2005. február 13.
Nem értelek, Tibor!
Amikor Karácsonykor beszéltünk, azt mondtad jól vagy. Tele voltál lendülettel, derűvel. Legalább is a telefon ezt hazudta. Mesélted, hogy otthon voltál. Pölöskén, Zalaegerszegen, vagy a Förhénczi hegyen? - nem kérdeztem. Számunkra az otthon, Zalában van.- tudjuk mind a ketten.
Azt sem értettem, amikor Attila napon, közös kollégánk arról beszélt, hogy Simon nagybeteg! Kórházban van! Mert Te, nekem, mindig is Tibor maradsz. Legföljebb Simi Tibi. Nem kórtermi eset, hanem tervekkel teli, erőtől duzzadó, mint a Luca napi búzaszem. Az élet azonos Veled, nem a pusztulás! De a szakmában is csak kevesek tudják, hogy Neked a Zala, valójában felvett neved. Zala, hogy különbözz, Zala, hogy mindenképpen azonosulhass a szülőfölddel. Azzal, amely táplálja létezésedet, amelynek minden hantján barátod, csodálód, tisztelőd él. Vagy legalább beszélgetőtársad. Mert neked mindegy, hogy kamera előtt állsz-e? Van e kezedben mikrofon? Mindegy, hogy Székelyföldön könyökölsz a gazda asztalára, vagy az Akadémia kutatóját faggatod a nemesítés eredményéről. Ugyanúgy szólalsz meg a metszőollót csattogtató mellett, mint fehérköpenyes körülmények között. Pedig gépész vagy! Gödöllői gépész, tehát nem akárki! De mindig is „VALAKI” szerettél volna lenni. Jegyzetírónak, Buzás Bandi, riporternek Kispista István! És közben Zala lettél. Doktor Zala, akinek a kisujjában van az agrár-újságírás, és szívében lakik a Föld összes parasztja. Hangod mellett az arcodat is megismerhették. Írásaidat, szerkesztői gondosságodat lapalapítások örökítették meg a sajtótörténet számára. Mert mindent akartál, de mindent oda is adtál. Hangyaszorgalommal gyűjtöttél. Jelen voltál mindenütt, de elégedetté igazán akkor váltál, amikor a Magyar Rádió tisztelt meg szerkesztőségvezetői kinevezéssel. Bele roskadtál, amikor elfogyott a Veled szembeni bizalom…
Ikrek voltunk mi, amolyan soha össze nem operált sziámiak. Búcsúszentlászló, ahol én a Falurádióig éltem, valójában a Te szülőfalud. Találkozni, először mégis csak a Rádióban találkoztunk. Aztán amíg én hűtlenül jártam, keltem a helyemet keresve, Te hűséges maradtál - a Falurádióhoz - örökre. Mégis, ha bárhol keresztezte utunk a másikét, bízhattam segítségedben. Utolsó éveidben
m é g s e m segíthettem. De nem segíthettek a többiek sem. Sem azok, akiket Te szerettél, sem azok, akik Téged szerettek. Mert n e m e n g e d t e d!
Te, másként döntöttél. Te, döntöttél másként.
Mesélte a telefonod, hogy termőre fordult az új telepítés, és hogy kiforrt, szépen letisztult a vörös is…
A nótára fordítottuk a szót, meg hogy most nem olyan idő járja…
Pedig hittünk a rendszerváltozásban. Hittünk abban is, hogy lesz még dalra kedve a parasztnak, de be kell látnom Tibor, rossz lett a vetésforgó mára. Torkunkra merevedett a nóta, a szél ezerfelé hordja az elhamvadt szavakat.
A Föld, a SZÜLÕFÖLD is egyre nehezebbé lesz, a környezet szennyezése miatt.
Megértettelek Tibor, mert megéltél mindent, ami RÁD méretett, és amit megélhettél a fél évszázadnyi idő alatt.
NéMA