Az erdészportrékat is tartalmazó sorozat harmadik kötete jelent meg. Erdészpályák, életutak felvétele a könyv. A XX. század erdészetéről és erdészettel kapcsolatos kultúrtörténeti tényekkel, eseményekkel ismerkedik az olvasó a hivatásukat szerető és értő életutakon keresztül. Átöleli az erdőben közvetlen a tő mellett dolgozók, miniszteriális emberek, egyetemi tanárok munkás hétköznapjait.. Számos tanulság vonható le a történetekből, az erdőben lezajlott eseményekből, amely beágyazódik a XX. század magyar társadalmának szomorú és sokszor vérzivataros korszakába. Az első kötetben az 1896-ban született Boros György, későbbi erdőmérnök életével ismerkedhetünk, aki az első nagy világégésben már mint 18-20 évesen katonaként harcolt, majd sebesülése után szerelt le és jelentkezett Sopronba az Erdészeti Főiskolára, amely az Erdészeti Bányászati Akadémia Selmecbányán alakult Mária Terézia ideje alatt. Azok az erdészek, erdőmérnökök, akik a múlt század elejétől a magyar erdőkben dolgoztak tulajdonképpen ugyanazt akarják, mint a mostaniak. A természetvédelmi felfogás nehezen tört be a hazai erdészeti szokásokba, hiszen mindig egy picit az erdőből kinyerhető fa értékanyagnak a kitermelésére koncentráltak és szakmailag is azon munkálkodtak, hogy ez minél nagyobb érték legyen, miközben pusztulnak az erdőterületek, a Földünkön évről-évre Magyarországnyi erdő tűnik el. Ez már azt követeli az erdővel foglalatoskodó szakembertől, az erdésztől, hogy sokkal inkább élőhelyben gondolkozzon és nemcsak a faanyagban. Ami fantasztikus, olvasva a XX. század elején munkálkodó erdészek elbeszéléseit, az a miliő.
Berecz Béla