Hiába feszegették a bankautomatákat (Lánchíd Rádió)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009-04-14 - Három bankautomata-lopás, egy benzinkútrablás, autólopás és illegális fakitermelés írható annak a négyfős társaságnak a számlájára, amelyet a hétvégén fogtak el a Zala megyei rendőrök. A tolvajok több millió forintos kárt okoztak, de csak néhány százezer forintot zsákmányoltak.

Tavaly december 24-én próbálkozott először bankautomata-lopással a négyfős társaság a Somogy megyei Iharosberényben. Nem jártak sikerrel. Egy héttel később egy közeli faluból elloptak egy IFA teherautót, a rendőrség szerint azért, mert ezt akarták később hasonló lopásokhoz használni, végül nem tették.
Februárban Sormás közelében csaknem 100 köbméter fát termeltek ki, a lopás által okozott kár itt ötmillió forint. A később elfogott gyanúsítottakra ekkor figyeltek fel a rendőrök.
Március 14-én kirabolták a becsehelyi benzinkutat. Az álarcos elkövetők bozótvágó késsel kényszerítették a benzinkutast a páncélszekrény tartalmának, 300 ezer forintnak, valamint a kutas saját pénzének, 45 ezer forintnak az átadására. A rendőrök ekkor két elkövetőt már be tudtak azonosítani - mondta el kedden sajtótájékoztatón Molnár József alezredes, Nagykanizsa rendőrkapitánya. Az elkövetők azonban ekkorra már nem tartózkodtak otthon, így a rendőrök nem tudták elfogni őket.
Március 23-án Nagykanizsán egy élelmiszerüzlet oldalából szakított ki a társaság egy bankautomatát. Ötven métert vonszolták, de aztán elszakadt a drótkötél, így a tolvajok otthagyták a szerkezetet. Ennél az esetnél előzőleg bombariadót is produkáltak, így akarták a rendőröket a rablás idejére a város másik végébe csalni.
Április 4-én volt a harmadik és egyben utolsó kísérletük. Ekkor egy pacsai üzletből szakították ki a bankautomatát, de azt sem tudták elvinni. Itt is elcsalták előzőleg a helyi rendőröket azzal, hogy a település másik végében betörték egy bolt ablakát és erről névtelenül értesítették a rendőröket.
A rendőrség április 11-re virradó éjjel csapott le a társaságra, az elkövetők egyikének hegyi pincéjében. Ott három embert fogtak el, negyedik társukat, aki nem sejtette, hogy keresik, Nagykanizsán, az utcán vették őrizetbe. Április 11-én valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
A házkutatás során megtaláltak eszközöket: hevedert, drótkötelet és egy terepjárót is. A gyanúsítottak azóta részleges beismerő vallomást tettek. Valamennyiüknek volt már dolga a törvénnyel, egyikük próbára bocsátással került szabadlábra. Ha a mostani cselekményekért is elítélik, akkor korábbi bűncselekményéből megmaradt 20 hónapját is le kell ülnie.
A három bankautomatában összesen 18,5 millió forint volt, ebből a tolvajok semmit nem tudtak magukkal vinni.
Szukits Ferenc ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: a bankautomaták azért kedvelt célpontok, mert ezek eltulajdonítása lopásnak minősül, így a büntetési tétel is alacsonyabb, mint rablás esetén. A most elfogott négy embert azonban a becsehelyi benzinkútrablás miatt rablással is gyanúsítják.
(FH)


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.