Megszálló rovarok a magyar erdőkben (greenfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. március 11. - A témával foglalkozik az MR1 Kossuth adón a március 12-én, szombaton 22.30. - 23.00 óra között jelentkező Esti beszélgetés a Földről című műsor. Szerkesztő-riporter Sarkadi Péter. Csóka György
1961-ben, Baján, erdészcsaládban született. Nős, felesége, Dr. Hirka Anikó erdőmérnök, szintén az ERTI kutatója. Két gyermekük van, Mátrafüreden élnek. 1985-ben Sopronban, az EFE Erdőmérnöki Karán szerez erdőmérnöki diplomát. Ezután 3 éven át az Egyetem Erdővédelmi Tanszékén tudományos ösztöndíjas. 1988-tól az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályán helyezkedik el, ahol különböző beosztásokban a mai napig is dolgozik, 1988-1994 között gödöllői, 1995-től pedig mátrafüredi székhellyel. 1989-ben egyetemi doktori címet, 1991-ben pedig kandidátusi fokozatot, 1995-ben az ELTE TTK-n zoológusi diplomát szerez. 2004-től az Erdővédelmi Osztály vezetője, egyben a Mátrafüredi Kísérleti Állomás igazgatója. 1998-ben habilitál a Soproni Egyetemen, ugyanebben az évben „egyetemi magántanári” címet kap az egyetemtől.
Tudományos tevékenységét a magyarországi fenyvesek tűfogyasztó nagylepkéivel, illetve a tölgyesek nagylepkéivel kapcsolatos vizsgálatokkal kezdte. A tölgyek herbivor rovarai a ma napig legjelentősebb kutatási területét jelentik. Ezen belül fő érdeklődési területe a tölgyeken élő gubacsdarazsak életmódja. Az Erdészeti Tudományos Intézetben bekapcsolódott az országos erdővédelmi monitoring hálózat munkájába, az
Erdővédelmi Osztály vezetőjeként e munkának jelenleg koordinátora is. Bekapcsolódik a klímaváltozás erdészeti (ezen belül erdővédelmi) hatásainak feltárásába. Több invázív rovarfaj erdészeti jelentőségére és hazai életmódjára vonatkozóan végzett, illetve végez vizsgálatokat.

Tanulmányutakat, illetve expedíciókat tett többek között az Egyesült Királyságba (Imperial College, Oxford University, University of Edinburgh) az USA több államába (Florida, Pennsylvania, Illinois, West Virginia, Georgia), Kanadába (Ontario, British Columbia), Oroszországba (Primorski Kraj), Japánba (Hokkaido, Kyushu) és Tajvanba.
Mintegy 40 nemzetközi és kb. 80 hazai konferencián és szakmai rendezvényen vett részt, illetve tartott előadást. Több hazai és nemzetközi konferenciának kezdeményezője, illetve szervezője. Magyar- és idegen nyelvű publikációinak száma meghaladja a 200-at, közöttük több könyvnek, illetve könyvfejezetnek szerzője vagy szerkesztője. Publikációt Magyarországon és külföldön mintegy 500-an idézik.
Tanít a NYME-en, a BCE-en és a SZIE-en. Az Egyetemi oktatás mellett rendszeresen tart szakmaiismeretterjesztő előadásokat is.

1998-tól tagja a Növényvédelem című folyóirat Szerkesztő Bizottságának. Tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek, a Pro Silva Hungariae Egyesületnek, a Magyar Rovartani Társaságnak, a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának, a British Plant Gall Society-nek. 1994-től folyamatosan tagja az MTA Erdészeti Bizottságának, 2001-2003., illetve 2006-2009. között a Bizottság Közgyűlési képviselője volt. Tagja, illetve tisztségviselője továbbá számos nemzetközi szakmai-tudományos testületnek (IUFRO „Gall Inducing Arthropods” munkacsoport, EPPO Panel on Quarantine Pests for Forestry, ICP Biotic Damage Expert Panel, EFSA Expert Panel).
1998-ban elnyerte a MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíját, 2000-ben pedig a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2006-ban megkapta a hamburgi székhelyű Alfred Toepfer Alapítvány Wilhelm Leopold Pfeil díját. Az Országos Erdészeti Egyesület 2008-ban Bedő Albert Emlékéremmel tüntette ki.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.