Már vidéken sincs helye a fecskének? - jegyzet (Kossuth Rádió / Falurádió/Kertbarátok)

Színes szalagokkal űzik el a villásfarkút, hogy ezek az apró madarak nehogy fészket rakjanak az eresz alá, nehogy csiviteljenek. Sárándon még nem ért véget a karnevál, gondoltam, amikor megláttam a szalagokat. Színes, vidám szalagok voltak. Pirosak, zöldek, sárgák meg kékek, az eresz alját díszítették. Mondtam is magamban, no ebben a puccos házban igen vidám emberek lakhatnak, de sokat szenvedhetnek az ízlésficamtól, mert bizony a fölszalagozott ház úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt mutatványos bódé. Mint oly sokszor történik velem, most is fölvilágosítottak a kollegáim, hogy ez nem díszítés, hanem védekezés, a fecskék ellen. Mondom még egyszer, mert én is csak másodszorra értettem meg, a fecskék ellen védekezik a falusi ház tulajdonosa. Hogy tehát ezek az apró madarak nehogy fészket rakjanak az eresz alá, nehogy csiviteljenek ottan. Nem is beszélve arról, hogy később majd még, uram ne add, tojást rakhatnak, azokból fecskefiak lesznek és azok is csivitelnek, no meg piszkolnak. Na ilyen világ itten nem lesz, mondhatta a feleség a férjének, vagy a férj a feleségnek, hamar vegyünk szalagokat. Ez mégis csak kulturáltabb, mint később a fészket leverni. Úgy is tettek, eredményét meg is láthatja mindenki, ha jobbra néz a bagosi úton, amikor átdöccen a vasúti átjárón.
Na itt álljunk meg. Gyorsan hozzáteszem, Sáránd egy szép kis falu. Szorgalmas emberekkel, igyekvő vezetőkkel és kiváló iskolával, az égvilágon semmi bajom vele és velük. Nagy ez a világ, van benne ember, ilyen is meg olyan is. Nem is ezen lepődtem meg igazán, hanem azon, ahogyan jó ismerőseim erre a történetre reagáltak. Nincs is annak helye a házunknál. Piszkolnak, szemetelnek, mondta a körben a Vezér utcai lakótelep küldötte. Hallanád a szomszédasszonyom hogy káromkodik miattuk. Nem lehet tőlük kinyitni az ablakot, szólt erre egy szépasszony. Előfordult, hogy berepültek, a lányom frászt kapna tőlük. A fecske csak addig kedves madár, amíg nem nálad lakik, mondta egy férfi. Nem kell a fészket leverni, elég ha kicsit hozzápiszkál az ember, ott hagyja azonnal, mondta egy lány Hajdúszoboszló képviseletében, én meg csak kapkodom a fejem. Verssorokat idézhetnék a Zengő ABC-ből, olvasókönyvekből mondhatnék örökre megjegyzett sorokat, dúdolhatnék magyar nótákat, de inkább csak idézem a Hortobágyi Nemzeti Park egyik vezető munkatársának szavait. Valamikor a magyar falvak szent madarai voltak a fecske és a gólya. Mára sok helyen üldözik őket.
Tavaly, évtizedek óta először rálőttek egy fészkén ülő költő gólyára Vámospércsen. Ugye elhiszik, semmi bajom a pércsiekkel, ember meg van ilyen is, olyan is.

Tornyi Ferenc

<<Vissza