Veszélyben a gemenci vadvízvilág (Kossuth Rádió / Oxigén)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Nagyon kevés víz van a Dunában Gemenc környékén. Az elmúlt aszályos évek megtették hatásukat, alig volt ívás. A vizes élőhelyek nagyon gyorsan öregednek és töltődnek fel. Ha pedig eltűnik a víz, eltűnik az élet is.
Nagyon kevés víz van a Dunában Gemenc környékén. Az elmúlt aszályos évek megtették hatásukat, alig volt ívás. Kevés a halálomány, ráadásul az uniós szabályok szerint az ismét védett kormorán is erőteljesen megtizedeli az állományt. A vizes élőhelyek nagyon gyorsan öregednek és töltődnek fel. Ha pedig eltűnik a víz, eltűnik az élet is.
Závoczky Szabolcs, Duna-Dráva Nemzeti Park helyettes igazgatója szerint a kb. két évvel ezelőtt befejeződött tájrehabilitáció, ami a kilencvenes évek végén kezdődött az a Dunának egyetlen egy mellék ágára, az ún. Bajai Vén Dunára vonatkozott, ill. a Vén Dunához kapcsolódó belső tavakhoz és holtágakhoz. A rehabilitációra első ütemben 70 millió Ft beruházás történt. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a bajai mellékág felső, valamikor kőgáttal elzárt része került megbontásra és a belső holtágakon pedig vízvisszatartó küszöbök kerültek kialakításra, ill. bizonyos helyeken a víz lejutását megkönnyítendő kotrások történtek. A fenti lehangoló kép az egy globális állapotjellemzés, az a teljes Gemencre vonatkozik, de ugyanakkkor vonatkozhat Bédakarapancsára is. Az elmúlt két nagyon aszályos esztendő és, hogy gyakorlatilag a Dunán az idei évben sem volt az ún. megszokott zöld ár megviselte a területet. Ez azt jelenti, hogy a hullámtéri területek gyakorlatilag nem kaptak vizet. Ebből kifolyólag, hogy folyamatosan alacsony vízállás van a Dunán, természetesen az ártéren is bizonyos tárolási folyamatok is elindulhattak és ez érintheti a rezéki Dunát is, ami mintegy 12 km hosszúságú jelen pillanatban itt a gemenci részen a leghosszabb mellékág, aminek sajnos számos problémája van. Az egyik az, hogy a fölső része, a fölső befolyó része az jelentősen, elsősorban homokkal fel van töltődve
Ebben az évben indul el világbanki támogatással és igen jelentős magyar önrésszel, mintegy 3 és fél millió dollár összköltséggel egy dunai revitalizációs folyamat. Ennek a lényege egy Duna tápanyagcsökkentő programhoz kapcsolódóan a természetes ártereknek a rehabilitációja. Első ütemben viszonylag rövid idő, nagyjából 1 év alatt a különböző tanulmányoknak, ill. a konkrét, engedélyezett kiviteli terveknek kell elkészülniük és aztán 2005 végén, 2006 elején indulhat a konkrét kivitelezés azokon a pontokon, ahol a legnagyobb probléma van. Az Alsó-Duna-völgyi Környzetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal közösen készül egy Life-pályázat is a szeremlei Dunával kapcsolatban.

Balogh István

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.