Kétségtelen, hogy a bioüzemanyagok előállításához kapcsolódik környezetkárosítás, ezt az európai döntéshozók korán felismerték, és ezért az idén megjelent direktíva javaslatokban a fenntarthatóság kiemelt szerepet kapott. A biohajtóanyagokra vonatkozó direktívatervezet követelményként fogalmazza meg, hogy az bioüzemanyag alapanyagainak előállítására szolgáló területeken fenntartható módon kell a termesztést folytatni, az nem járhat természetkárosítással. A fentiekkel kapcsolatos közleményeket az Európai Bizottság 2008. január 23-án tette közzé (EC Memo/08/33).
Simon cikke szerint a biodízel alapanyagának (olajpálma) előállítása miatt Indonézia és Malajzia a legtöbb üvegházhatású gázt (ÜHG-t) kibocsátó országok közé került. Az Energy Information Administration által közzétett adatok szerint Indonézia 2005-ben 359 millió tonna, az olajhatalom Malajzia 155 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki (http://www.eia.doe.gov/ environment.html). Malajziát az ÜHG kibocsátásban megelőzi Thaiföld, Tajvan, Egyiptom, Kazahsztán, Törökország, Lengyelország és Hollandia, míg a több mint kétszer annyit kibocsátó Indonéziát további 18 ország. Nem értem hogyan sorolható a 2005-ben 359 millió tonna szén-dioxidot kibocsátó Indonézia a közel 6 milliárd tonnát kibocsátó USA, az 5,3 milliárd tonnát kibocsátó Kína és az egyenként kb. 1,6 milliárd tonnát kibocsátó Oroszország, Japán és India közé?
Amikor a szerző arra hivatkozik, hogy az erdőirtás többszörösen növeli az ÜHG-kibocsátást, nem tesz említést az ÜHG- egyenleget jelentősen módosító tényezőkről. A szén-dioxid egyenleget ki kell egészíteni a trópusi esőerdők jelentős mennyiségű metánkibocsátásával, amire műholdképek színképelemzésekor derült fény. Az erdő talajára hulló szerves anyag anaerob bomlásának mellékterméke, a metán huszonháromszor hatékonyabb ÜHG, mint a szén-dioxid. Távolról sem vagyok az erdőirtás híve, de az objektivitás érdekében ezeket a tényeket is figyelembe kell vennünk, ha a tudomány jelenlegi állása szerinti legpontosabb és legátfogóbb vizsgálati módszerrel, az életciklus analízissel (Life Cycle Analysis, LCA) vizsgáljuk a kérdést.
Az esőerdők talaja jellemzően nem gazdag szerves anyagokban, ellenkezőleg. A sok csapadék miatt a pórusok vízzel telítettek, döntően anaerob körülmények között történik a lebontás, a szerves anyag és a tápelem kilúgozódás folyamatos, a magas hőmérsékleten a mikrobiológiai tevékenység igen intenzív, és a növények többsége nem a gyökérzónából veszi fel a tápanyagokat, hanem a korhadékból. Ez a legfőbb baj a trópusi erdőtalajokkal, hiszen a természetes erdőborítás megszűnésével a vízerózió pár éven belül a talajképző kőzetig erodálja a sekély termőréteget. A szerves anyag lenne az, ami részben megakadályozhatná ezt a folyamatot, de a az őserdők talajainak szervesanyag-tartalma - kevés kivétellel - alacsony. Következésképpen a kiirtott esőerdő talajából vajmi kevés ÜHG származik.
További tárgyi tévedés, hogy "az Amerikában termelt kukorica nagy részéből bioetanol készül". Az USA-ban termelt 282 millió tonna kukorica 12 százalékát fordították 2006-ban bioetanol előállítására (http://www.iowacorn.org/ethanol/ethanol_6.html), és ez a világpiacra értékesített kukorica mennyiségét jelentős mértékben nem befolyásolta. (2002 és 2007 között az USA-ban termelt és etanol készítésére felhasznált kukorica mennyisége 53 millió tonnával nőtt. Ez a szemestermény-felhasználás világméretű növekményének mintegy 30 százaléka. A takarmányozási célú szemestermény igény 48 millió tonnával nőtt (27 százalék), az élelmezési célú felhasználás pedig 79 millió tonnával (44 százalék). Kétségtelenül növekvő hatása van a bioüzemanyag termelésére felhasznált alapanyagoknak az élelmiszerárakra, de korántsem ez a döntő tényező a jelenlegi magas árak esetében. Erre utal, hogy 2007-ben a világon 8,4 millió hektáron termesztettek bioüzemanyagokhoz alapanyagot, ami a szemestermények, az olajos magvak és a gyapot termesztésére használt összes termőterület 1,3 százaléka (http://www.ers.usda.gov/AboutERS/). Túlzás tehát azt állítani, hogy az élelmiszer árrobbanás egyik fő hajtóereje az amerikai és európai bioüzemanyag-kereslet.
Az alultáplált emberek száma 2006-ban a FAO becslései szerint 854 millió volt. Az éhezés elsődleges okát a FAO a szegénységben látja, pontosabban a jövedelmek egyenlőtlen földrajzi eloszlásában és nem a bioüzemanyag-termelésben. Eddig is komoly dilemma elé állította az emberiséget ez az helyzet, és eddig sem sikerült megoldani, hogy a szegények javára a gazdagok csökkentsék a fogyasztásukat. Azzal az érvvel, hogy a bioüzemanyagok a szegények elől veszik el az élelmiszert, mintha a mardosó lelkiismeretünk igyekezne a felelősséget áthárítani a bioüzemanyag-iparra.
A legsúlyosabb tárgyi tévedése az energiaegyenleggel kapcsolatos. Simon mindenféle hivatkozás nélkül leszögezi, hogy 1,3-szer több hagyományos energia kell egy liter bioetanol előállításához, mint amennyi kinyerhető belőle. Ez azért is téves, mert etanolt döntően kukoricából és cukornádból állítanak elő, és ezek esetében lényeges különbség van az energiaegyenleg tekintetében. Cukornád esetén 8-10-szer, kukorica esetében 1,3-1,6-szer annyi energia nyerhető ki, mint amit az előállításra fordítanak. Erről számos tanulmány készült, (l. pl. http://web.mit.edu/newsoffice/2007/ethanol.html).
A szerző szerint a bioüzemanyagra számottevően kisebb jövedéki adót kell fizetni. A hatályos jogszabályok szerint 8 százalékkal kevesebb jövedéki adót köteles fizetni az a forgalmazó, aki teljesíti a 4,4 százalékos bekeverési arányt. A Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatása szerint hazánkban 1,5 millió tonna benzin és 2,6 millió tonna dízel üzemanyagot használunk fel.
Simon szerint a bioüzemanyag-boom hátterében a GMO-termékek gyártói állanak, akik így reagálnak a GMO ipari kudarcaira. Nos, 1996 és 2007 között 114 millió hektárra nőtt a GMO-növények vetésterülete és dinamikusan növekszik tovább. Ez nehezen fogható fel kudarcnak.
A cikkben hivatkozott "OECD-tanulmány" feltételezhetően a Doornbush-Steenblik szerzőpáros publikációja, melyet tévesen tulajdonítanak az OECD-nek (Is the cure worse than the disease?). A tanulmány a szerzők tájékoztatása szerint a Fenntarthatósági Kerekasztal megbeszélésére készült, nem az OECD műhelyében (http://www.energypolicyblog.com/?p=81), bár a két szerző az OECD munkatársa. A tanulmánytól az OECD nyilatkozatban elhatárolódott.
Gémesi Zsolt
A szerző a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. munkatársa