Törvényjavaslat civil kezdeményezésre? (Kossuth Rádió / Kék bolygó)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A Környezet- és Természetvédő Civilszervezetek Országos Találkozóján megszavazták az Országos Környezetvédelmi Tanács a társadalmi szervezetektől delegált új tagjait.  Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója számolt be elképzeléseiről valamint a Tanács közéleti szerepéről.
Azzal a törekvéssel vállaltam a tanácsban való munkát és feladatot, hogy hozzájáruljak a környezetvédelem ügyének és érdekérvényesítésének az erősítéséhez - mondta a természetvédelmi szervezet vezetője.
Úgy véli, fontos feladat az, amelyet ellát majd, hiszen számos olyan törekvés, folyamat zajlik a körülöttünk, amely pusztítja környezetünket és ez a fórum helyet ad arra, hogy változtassunk a folyamaton.
- Ön egy civil természetvédelmi szervezet igazgatója, azon belül is megtehetett nagyon sok mindent. Ez a fajta társadalmi munka mennyivel jelentett többet, vagy nagyobb lehetőségeket?
- Az előzetes tájékoztatás azt mutatja, hogy itt lehetőség van mind a tudomány, mind a gazdasági élet meghatározó szereplőinek csoportjával együtt dolgozni, gondolkozni. Ez újfajta lehetőség. Az Országos Környezetvédelmi Tanácsban az említett három oldal - gazdaság, tudomány, társadalmi szervezetek - együtt dolgozik és itt kell mindenkinek megtalálnia az általa képviselt környezetvédelmi szempontok érvényesítését. Például, hogy a legkülönfélébb törvényjavaslatok, vagy a költségvetés, hazai és EU-s források felhasználása, mind környezetbarát módon történjen -ennek egyik záloga, hogy a Környezetvédelmi Tanács véleményét jobban figyelembe vegyék. Remélhetőleg a közeljövőben olyan új szabályozás jelenik meg, akár kormányrendelet formájában, amely meghatározza, milyen módon, formában kell és lehet figyelembe venni az Országos Környezetvédelmi Tanács véleményt.

B. Fülöp Katalin

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.