Környezetvédők tiltakoznak egy malajziai szénerőmű megépítése ellen (mtv)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. július 05. - Malajziában környezetvédők tiltakoznak egy szénerőmű megépítése ellen, mivel az építkezés erdőirtással járna

Környezetvédők tiltakoznak egy malajziai szénerőmű megépítése ellen, mivel szerintük az építkezés erdőirtással járna együtt, és az őslakos helyi közösségek érdekeit is figyelmen kívül hagynák. 
A Borneó szigetén található két malajziai állam, Sabah és Sarawak területére korábban tervezett energiaprojektek közül már több is tiltakozásokat váltott ki. A mostani beruházás ellen a Green Surf nevű civil szervezetekből álló tömörülés emelte fel a hangját.  A többek közt a Természetvédelmi Világalapot (WWF) is sorai közt tudó zöld koalíció szerint a Sabah államban, egy természetvédelmi terület közelében létrehozandó szénerőmű megépítése helyi lakosok kitelepítését vonná maga után, ráadásul fenyegetné a veszélyeztetett orángutánokat és más állatfajokat - például az orrszarvúkat és az elefántokat - is.  
"Nem állíthatják azt, hogy a hatás csekély és elszigetelt... Úgy érezzük, hogy határozottan ki kell tartanunk a szénmentesség üzenete mellett" - hangsúlyozta Cynthia Ong, a Green Surf munkatársa. A projektgazda Sabah Electricity, az állam legnagyobb áramtermelője ugyanakkor úgy érvel, hogy a 300 megawattos erőműre szükség van a várakozások szerint a következő időszakban akár évi 8 százalékkal is bővülő energiaigény kielégítése érdekében.  
 A beruházást a malajziai környezetvédelmi tárca még nem hagyta jóvá. Ha ez megtörténne, az 1,7 milliárd ringgit (121 milliárd forint) összköltségű építkezés jövő év közepéig megkezdődhet, és az erőmű 2013 márciusában már üzembe is állhat.  Ahmad Faraid Yahya, a projektfejlesztő Lahad Datu Energy Sdn. Bhd. igazgatója ígéretet tett, hogy olyan anyagokat fognak használni, amelyek csökkentik a káros hatásokat, valamint rendszeresen ellenőrzik a víz- és levegőminőséget. Hozzátette azt is, hogy az építkezés helyszíne egy pálmaolaj-ültetvény, így a munkálatok nem járnak majd erdőirtással vagy a helyiek kitelepítésével.   
A szomszédos Sarawak államban környezetvédők korábban több gát építését is élesen bírálták, mivel szerintük a beruházások helyiek ezreinek kitelepítésével jártak együtt, és földjogi vitákat gerjesztettek.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.