek híján jelenleg a gazdálkodók sokszor ellenérdekeltek az oltalom fenntartásában. Ugyancsak hosszú ideje szerepel a zöldek hiánylistáján az élőállat-szállítási jogszabályok megszigorítása és betartatása, a társállattartásban történő rendteremtés (a szaporítás korlátozása, csiprendszer, ebadó) és a környezetvédelmi hatóság létszámának, illetve ellenőrzési kapacitásának kibővítése - vagyis számos olyan lépés, ahol a környezetvédelem erős gazdasági csoportokkal kerülne összeütközésbe. Csáki Roland, a WWF Magyarország megbízott igazgatója szerint ebbe a körbe tartozik az erdőkérdés is - ahol a tárcának azt kellene elérnie, hogy az állami erdők állami tulajdonban, a védett erdők nemzeti parki kézben is maradjanak, a vágásos erdőgazdálkodást pedig minél nagyobb arányban váltsa föl a szálalásos kitermelés. Ez ugyanúgy tárcaközi viták forrása, mint a dunai hajózás (ahol a közlekedési szempontok állnak szemben a természetvédelmi érvekkel). Ami még nem lenne baj, ha - a kormányalakításkor, majd a legutóbbi miniszterváltás alkalmával elhangzott ígéretekkel szemben - nem mindig a zöldtárca kényszerülne engedményre. Hargitai Miklós
