A háborítatlan természet adta békességben, madárcsicsergés közepette vezetett utunk a Kis-Balaton partján. Jóleső nyugalommal, halkan, az énekes hímek gyönyörű trillázására koncentrálva törtük az utat az embermagasságú fűben, egészen Cölömpös-árokig, ahol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) zalai csoportjának két szakértője, Darázsi Zsolt és Benke Szabolcs várt bennünket.
Ám a természet, miként elaltatta érzékeinket, úgy kihívásokat is állított elénk: küldetésünkhöz méltón már korán reggel megmentettük egy mérgezéses tüneteket produkáló egerészölyv életét, amely most már az MME Fenékpusztai Madármentő Állomás vendégszeretetét élvezi, előreláthatólag még hosszú hónapokon át.
A mentőakciót követően, úticélunkhoz közeledvén a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütemének tározójában aztán egy hatalmas bögölysereggel kellett megküzdenünk. Kiderült: a vérszomjas állatok élőlénynek - tán egy jól megtermett szürkemarhának - nézik a mozgó, meleg járművet, melynek utasait sem kímélték a kiszállást követően.
Leküzdve az elemeket, az öreg, avas gyékényesek felé közeledve, az MME zalai titkára, Darázsi Zsolt a dán rendszerű pontszámlálás módszeréről mesélt.
- A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megbízásából, 1993-ban indult monitoring program során azt vizsgáljuk, hogy a növényektől kezdve a planktonokon át az állatokig bezárólag, hogyan reagál az élővilág a Kis-Balaton vízszintjének változásaira. Mi, a madártani egyesület helyi csoportja a nádi énekesek világát térképezzük fel a dán rendszerű pontszámlálás módszerével. Ennek lényege, hogy a Balatonhídvég és a Zala torkolata közötti 54 négyzetkilométeres területen négy, egymással párhuzamos sorban, háromszáz méterenként megfigyelési pontokat állítottunk fel még 1993-ban, s ezen az összesen 96 pontot számláló területen egy évben kétszer, május elején, valamint május végén, június elején megszámláljuk az éneklő hímeket s a fiókáikat etető felnőtteket, ebből vonva le következtetéseket az állomány nagyságára vonatkozóan. A madármegfigyelőknek körülbelül tíz alkalomra van szükségük a 96 pont bejárásához. Kettes csoportokba szerveződve, pirkadatkor indulnak, s kenuval vagy gyalogosan közelítik meg a kijelölt állomásokat.
- Egy-egy ponton körülbelül öt percet töltünk - veszi át a szót Benke Szabolcs - s a megfigyelést mindig a madarak fő aktivitási idejében, a hajnali négy-öttől délelőtt kilenc-tízig terjedő időszakban végezzük. Most már GPS segítségével tájékozódunk, s hang alapján számoljuk a madarakat.
A tevékenység rendkívül jó hallást s alapos madártani ismereteket igényel, hiszen a szakértők az esetek többségében inkább csak hallják, mint látják a Zala természetes völgyében fészkelő aprócska dalnokokat. A tudás azonban rendkívül hamar megkophat, így a tavasz közeledtével minden megfigyelő előveszi hangszalagra rögzített archívumát, s feleleveníti, a dallamos trillázás melyik madárhoz is köthető. Emellett rendkívül fontos a tapasztalat is, hiszen a cserregő és énekes nádiposzáták százszínű hangja könnyen megtévesztheti még a gyakorlott szakembert is.
- Egy alkalommal - folytatja Darázsi Zsolt - körülbelül egy három kilométeres szakaszt, azaz tíz darab száz méter sugarú kört tudunk felmérni, utunk ugyanis az esetek többségében vízitökök és tündérrózsák rengetegén át vezet, ami nagyon megnehezíti s lelassítja a közlekedést, sőt a vizet elhagyva sokszor több száz méteren át kell vonszoljuk magunkkal a kenut, így egy ponttól pontig tartó háromszáz méteres távolság megtétele akár ötven percbe is beletelhet.
A monitoring program kezdetén, idézik fel kalauzaink a kilencvenes éveket, még az is előfordult, hogy egy kollégájuk mellig érő csizmában, kettes létrával a hóna alatt szállt fel a Fenékpusztáról Sávolyba tartó hajnali buszra, majd beleásván magát a regényes tájba, a magával vitt alkalmatosságra felmászva küszöbölte ki a nádas hangszigetelő természetét.
- Egy-egy terület madárvilágát mindig az ott kialakult növénytársulás határozza meg, mely viszonylag gyorsan reagál a vízszint változásaira, ezért kíváncsian várjuk, milyen hatással lesz az élővilágra, ha a terveknek megfelelően kiengedik a Kis-Balatont Zalavár mélyebben fekvő részeire. Az utóbbi években - tér át Benke Szabolcs a program tapasztalataira - sajnos egyre kevesebb fülemülesitkét hallunk a pontokon, s a nádirigó is egyre ritkább, ám az éveken át hallgató kékbegy hangja idén ismét felcsendült.
- Bár a változásokat évről-évre regisztráljuk, az okokat sajnos csak találgatjuk, nem tudni ugyanis, hogy a vonulás során vagy a telelőhelyen omlik-e össze az állomány - mondja elgondolkodva Darázsi Zsolt. - Idén a part menti füzesek mellett haladva sajnos azt kellett lássuk, a függőcinegék száma is jócskán lecsökkent, pedig 100-200 éve még annyian voltak, hogy bőségesen ellátták a nádi embereket csizmabetéttel, nádbugából és nyárfatermésből készített fészkeik ugyanis téli zoknit meghazudtoló szigetelést biztosítottak számukra.
A tegnapi Cölömpös-árokbeli felmérés során a vájtfülű megfigyelők közel hetven foltos nádiposzáta, nádi tücsökmadár, valamint nádi sármány hangját regisztrálták, s ezzel lassan az idei pontszámlálás véget is ér, hiszen az aprócska dalnokoknak már csak egyetlen alkalommal van lehetőségük arra, hogy gyönyörű hangjukat hallatva bekerüljenek a Kis-Balaton élővilágát rögzítő 2008-as statisztikába. Varga Lívia