A boldogság kék madara a szalakóta (Kossuth Rádió / Oxigén)

A szalakóta egy fokozottan védett madár, a puszták ékköve. Szép égszínkék alapszíne van és a barna különböző árnyalatai találhatók még rajta. Csóka nagyságúmadárról van szó, ami állati eredetű táplálékot fogyaszt. A testfelépítése viszonylag erős, egyenes csőre van, ami egy pici horogban végződik. Ragadozó természetű madár. Kis lába van, tehát viszonylag rosszul tud kapaszkodni, ezért elsősorban talajon zsákmányol. Világszerte veszélyeztetett madárfajról van szó, ezért készítette el a Bükki Nemezeti Park a szalakóta védelmi programot. A Heves borsodi sík területén már véget ért ez a védelmi program, ami hatalmas munkát jelentett. Ezt a munkát a nemzeti park irányításával elsősorban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület aktivistái végezték, ami azt jelenti, hogy ellenőrizték az összes fészket, majd az adatokat összesítették, majd odukat készítettek és azokat karban is tartják.
De nem mindegy, hogy milyenek ezek az oduk. Mivel elég cudar körülmények között kell kikbírniuk sok-sok évet, így nagyon stabiloknak, masszívaknak kell lenniük. Legsikeresebbek a szoliter helyekre kihelyezett oduk, például elhagyott vagy funkcióját vesztett gémeskutakra is szíesen helyeznek ki odukat a természetvédelem munkatársai és a szalakóták gyönyörűen belemennek és sikerrel költenek benne. A szalakóta valószínűleg az erdős puszták a tipikus madara volt, de hát igazi erdőspuszta manapság már az ország területén nem nagyon van, sikeresen kiírották a múltban. De azért helyenként vannak még hasonló területek. Ezek a árnyékerdők, ligeterdők, a még megmaradt fás legelők, ezekhez hasonló élőhelyek azok, amiket igazán szeret. Erdőállományban nem fészkelnek a szalakóták, ha erdőállományba akarnak kitenni egy odut, akkor is mindig a szélső fára helyezik ki és akkor ott nagy valószínűséggel megtalálja a madár. Volt őshonos populációja a szalakótának, tizenkét évvel ezelőtt, amikor elkezdték ezt a programot. Akkor csináltak egy állományfelmérést, akkor körülbelül hetven páros állományt regisztráltak a szakemberek a területen. Ezután kezdték el a védelmi programot, aminek a lényege az, hogy a fajnak megfelelő odukat telepítenek ki a hatalmas több ezer négyzetkilóméteres területre.
A tipikus fészekalja négyfiókás, de ennél több, öt fiókás fészekalj is bőven előfordul. De úgy hallani, a programban dolgozóktól, hogy az idén volt egy hatfiókás fészekalj, ami a szakirodalomból nem is ismert, tehát valószínű, hogy a terület zsákmányellátottsága ideális a faj számára. Kb. 400 olyan odu van most jelenleg kint a területen, amelyik működőképes, alkalmas a faj befogadására, ezt a négyszáz odut kell ellenőrizni. Aztán az adatait szépen földolgozgatni. Maximum hetvenpáros állomány volt természetes körülmények között a program elejenén, míg a tavalyi évben százhatvannyolc pár fészkelt mesterséges odukban és ebben nincs még benne a természetes körülmények között költők, tehát legalább kétszáhúsz pár szalakótának kellett lenni a projekt területén, ami háromszoros állománygyarapodást jelent. A védelmi munka sikere tehát egyértelműsíthető és a folytatás is egyértelműen ki van jelölve. Nemcsak az odutelepítés a jövő útja, nyilvánvaló, hogy a megfelelő méretű költőüreg hiányzik nekik. Az pedig megfelelő fában keletkezhet, megfelelő fajú madár által készített költőüreg kell neki.
Ez pedig vagy a feketeharkály, vagy a zöldküllő által készített költőüreg lenne. De mivel a puhafa ligeterdők hiányoznak ezekről a területekből, ezeket kellene legelőször visszahozni, ezeket kellene újratelepíteni. Ez a feladat egyben kijelöli a természetvédelmi kezelés jövőbeli útjait is, ennek a fajnak a szempontjából. Ha lesz puhafaerdő, akkor lesz zöldüllő is, ha van zöldküllő, lesz a szalakótának kedves fészkelőüreg és így hamarosan szalakóta is.

Berecz Béla

<<Vissza